Válogatott: két Dárdai és több újonc Marco Rossi keretében

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.08.27. 13:03
Dárdai Palkó és Márton is megvhívót kapott Marco Rossitól (Fotó: Imago)
Megvan Marco Rossi szövetségi kapitány új kerete. A magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában szeptember 7-én Németországban lép pályára, majd három nappal később a bosnyákokat fogadja.


Marco Rossi négy abszolút újoncot hívott meg a szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretébe: az újpesti Gergényi Bencét, a kecskeméti Nikitscher Tamást, a Gironából Yaakobishvili Antalt és a Paksból Vas Gábort. A visszatérők közé tartozik az egyszeres válogatott ifjabb Dárdai Pál, kapusposzton pedig a kerettagságig már korábban is eljutó, de pályára még nem lépő, fehérvári Tóth Balázs.

Az Eb-kerethez képest kimaradt Szappanos Péter, Fiola Attila, Szalai Attila, Lang Ádám, Kleinheisler László és Callum Styles. A kapitány keddi sajtótájékoztatóján a meccshiánnyal indokolta a felsoroltak kimaradását – a sajtótájékoztatóról itt olvashatnak bővebben.

A válogatott kerettagjai szeptember 2-án hétfőn találkoznak Telkiben. Szeptember 7-én Düsseldorfban Németország, szeptember 10-én a Puskás Arénában pedig Bosznia-Hercegovina ellen lép pályára Marco Rossi együttese.

Magyar válogatott
2024.08.27. 14:19

Rossi: Aki szerint a Nemzetek Ligája nem fontos, az nem ért hozzá vagy elmentek neki otthonról

„Az Európa-bajnokság a Svájc elleni első félidőn ment el.”

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Gergényi Bence (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Vas Gábor (Paks), Yaakobishvili Antal (Girona – Spanyolország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin – Németország)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Aszterasz Tripolisz – Görögország), Csoboth Kevin (St. Gallen – Svájc), ifjabb Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

NEMZETEK LIGÁJA, A-LIGA, 3. CSOPORT
A magyar válogatott programja
Szeptember 7.
20.45: Németország−MAGYARORSZÁG
Szeptember 10.
20.45: MAGYARORSZÁG−Bosznia-Hercegovina
Október 11.
20.45: MAGYARORSZÁG−Hollandia
Október 14.
20.45: Bosznia-Hercegovina−MAGYARORSZÁG
November 16.
20.45: Hollandia−MAGYARORSZÁG
November 19.
20.45: MAGYARORSZÁG−Németország

 

 

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Szoboszlai Dominik, 2020. november 12., Magyarország–Izland 2–1

Magyar válogatott
23 órája

Nem akármi: Sárosi, Puskás és Kozma mezét is kiállították Madridban

Magyar válogatott
2025.03.02. 09:06

Nyergelj, fordulj! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.03.01. 23:51

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Szavazzon a XXI. század góljára! – Szalai Ádám, 2016. június 14., Magyarország–Ausztria 2–0

Magyar válogatott
2025.02.27. 10:47

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Szavazzon a XXI. század góljára! – Priskin Tamás, 2015. november 15., Magyarország–Norvégia 2–1

Magyar válogatott
2025.02.26. 10:13
Ezek is érdekelhetik