John O’Shea: Le akarjuk győzni Magyarországot!

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2024.06.03. 14:54
John O'Shea (Fotó: AFP)
John O’Shea, Írország szövetségi kapitánya nem rejtette véka alá szándékát a Magyarország elleni felkészülési mérkőzés előtt. A megbízott szövetségi kapitányként harmadik összecsapására készülő 43 éves edző a sajtótájékoztatón elmondta, mindenképpen le akarják győzni a magyar válogatottat.

„Bármilyen meccsre is készülök, mindig nyerni akarok – mondta az írek szövetségi kapitánya. – Így volt ez márciusban Belgium és Svájc ellen, így van ez most is Magyarországgal szemben. Régen nyert már a válogatottunk, le akarjuk győzni a magyarokat. Különösen hazai pályán kell halmoznunk a sikereket, mert ezek révén visszajön az önbizalmunk. Győztes meccsekre van szükségünk az előrelépéshez.”

Kérdés, mi lesz John O’Shea sorsa, véglegesítik-e a pozíciójában vagy más szakembert hoznak a helyére. Korábban Marc Canham, az Ír Labdarúgó-szövetség szakmai igazgatója azt mondta, legkésőbb áprilisban eldől a szövetségi kapitányi poszt kérdése, ám most úgy tűnik, az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzések előtt határoznak. Erről is beszélt John O’Shea.

„Remélem, a következő napokban, hetekben tisztul a kép. A játékosok, a szurkolók és én is szeretnék világosan látni. Most azonban csak a keddi meccsre fókuszálunk.”

Gavin Bazunura, Nathan Collinsra, Chiedozie Ogbenére és Evan Fergusonra nem számíthat a kapitány a magyarok elleni találkozón, és az utolsó pillanatban Andrew Omobamidele is kiesett combsérülése miatt. A fiatal Bosun Lawalt viszont meghívta a felnőttkeretbe az U21-es csapattól, így a Celtic védője akár pályára is léphet Magyarország ellen.

„Sajnálom, hogy elveszítettük Andrew Omobamidelét, az edzésen rúgást kapott a combjára – folytatta John O’Shea. – Jól kezdődött az idénye a Nottingham Forestnél, ám a végén kevesebbet játszott. A magyarok és a portugálok elleni felkészülési meccsen bőven kapott volna lehetőséget, így viszont Bosun Lawal lesz ott a keretben, aki remekül beilleszkedett.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT JÚNIUSI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Június 4., kedd
20.45, Dublin: Írország–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Június 8., szombat
18.00, Debrecen: Magyarország–Izrael (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A MAGYAR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Paksi FC)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Fiola Attila (Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Freiburg – Németország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Kleinheisler László (Hajduk Split – Horvátország), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Sunderland – Anglia)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan HD – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
TARTALÉKOK: Lisztes Krisztián (Ferencvárosi TC), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Tóth Balázs (Fehérvár FC), Vancsa Zalán (Lommel – Belgium), Vécsei Bálint (Paksi FC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi (olasz)

AZ ÍR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: David Harrington (Fleetwood Town – Anglia), Caoimhín Kelleher (Liverpool – Anglia), Max O’Leary (Bristol City – Anglia), Mark Travers (AFC Bournemouth – Anglia)
Védők: Robbie Brady (Preston North End – Anglia), Seamus Coleman (Everton – Anglia), Matt Doherty (Wolves – Anglia), Shane Duffy (Norwich City – Anglia), Jake O’Brien (Lyon – Franciaország), Andrew Omobamidele (Nottingham Forest – Anglia), Dara O’Shea (Burnley – Anglia), Liam Scales (Celtic – Skócia),  Enda Stevens (Stoke City – Anglia)
Középpályások: Finn Azaz (Middlesbrough – Anglia), Josh Cullen (Burnley – Anglia), Mikey Johnston (West Bromwich Albion – Anglia),  Jason Knight (Bristol City – Anglia), Jamie McGrath (Aberdeen – Skócia), Callum O’Dowda (Cardiff City – Wales), Will Smallbone (Southampton – Anglia), Mark Sykes (Bristol City – Anglia), Mikey Johnston (West Bromwich Albion – Anglia)
Támadók: Tom Cannon (Leicester City – Anglia), Adam Idah (Celtic – Skócia), Michael Obafemi (Millwall – Anglia), Troy Parrott (Excelsior – Hollandia), Sammie Szmodics (Blackburn Rovers – Anglia)
Szövetségi kapitány: John O’Shea

AZ EURÓPA-BAJNOKI CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Június 15., szombat
A-csoport
15.00, Köln: Magyarország–Svájc
Június 19., szerda
18.00, Stuttgart: Németország–Magyarország
Június 23., vasárnap
21.00, Stuttgart: Skócia–Magyarország

A Nemzeti Sport segítségével most akár 50 000 forint bónuszhoz juthat – a tippmixpro.hu-n ugyanis az új játékosok első befizetett összege megduplázódik. Ehhez mindössze arra van szüksége, hogy regisztráljon, majd az NSO50 kódot használva töltsön fel egy bizonyos összeget. Regisztráció és részletek itt!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik