Sportrádió: Gulácsi vagy Dibusz? Bogdán Ádám szerint Marco Rossi nem tud rosszul választani

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.03.25. 19:38
Bogdán Ádám volt a Sportrádió Futballóra című műsorának vendége (Fotó: Sportrádió/Facebook)
Bogdán Ádám volt Németh Kornél vendége a Sportrádió Futballóra című műsorában hétfőn. A magyar válogatott korábbi kapusát arról kérdezték, mint gondol a válogatottnál fennálló kapuskérdésről, és Marco Rossi helyében Gulácsi Péternek vagy Dibusz Dénesnek szavazna bizalmat a nyári Európa-bajnokságon.

„Ez egy rendkívül kellemes gond. Magas szintű kapusok közül lehet választani, biztosan nem lesz egyszerű a döntés Marco Rossinak, de egyelőre az a helyzet, hogy van két olyan kapusa, aki közül az egyikkel a csapat kijutott az Európa-bajnokságra, és végig fantasztikus formában védett, és van egy másik, aki a Bundesliga egyik top csapatában és a Bajnokok Ligájában játszik” – kezdte Bogdán Ádám, aki mindkét kapus képességeit nagyon jól ismeri. 

Mint fogalmazott, a szövetségi kapitánynak „kellemes gondjai vannak”, döntsön végül bárki mellett, az biztosan jó választás lesz. „Azért is gondolom, hogy kellemes ez a teher, mert mindkét kapus komoly tétmérkőzéseken bizonyította, hogy beillik a csapatba, mind a ketten képesek bravúrokra, stabil teljesítményre. Innentől kezdve aki végül nem fog védeni, az biztosan csalódott lesz, de még nem tartunk ott.”

Arra a kérdésre, hogy a két kapus között milyen különbségek vannak, Bogdán azt mondta: „Vannak stílusbeli különbségek, Dénes a vonalon egészen fantasztikus, világszintű reflexei vannak. Azzal nem értek egyet, hogy lábbal ne lenne az elvárható szinten, néhány éve még lehet, hogy igaz volt ez, de mostanában már abszolút nem állja meg a helyét. Gulácsi pedig nagyon stabil, rutinos kapus, aki a Bundesligában edződik, nemrég a Real Madrid ellen szerepelt. A végén biztos az lesz, hogy az edző a megérzésére, a szimpátiájára, vagy régi gondolataira fog hagyatkozni, de azt hiszem, nem tud majd rosszul választani.”

A korábban a Premier League-ben is védő Bogdán arra az eldöntendő kérdésre nem tudott egyértelmű választ adni, hogy végül Gulácsi vagy Dibusz mellett teszi majd le voksát a szövetségi kapitány, de szavai szerint inkább az RB Leipzig kapusát érzi befutónak. „Mind a ketten megérdemelnék, hogy védjenek az Európa-bajnokságon. Nagyon örülök annak, hogy nem nekem kell döntenem ebben a kérdésben” – tette hozzá.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

 

Legfrissebb hírek

Népsport: Nyilasi Tibor mesterötössel avatta fel a Rohonci úti tribünt

Népsport
2025.10.19. 09:23

Juhász Roland szerint reális volt a portugálok elleni döntetlen

Magyar válogatott
2025.10.17. 20:00

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Marco Rossi: Lisszabonban játszottuk az elmúlt két év legjobb meccsét

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:50

A magyar válogatott karnyújtásnyira a vb-pótselejtezőtől – íme, az esélyeink

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:48

Vb-selejtezők: Spanyolország egy meccsre Brazília világrekordjától; jó sorozatban a magyar válogatott

Minden más
2025.10.15. 12:40

„Minden jól ment, amíg Szoboszlai leckét nem adott Portugáliának” – lapszemle

Magyar válogatott
2025.10.15. 07:47

Megvan, milyen mezben játszik Lisszabonban a magyar válogatott

Foci vb 2026
2025.10.14. 15:59
Ezek is érdekelhetik