Szoboszlai Lang gólpasszáról: Végre használta az eszét védőként

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.03.27. 07:45
null
Szoboszlai Dominik nem volt megelégedve a Koszovó elleni első félidővel, mert pont azokat a hibákat vétették, amelyeket megbeszélték, hogy nem kéne. A magyar válogatott csapatkapitánya beszélt a saját, illetve Nagy Zsolt góljáról is, utóbbi esetében Lang Ádámnak szúrt oda viccesen.

„Végre Langi is használta a fejét védőként” jegyezte meg a mérkőzés után, és nem ez volt az egyetlen olyan mondata, amely mosolyt csalt az arcokra. Arról is beszélt, mit mondott neki Kleinheisler László a gólja után, és elégedett volt-e Schäfer András beadásával. 

Videónkban emellett azt is elmondja, hogy elégedetlen volt az első félidei játékkal, és arra is kitér, hogy esett neki, amikor az egész stadion a nevét skandálta. 

Magyar válogatott
2024.03.26. 18:46

Szoboszlai és Nagy Zsolt betalált, megvertük Koszovót a Puskás Arénában

Alaposan feljavult a második félidőre a mieink játéka.

 

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG−KOSZOVÓ 2–0 (0–0) 
Budapest, Puskás Aréna, 56 000 néző. Vezeti: Hategan (román)
MAGYARORSZÁG: Dibusz − Lang, Dárdai M., Szalai A. − Bolla (Nego, 68.), Nagy Á. (Schäfer, a szünetben), Styles (Vancsa, 84.), Nagy Zs. (Mocsi, 88.) − Gazdag (Kleinheisler, a szünetben) Szoboszlai − Ádám M. (Varga Barnabás, a szünetben). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
KOSZOVÓ: Muric − Vojvoda, Am. Rrahmani, Aliti, Rrudhani (Hadergjonaj, 71.) − Idrizi (Loshaj, 83.), V. Berisha (Al. Rrahmani, 83.) − Zhegrova (Bytyqi, 64.), Muslija (Celina, 64.), Rashica − Muriqi (Rashani, 64.). Szövetségi kapitány: Franco Foda
Gólszerző: Szoboszlai (58.), Nagy Zs. (86.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Magyar válogatott
2024.03.27. 08:49

Dibusz Dénes: Nem fogok a Dunának menni, ha Gulácsi mellett dönt a kapitány

„Szerintem lesz még néhány más poszt is, amely fejtörést okozhat Marco Rossinak.”
Magyar válogatott
2024.03.27. 09:51

„Büszke vagyok rád!” – ezt üzente édesapja Dárdai Mártonnak

„Nagyon jól éreztem magam a válogatottban, nagyon jól fogadtak, minden rendben volt a pályán és azon kívül is.”
Magyar válogatott
2024.03.27. 10:44

Szalai Attila: Rengeteget jelent, hogy Marco Rossitól megkaptam a bizalmat

„Mindig is erősnek tartottam magam mentálisan, s vallom: ami nem öl meg, az megerősít.”

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
2025.05.05. 07:02

Szoboszlai Dominik és Arne Slot is rekordért hajthat

Angol labdarúgás
2025.05.04. 08:27

Büszke magyarok: Szoboszlai Dominik Angliában is befutott – NS-kerekasztal

Minden más foci
2025.05.02. 08:42

„Remélem, helyreállt az önbizalmunk” – Nestor El Maestro

Labdarúgó NB I
2025.05.01. 12:44

Esterházy Mátyás reagált Jamie Carragher Szoboszlai Dominikot érintő kritikájára

Angol labdarúgás
2025.04.30. 21:32
Ezek is érdekelhetik