A védelem új oszlopa lehet Dárdai Márton

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.01.24. 08:39
NSFOTODárdai Márton a magyar válogatottat választotta (Fotó: Dárdai Márton/Instagram)
A Hertha 21 éves belső védője növeli a versenyhelyzetet a magyar válogatott védelmében, és ha beépül, hosszú távon is megoldás lehet az egyik legkritikusabb posztra.

Dárdai Márton döntött, a magyar válogatottban szeretne játszani. Aligha kétséges, sok szurkoló várta, és örömmel fogadta a védő döntését, mert nem pusztán egy fiatal játékosról (február 12-én lesz 22 éves) van szó. Édesapja, Dárdai Pál 61-szeres válogatott, jelenleg a német másodosztályban szereplő Hertha BSC vezetőedzője, korábban évekig a Bundesligában irányította a fővárosi együttest, 2014. október és 2015. június között magyar szövetségi kapitányként dolgozott. Öt Eb-selejtezőn vezette a nemzeti csapatot, ezeken három győzelem (Feröeren 1–0, Finnország ellen Budapesten és Helsinkiben is 1–0) mellett két döntetlen (Bukarestben 1–1 Románia, Budapesten 0–0 Görögország ellen) volt a mérlege, a veretlen sorozat pedig az 2016-os Európa-bajnokság felé „terelte” a válogatottat, amely aztán Bernd Storckkal a kispadon kvalifikálta magát a tornára.

Az édesapa tehát a magyar szurkolók körében játékosként és kapitányként egyaránt népszerű, természetes volt, hogy fiait megkülönböztetett figyelemmel követik. Ifjabb Dárdai Pál (vagy ahogy mindenki szólítja, Palkó) 2020 és 2023 között 75 NB I-es meccsen 12 gólt szerzett a Fehérvár színeiben, és 2022. november 20-án Görögország ellen (2–1) a 72. percben pályára küldte Marco Rossi szövetségi kapitány.

 

Most pedig itt a lehetőség, hogy Dárdai Pál középső fia is bekerüljön a magyar válogatott keretbe! S ha már itt tartunk, a harmadik fiú, a 2006-ban született Bence éppen Budapesten lett U17-es Európa-bajnok a német ificsapattal; ma már ő is a Hertha BSC felnőttcsapatánál edz, támadóként nagy jövőt jósolnak neki, alighanem őt is figyelik a magyar szövetség illetékesei.

De vissza a főszereplőhöz!

Miért ő, és miért éppen most?

Az Eb-re készülő magyar válogatott összeszokott, stabil védelme mintha megingott volna. Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila – a sziklaszilárdnak tűnő trió mindhárom tagja játékhiánnyal küzd. Lang Ádám a ciprusi Omoniában került a kispadra az ősszel, s bár a januári edzőváltás óta visszaszerezte helyét a kezdő tizenegyben, időre lehet szüksége, mire formába lendül. Ami Szalai Attilát illeti, nagy reményekkel igazolt a török Fenerbahcétól a Bundesligába, Hoffenheimbe, ám ott nem a tervek szerint alakultak a dolgai: négy német bajnokin 289 percet töltött a pályán. Ha még ez sem lett volna elég, szeptemberben Willi Orbán megsérült, és máig nem tért vissza (a hírek szerint heteken belül újra ott lehet az RB Leipzig védősorában). Érthető, ha Marco Rossi azon törte a fejét, kik kerülhetnek be a nemzeti csapatba. Leginkább ez indokolhatta, hogy decemberben felkereste Berlinben Dárdai Mártont, és a megbeszélés után nem sokkal, hétfőn tette közzé Dárdai Márton: szülei hazájának csapatában, a magyar válogatottban szeretne szerepelni.

Kívülről nem tűnhetett egyértelműnek a döntése, mert Németországban született, ott nevelkedett, a német futball „terméke”, az U-válogatottakban is számításba vették – így időnként megkapta a kérdést: mit választana, ha mindkét helyről hívnák?

„Nem gondolkoztam sokat rajta. Most az itteni meccsekre koncentrálok, meglátom, mit hoz a jövő. Eddig végig a német utánpótlás-válogatottban játszottam, a végső döntést pedig én hozom meg, de van még időm” – idézte a Kicker Dárdai Mártont 2023. november 21-én.

„A szívemre hallgatok. Az egész családom Magyarországról származik, de én Németországban születtem. Jelenleg ennél többet nem tudok mondani” – fogalmazott az rbb24.de-nek január 11-én Dárdai Márton, aki azt is elárulta, a nyáron voltak lehetőségei, és maradhatott volna a német élvonalban, ám nem hagyta el a Herthát.

Érdekes, de egy évtizedes cikk is érintette a témát. A Mészöly Focisuli által szervezett tornán, még a régi Puskás Stadionban Dárdai Márton főszerepet vállalt a Hertha BSC U12-es győzelméből a Manchester United felett, az erről szóló tudósításban az édesapa nyilatkozott.

„Magyar, persze hogy magyar – mondta lapunk 2013. június 10-i számában Dárdai Pál. – Még akkor is, ha a srácok néha németül társalognak egymással, mi magyarul beszélünk velük. A három fiam, Palkó, Marci és a hétéves Bence Berlinben született, ott nevelkedett, német óvodába járt, német iskolában tanul, szóval nekik már Berlin a természetes közegük, nekik Magyarországot a nagypapa, az én édesapám, no meg a Balaton jelenti.”

„Nagyon jól éreztük itt magunkat, jó volt ez a torna – mondta az NS aznapi számában a szerénynek, visszahúzódónak tűnő Dárdai Marci. – A többieknek nagyon tetszett Budapest, a szálloda is, ahol az érkezés után órákig ugráltunk, csúszdáztunk az aquapark medencéiben. Tudom, hogy apu régen sokat játszott ezen a pályán, biztos örül, hogy győztünk. Ami azért is jó, mert lesz mivel dicsekednem a testvéreim előtt.”

Dárdai Márton játszott tehát a régi Puskásban – és hamarosan pályára léphet az újban is.

Ballábas belső védőként az akkor még kecskeméti Szalai Gábor immár fél éve állandó tagja a keretnek, de még nem lépett pályára címeres mezben, és télen klubot váltott: Svájcba igazolt, a Lausanne játékosa lett, és ha a tavasszal sokat és jól teljesít, erősödhet a pozíciója a válogatott hierarchiájában. És folyamatosan jönnek a fiatalok. A spanyol bajnokságot vezető Girona színeiben bajnokin és kupameccsen is bemutatkozott Yaakobishvili Antal: tizenkilenc éves, szintén ballábas, és meglepően nyugodtan, éretten futballozik Európa meglepetéscsapatában. Nyilvánvaló, hogy Marco Rossi is felfigyelt a teljesítményére, ahogyan a Rizespor 23 éves középhátvédjét, Mocsi Attilát is számításba veheti.

Márciusban két felkészülési mérkőzést játszik a magyar válogatott – ragyogó lehetőség kipróbálni olyan játékosokat, akik alig vagy egyáltalán nem játszottak még a nemzeti csapatban.

Posztriválisai a középpályán: Nagy Ádám, Schäfer András és Callum Styles
Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője lapunknak decemberben úgy nyilatkozott: fiának azt mondta, akkor lehet felnőttválogatott, ha 50-70 felnőttmeccs lesz már mögötte. Nos, a 21 éves bekk egyelőre nem kapott meghívót Marco Rossi szövetségi kapitánytól, de az édesapa kritériumai szerint már kalkulálhat vele az olasz szakember, hiszen 63 tétmérkőzésen lépett pályára a Herthában. Először 2020. november 7-én játszott az Augsburg elleni Bundesliga-meccsen, a német első osztályban három idény alatt összesen 41 bajnokin kapott szerepet, egy gól és két gólpassz a mérlege. A 2. Bundesligában 18-szor lépett pályára a berliniek színeiben (egy gólpasszt jegyez), míg a Német Kupában mindeddig négyszer vetették be.
A Transfermarkt adatbázisa szerint 38-szor belső védőként szerepelt, kétszer bal oldali védőt játszott, 19-szer pedig a védősor előtt, védekező középpályásként futballozott – ebből kiindulva a magyar válogatottban hatosként is számításba vehetik. Ebben a szerepkörben a Pisában az idény során mindössze 498 percet a pályán töltő Nagy Ádám (balról), a sérüléséből felépülő Schäfer András, az angol harmadosztályban szereplő Callum Styles (akiért sajtóhírek szerint a másodosztály középmezőnyéhez tartozó Sunderland tett ajánlatot), a nemzeti csapatban az ősszel bemutatkozó Kata Mihály és a Hajduk Splithez több játéklehetőség reményében szerződő Kleinheisler László lehet a legfőbb posztriválisa – ehhez persze elengedhetetlen, hogy Marco Rossi meghívja a keretbe.
B. L.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik