Légiósok: a Parmával feljutás, a válogatottal Eb-részvétel Balogh Botond célja

Vágólapra másolva!
2024.02.09. 11:57
Balogh Botond szerint ha feljut a Parmával, akkor lesz esélye kinn lenni az Eb-n (Fotó: Árvai Károly)
A Parmával szeretné kiharcolni a feljutást az olasz élvonalba Balogh Botond, aki ott lenne a magyar labdarúgó-válogatott keretében a németországi Európa-bajnokságon.

A 21 esztendős hátvéd az M1 aktuális csatornának hangsúlyozta, még 15 forduló hátravan a Serie B küzdelmeiből, amelyben jelenleg négy pont a klub előnye a második helyen álló Cremonese és hat a harmadik pozíciót elfoglaló Como előtt.

„Fontos, hogy mindenkinek a fejében az legyen, még nem értünk el semmit, a legfontosabb része még hátravan” – mondta Balogh, aki elárulta, a riválisokra nem figyelnek, csak magukra koncentrálnak, de tudják, mely csapatok jelentenek veszélyt. „Egy ilyen nagy múltú klubnak az kell legyen a célja, hogy egyből visszajusson a Serie A-ba. Idén is ez a cél, nincsenek nagyon kérdések. Ha azt hozzuk, amit eddig, akkor nem lehet olyan nagyon nagy baj.”

Balogh a szezon elején kevesebb játéklehetőséget kapott, az elmúlt 12 bajnokiból kilencet viszont végigjátszott. Jelezte, hogy négyen vannak a poszton, nagy a konkurencia, sokat rotál az edző.

„Egyre jobb erőben vagyok, egyre magabiztosabb vagyok” – jelentette ki Balogh, hozzátéve, hogy fejlődött az előző idényhez képest, rutinosabb, érettebb játékos lett, így összességében meg van elégedve a teljesítményével.

A 2020–2021-es idényben már tagja volt a Serie A-ban a Parmának, azonban szeretne érettebb futballistaként szerepelni az élvonalban, egyúttal bízik benne, hogy minél több meccset tud játszani a márciusi válogatott szünetig.

„Majd eldöntik, megérdemlem-e azt, hogy ott legyek a keretben” – emelte ki a kétszeres válogatott védő.

Meglátása szerint amennyiben a Parmával sikerülne feljutnia a Serie A-ba és ebből ki tudná venni a részét, akkor volna esélye ott lenni a nemzeti csapat keretében a németországi Európa-bajnokságon.

 

Legfrissebb hírek

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
5 órája

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
14 órája

Vb-selejtező: a magyar válogatottat a 2. helyre várják a csoportjában

Foci vb 2026
14 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
14 órája

Kijózanító pofonok – Cselőtei Márk publicisztikája

Magyar válogatott
Tegnap, 22:40

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
Tegnap, 18:48

Dupla Hamar Istvántól és Cristiano Ronaldótól – bemutatjuk vb-selejtezős ellenfeleinket

Foci vb 2026
Tegnap, 16:41

„Ez a srác egy vicc. Hat gól nem elég ahhoz, hogy csendben maradj?” – Arda Güler válasza Szoboszlainak

Magyar válogatott
Tegnap, 16:27
Ezek is érdekelhetik