Maradjunk szerények! – Vincze András jegyzete

MOST LÉGY OKOS, Jeromos! – mondogatta Béla bá’ akkor, amikor nem tudott dűlőre jutni az ügyben, hogy az aktuális futballozás, amelyet látott (tévében vagy a helyszínen), elegendő érzelmi muníciót adott-e ahhoz, hogy dicsérjen vagy kritizáljon. Az öregnél kitartóbb meccsre járót keveset hordott hátán a föld, azért is, mert a lelkében mindig élt a remény. A legrosszabb pillanatokban, időszakokban, sőt évtizedekben is. A focimániája sokszor bevillan, hiszen ő már nem érhette meg, amiről mindig is álmodott, hogy a magyar válogatott az igazán nagy csapatok ellen is egyenlő esélyekkel lépjen pályára, s hogy ezen a ponton a Németország elleni Nemzetek Ligája-meccsre kanyarodjak, mi viszont örülhetünk, hogy ezt a jóval több reményt adó időszakot éljük már meg.

Talán picit túlzásba is esünk, mert olybá tűnhet, néhány éve az esélyekről is úgy gondolkodunk már, mintha mindig csak a győzelem lenne a jussunk, s főleg azt követően lobban ily magasra a reménykedés lángja, hogy az elmúlt évek sodrásában a németek, angolok, franciák ellen is voltak melldagasztó eredmények. Nem beszélve arról, hogy – ha már NL-meccsek – a válogatott az európai futballt tekintve magas grádicson áll, hiszen ebben az újkori UEFA-sorozatban nemzeti csapatunk a legerősebb ligában játszhat, ráadásul azzal a valóban tekintélyt parancsoló bizonyítvánnyal a tarsolyában, hogy az előző kiírásban csoportja második legjobbja volt az A-ligát megnyerő Olaszország mögött.

Az Európa-bajnokság azonban már részben rávilágított arra, amit amúgy a szövetségi kapitány, Marco Rossi is gyakran emleget(ett): lenne itt még munka bőven. S bár az elmúlt években kellemesebb volt ránézni a kirakatra, mindez még nem jelenti azt, hogy főleg a szakmai merítést tekintve ugyanott tartana a magyar futball, mint a német (érthetjük ezalatt például a focihátteret, jelesül azt, hogy a légiósáradatban fuldokló ­NB I milyen választási lehetőséget kínál a válogatott keretét összeállító szövetségi kapitánynak, akinek a jelen, tehetségeket felvonultató és összetartásáról ismert csapata pályára küldése mellett már látnia kellene a jövőt is…). No, igen.

Julian Nagelsmann Düsseldorfban pontosan azt a tételt egyértelműsítette, hogy itt és ott kicsit más kávéházban zajlanak az események. Hogy mást ne említsünk, a német szövetségi kapitánynak igencsak tekintélyes szereplőket, az Eb után a válogatott szerepléstől visszavonuló labdarúgókat kell pótolnia, de még így is elmondhatja, hogy az útkeresésben acélos tudású játékosok közül választhat. Természetesen elvitathatatlan, hogy manapság a német–magyar meccseken a válogatottunkkal szemben megvolt az a respekt, amelyről évtizedeken át csak álmodni mertünk, azonban roppant önkritikusnak is kell lenni, mert lehet, az elmúlt évek sikerei (főleg az Eb-kijutások) nem ívelnek át a végtelenen – sőt, lehet, hogy már a 2024-es esztendőn sem…

A szombati vereség a sportbéli sebezhetőségre mutatott rá, éppen ezért aktuális Béla bá’ szövege, a „Most légy okos, Jeremos!” mantra, amit valahogy úgy értelmezek és magyarázok a düsseldorfi produkció tükrében, hogy – szerénynek kell lenni és maradni…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!