Válogatott: Marco Rossi fantasztikus munkát végez – Bernd Storck

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2024.01.06. 19:09
null
Bernd Storck utódját dicsérte és örömmel emlékszik vissza a 2016-os Eb „csodájára” (Fotó: Török Attila, archív)
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a jelenleg a román élvonalban szereplő Sepsi OSK-t irányító Bernd Storck interjút adott a romániai Gazeta Sporturilor sportlapnak, amelyben utódja, Marco Rossi munkáját dicsérte.


Bernd Storck 2015 márciusában sportigazgatóként kezdte meg munkáját az MLSZ-nél, majd még abban az évben a nyolcaddöntőig vitte a világbajnokságon az U20-as válogatottat. Miután szintén ez esztendő júliusában Dárdai Pál a Hertha BSC felnőttcsapatáéra cserélte a mieink kispadját, a német szakember lett a magyar A-válogatott szövetségi kapitánya

„Úgy érzem, akkoriban egy kisebb forradalmat indítottunk el a magyar futballban. A szövetség sportigazgatójaként voltam felelős a válogatott irányításáért. Számos játékos, aki akkoriban még az utánpótlásba tartozott, mára a felnőttkeretben kap helyet” – osztotta meg a GSP olvasóival Storck.

„Szerintem Marco Rossi folytatta ezt az utat és ezt a stílust. Amikor kivittem a csapatot a 2016-os Európa-bajnokságra, az egy csoda volt! Egy igazi csoda, mivel negyvennégy év után jutottunk ki a tornára!” – lelkendezett a német edző.

„Azóta színvonal folyamatosan fejlődött. Most sorozatban harmadszor van kint a csapat az Eb-n, Rossival másodszor. Évről évre, idényről idényre előre lépett a csapat” – jelentette ki Storck.

„Szerintem Rossi fantasztikus munkát végez. Kitalált egy taktikát, alkotott egy stílust a csapatnak és megoldotta, hogy a játékosok e szerint futballozzanak. Magas nemzetközi szintre juttatta a magyar csapatot. Látni fogjuk még, mi jön ezután!”

Storck irányításával a magyar válogatott nyolcszor nyert, hétszer döntetlenezett és tízszer kapott ki. A 2016-os Európa-bajnokságon az Ausztria elleni 2–0 győzelemnek, majd az Izland (1–1) és a későbbi aranyérmes Portugália (3–3) elleni döntetlennek köszönhetően megnyerte a csoportját. A nyolcaddöntőben Belgium ejtette ki (0–4) a nemzeti csapatot.

A kontinenstornát követően felemás teljesítményt nyújtottak a mieink a 2018-as világbajnokság selejtezőjében, a csoport harmadik helyén végeztek, időközben megalázó vereséget szenvedve Andorrában (1–0). A kvalifikáció lezárultát követően a német tréner lemondott posztjairól, végül közös megegyezéssel távozott az MLSZ-től. Azóta belga csapatoknál, a szlovákiai DAC-nál volt vezetőedző, 2023 decembere óta pedig a romániai Sepsi OSK-t irányítja.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:11

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
2025.09.30. 23:45

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Rossi elmondta, Szoboszlaiból nem lesz csatár; Nagy Ádám még visszatérhet

Magyar válogatott
2025.09.30. 13:30

Marco Rossi újra behívta Balogh Botondot, Dárdai Bence és Szalai Gábor kimaradt

Magyar válogatott
2025.09.30. 12:46

Keretet hirdet Marco Rossi – mi is a csatárkérdésre keressük a választ

Magyar válogatott
2025.09.30. 07:42

Válogatott: a forma alapján Dárdai Bence–Nikitscher Tamás csere jöhet; mi lesz Balogh Botonddal?

Magyar válogatott
2025.09.29. 17:21

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39
Ezek is érdekelhetik