Az Eb-re megérkezett a Puskás-sorsjegy

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.06.13. 14:35
A Puskás-sorsjegyek (Fotó: szerencsejatek.zrt)
A LEGENDA BENNÜNK ÉL. Az óriáskivetítőn megjelenő szlogen és Puskás Ferenc arcképe már sejtette, a Szerencsejáték Zrt. nagy dobásra készül. Pontosabban nagy rúgásra… A cég új, exkluzív kivitelű sorsjegypárossal rukkolt elő a pénteken kezdődő Európa-bajnokságra, és az sem véletlen, hogy Puskás Ferenc személye mellett döntöttek, személye és páratlan teljesítménye előtt tiszteleg a Szerencsejáték Zrt.

 

A Bozsik Aréna emeleti termében megtartott sajtótájékoztató emlékezetesre sikerült, hiszen ott volt az egykori legenda két unokája, Réka és Isabel, valamint két dédunokája, Sara és Ane is, és itt derült ki, hogy immár ükunokája is van a leghíresebb magyar futballistának, az egyéves Lucas. Szöllősi György, lapunk főszerkesztője, Puskás életrajzírója napokig tudna mesélni az Aranycsapat egykori csapatkapitányáról, és az őt körülszövő történetekről, ezúttal Puskás Ferenc szerencsejátékhoz való viszonyáról mesélt a sajtótájékoztató keretében rendezett kerekasztal-beszélgetésen, amelyet Szente Vajk, a Puskás, a musical író-producere moderált, s amelyen részt vett még Bozsik Péter, a legendás Bozsik József fia, futballszakember, televíziós kommentátor és Veréb Tamás színész-énekes, a Puskás-musical Puskása.

Fotó: Árvai Károly

„Különös érzés itt lenni, a Puskás Ferenc utcában, a Bozsik Arénában – kezdte Szöllősi György. – A két legenda ezen a környéken nőtt fel, a régi szerény házak helyén ma a Honvéd létesítménye áll. Öcsi bácsi húga, Éva néni mesélte egyszer, hogy annak idején közösen vettek egy sorsjegyet Madridban, amellyel váratlanul nagy összeget nyertek. Puskás Öcsi nemcsak a labdarúgást, a szerencsejátékot is szerette, idehaza járt lóversenyekre, Spanyolországban bikaviadalra, a kaszinóban is szívesen játszott. De a felesége elmesélése szerint a családi kasszából sosem vett el ilyesmire pénzt, a saját, erre a célra fértetett zsebpénzét játszotta el, és ha nem nyert, mosolyogva megállapította, hát, ma is jól szórakoztunk…”

Fotó: Árvai Károly 

Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója és a legenda dédunokái közösen kaparták le az első három Puskás-sorsjegyet.

„Tizennégy éve nem volt sport, illetve foci tematikájú sorsjegyünk – mondta az elnök-vezérigaztagó. – A Puskás sorsjegyek valódi értékét az adja, hogy megjelentetésükkel egy olyan világhírű sportolónk személye és életműve előtt tiszteleghetünk, aki alapjaiban határozta meg a magyar labdarúgást, egyszersmind növeltve annak nemzetközi presztízsét.”

A sorsjegypáros, a Puskás-sorsjegyek 500-, és 1000 forintos áron érhetőek el, előbbinél 25 millió, utóbbinál 50 millió forint a főnyeremény. A sorsjegyek piros, fehér, zöld színben pompáznak, és a fiatalkori Puskás Ferenc arcképe mosolyog róluk vissza ránk.

 

 

Legfrissebb hírek

Puskás Ferenc kijelentése és Véber György kérése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.24. 08:01

Tusványos 2025: bemutatták a Puskás, a musical koncertváltozatát

Egyéb egyéni
2025.07.23. 20:22

Az elmaradt integetés és a bátor visszaszólás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 08:16

Népsport: Dietz Károlyt nem merték tegezni

Népsport
2025.07.21. 07:20

Lovrencsics Gergő élvezi a munkát Splitben a saját akadémiáján

Minden más foci
2025.07.20. 10:26

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Egervári Sándort

Magyar válogatott
2025.07.15. 20:00

Puskás Ferenc kijelentése és Kondás Elemér visszakérdezése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 11:01
Ezek is érdekelhetik