És akkor mi van? – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.06.06. 00:19


KIKAPTUNK DUBLINBAN – Peti barátom még a meccs előtt írt, inkább most verjenek el minket, és ne Kölnben, Stuttgartban, kapjunk ki most, hogy a veretlenség ne legyen pluszteher. Bejött, pedig – mélyebb szakmai elemzésbe nem is mennénk bele – kimondottan kreatív, élvezetes futballal kezdett a csapatunk, jó volt nézni az első percek ötletes passzjátékát. Hogy vereség lett a vége, annak ezer oka lehet. A tervezett kezdőcsapat jelentős része nagyon elfáradt az idény végére, a másik fele pedig nem is volt játékban, ebből kellene összegyúrnia valamit Marco Rossinak. A vereség, ha ilyesmi létezik, azért is jöhetett még időben, mert sokan, akik az elődöntőről beszélnek, esetleg észhez térnek.

Tisztázzuk: simán eljuthat a csapat a négy közé, mert képes erre, csak annyit mondanék, nem kell eljutnia. A kell kifejezés nem létezik! Minden sikert megünneplünk, és miközben bizakodom, nem felejtem el, lehet, hogy szerzett pont és rúgott gól nélkül végez a válogatott az Eb-n. Ne így legyen! Naná, hogy kilencpontos továbbjutás az álmom, de lelkileg készülök a legrosszabb kimenetelre – mármint, hogy akkor mi lenne? Semmi! Sőt, a naiv kis világomban azt látom, hogy a három nyári zakó után az őszi, Bosznia-Hercegovina, Hollandia, Németország elleni NL-meccsekre akkor is ötszázezer jegyigénylés érkezik a szövetséghez. Senki sem szeret kikapni, szerencsére el is szoktunk tőle, ám igaza van Marco Rossinak, annyira azért nem vagyunk jók, nincsenek sztárjaink, minden ellenfelünk az életéért küzd majd az Eb-n, miért ne fordulhatna elő, hogy akkor is kikapunk…

Most szeretném elmondani a kerettagoknak, hogy akkor is imádom ezt a csapatot, ha pont nélkül zárja a tornát. Annyi örömöt adott már a válogatott, hogy a hozzá fűződő érzelmi viszonyt nem az eredmény határozza meg – hangsúlyozom, jobban szeretem, ha győzelemről szól a történet, de semmi baj sincs, ha esetleg ez az Eb nem sikerül. Szeretem azt is, ha Lang Ádámot a góljáról kérdezik, ám ő azt mondja, előbb beszéljünk arról a gólról, amit kaptunk, és akkor ő is rosszul helyezkedett; vagy Nagy Ádámot, aki percekkel a meccs után úgy értékelt, hogy könnyelműen eladták a labdát, sokszor ő is – egyszóval, nincs púder, mellébeszélés, ők normális srácok, akik értéken kezelik a győzelmet, vereséget egyaránt.

Jó lenne győzni, még szép, de nem muszáj! Nagy szeretettel várom a nemzeti csapatot akkor is, ha pont nélkül tér haza az Eb-ről…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik