Kétgólos győzelmet aratott a szlovénok felett a női futsalválogatott

Vágólapra másolva!
2024.09.15. 18:12
Fotó: mlsz.hu
A világbajnoki selejtezőkre készülő magyar női futsalválogatott 2–0-ra legyőzte Szlovénia csapatát vasárnap Nagykanizsán.

 

Frank Tamás együttese a 24. percben egy remek kiugratásból szerezte meg a vezetést: Horváth Viktória előre ívelt labdájára Gajzágó Flóra érkezett, aki két szlovén játékost kikerülve gurította a labdát a bal alsó sarokba.

A hajrához közeledve az ellenfél eladott labdája ismét Horváth Viktóriához került, ő pedig saját térfeléről lőtt az üres szlovén kapuba, ezzel bebiztosítva a 2–0-s magyar győzelmet.

Pénteken a Gornja Radgonában rendezett első felkészülési mérkőzésen 4–1-es magyar siker született.

„Hasonló volt a játék képe, mint az első meccsen, mi próbáltunk támadni, az ellenfél pedig elszórtan kontrázott – értékelt a hazai szövetség oldalán Frank Tamás szövetségi edző. – Ezúttal nem volt annyi helyzetünk, mint pénteken, de a második játékrészben kihasználtuk, hogy a szlovénok többet kockáztattak, és két góllal megnyertük a meccset. Úgy érzem, a lányok kihozták magukból a maximumot ezen a két meccsen, bízom benne, hogy az októberi világbajnoki selejtezőkig sikerül valamelyest javítani a támadójátékunkon.”

A magyarok a vb-selejtezőben a bosnyák, a fehérorosz és a norvég válogatottal találkoznak október végén Bosznia-Hercegovinában. A csoportból egy csapat jut a rájátszásba. Az első hivatalos női világbajnokságra jövőre a Fülöp-szigeteken kerül sor.

Magyar válogatott
2024.09.14. 10:10

Női futsal: három góllal nyert Szlovéniában a magyar válogatott

Wiesner Dalma duplázott Gornja Radgonában.

 

 

Legfrissebb hírek

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02

A magyar futsalválogatott ismét legyőzte Kirgizisztánt

Magyar válogatott
2025.08.31. 18:15

Futsal BL-selejtező: második lett a csoportjában, így nem jutott tovább a Veszprém

Minden más foci
2025.08.29. 22:30

Tíz gólt kapott a Haladás a Nyíregyházától, az Újpest továbbra is hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 22:24

A veszprémiek nélkül készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.08.25. 16:46

Győzelemmel rajtolt a címvédő, az előző idény ezüstérmese viszont kikapott a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:18

Futsal NB I: döntetlennel indult az új idény

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 21:05
Ezek is érdekelhetik