Rekordév után (előtt?) – Szöllősi György jegyzete

Évek óta lehetőségem van az év utolsó Nemzeti Sportjában vezércikket írni, amely műfajánál és terjedelménél fogva nem vállalkozhat a mögöttünk hagyott esztendő teljes és alapos összefoglalására, mégis óhatatlanul egyfajta összegzés.

És már évek óta megadatik ebben a jegyzetben a magyar sport olyan sikereire is visszapillantani, amelyek új, soha még általunk el nem ért csúcsok meghódítását jelentették az óévben. Vagyis a magyar sport nem feladni kényszerül a pozícióit, hanem újabb és újabb babérokra tör. Miközben persze lehetetlen mindig, minden – úgynevezett – sikersportágunkban tartani a szintet, vb-címek sora jelzi, hogy a legszebb időket idézi vízilabda-, vívó- vagy birkózósportunk. De nagyszerű látni, amikor nem feltétlenül a sikersportágainkban találunk vissza vagy egyenesen minden előzmény nélkül kerülünk a térképre. Köztük világszerte rendkívül népszerű sportágakban is. Ilyen az országúti kerékpár, amelyben Valter Attila sikerei után immár a női elitben is van magyar, Vas Kata Blanka révén. Vagy a vitorlázás, amellyel kapcsolatban minden más helyett annak a mémnek a szövegét idézném, amely szerint „Most nem az van, hogy nincs tengerünk, hanem az, hogy nem is kell...” A friss élményként velünk lévő csapatvilágbajnoki cím mellett itt is jelzi a tendenciát, hogy Berecz Zsombor világbajnoki címe és olimpiai ezüstje után most egy magyar hölgy lett világbajnok olimpiai hajóosztályban: Érdi Mária. Teniszben, a világ egyik legnépszerűbb sportjában is berúgta az ajtót az új generáció: Babos Tímea és Fucsovics Márton éveken át megszokott Grand Slam-főtáblái és top 100-as világranglista-helyezései után itt van Marozsán Fábián, aki egy év alatt száznál is több helyet lépett előre a világranglistán, közelít a legjobb ötvenhez, és világszenzációt okozva 2023-ban legyőzte a világelső Carlos Alcarazt. Keveset beszélünk a tekvandóról, amely pedig új magyar olimpiai sikersportág, hiszen itt is az történt idén, ami a vitorlázásban és a kerékpárban: a férfiak után (Salim Omar Gergely 2022-ben nyert vb-t) 2023 óta női világklasszisunk is van már, a világbajnok Márton Luana. Talán Risztov Éva történelmi, londoni aranyérme óta, az utóbbi években egyre inkább a nyílt vízi úszást is sorolhatjuk azok közé az olimpiai sikersportágak közé, amelyekben immár rendszeresen vannak magyarok az elitben, a férfiak és a nők között is. De például az idén lett először női szumóvilágbajnokunk is, Elekes Enikő révén.

És akkor a futballról még nem is beszéltünk, ahol megint sok évtizedes rekordok dőltek meg, sőt történt itt is olyasmi, ami korábban sosem. Például magyar alapember játszik a Premier League egyik topcsapatában. Szobosz­lai Dominik Liverpoolba szerződése és ottani helytállása valóban olyasmi, amit a magyar futball történetében csak Puskás Ferenc madridi, Kubala László, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor barcelonai, Ladinszky Attila rotterdami, Kű Lajos bruges-i, Nyers István milánói, esetleg Varga Zoltán amszterdami szerződtetéséhez lehet hasonlítani. Azonban az említett példáknál is sokkal örömtelibb a magyar szurkolók számára, hogy a felsoroltak egyike sem játszhatott többé a magyar válogatottban, míg Szoboszlai természetesen Liverpoolból is lehet a nemzeti csapat 10-ese és kapitánya, sőt. S miközben a többi említett magyar futballsztár sikereit a kommunista diktatúra médiája titkolta a magyarok elől, a Liverpool magyarjának meccseit mindannyian követhetjük a közvetítések révén.

Arra pedig a mi – keserű futballtapasztalatok során edződött – nemzedékünk egyszerűen nem is talál sem szavakat, sem viselkedési mintákat, hogy miként kellene megélnünk, amikor a válogatottunk és a Ferencváros is veretlenül jut tovább a csoportjából. Igaz, a Klaksvík elleni kínos megtorpanás vagy a montenegrói 0–0 elbizonytalaníthatott bennünket, ám a folytatás mindkét esetben szokatlanul meggyőző volt. Azt követően, hogy a Fradi legutóbb megérte a tavaszt (1975-ben), majdnem fél évszázadot kellett várnia a következő ilyen bravúrra. Most meg kétszer egymás után sikerült. Amikor a válogatott legutóbb, 37 éve egyenes ágon kijutott egy nagy tornára, a mexikói vb-re, az utolsó, a továbbjutás szempontjából már nem fontos hazai selejtezőjét elveszítette, ám most ezt is megnyerte.

A legjobb az egészben, hogy ha még a 2023-ban elért eredményeket is felül tudjuk múlni, az 2024-ben, futball Eb-n és olimpián, megint csak elképesztő, történelmi sikereket ígér...
Évek óta lehetőségem van az év utolsó Nemzeti Sportjában vezércikket írni, amely műfajánál és terjedelménél fogva nem vállalkozhat a mögöttünk hagyott esztendő teljes és alapos összefoglalására, mégis óhatatlanul egyfajta összegzés.

És már évek óta megadatik ebben a jegyzetben a magyar sport olyan sikereire is visszapillantani, amelyek új, soha még általunk el nem ért csúcsok meghódítását jelentették az óévben. Vagyis a magyar sport nem feladni kényszerül a pozícióit, hanem újabb és újabb babérokra tör. Miközben persze lehetetlen mindig, minden – úgynevezett – sikersportágunkban tartani a szintet, vb-címek sora jelzi, hogy a legszebb időket idézi vízilabda-, vívó- vagy birkózósportunk. De nagyszerű látni, amikor nem feltétlenül a sikersportágainkban találunk vissza vagy egyenesen minden előzmény nélkül kerülünk a térképre. Köztük világszerte rendkívül népszerű sportágakban is. Ilyen az országúti kerékpár, amelyben Valter Attila sikerei után immár a női elitben is van magyar, Vas Kata Blanka révén. Vagy a vitorlázás, amellyel kapcsolatban minden más helyett annak a mémnek a szövegét idézném, amely szerint „Most nem az van, hogy nincs tengerünk, hanem az, hogy nem is kell...” A friss élményként velünk lévő csapatvilágbajnoki cím mellett itt is jelzi a tendenciát, hogy Berecz Zsombor világbajnoki címe és olimpiai ezüstje után most egy magyar hölgy lett világbajnok olimpiai hajóosztályban: Érdi Mária. Teniszben, a világ egyik legnépszerűbb sportjában is berúgta az ajtót az új generáció: Babos Tímea és Fucsovics Márton éveken át megszokott Grand Slam-főtáblái és top 100-as világranglista-helyezései után itt van Marozsán Fábián, aki egy év alatt száznál is több helyet lépett előre a világranglistán, közelít a legjobb ötvenhez, és világszenzációt okozva 2023-ban legyőzte a világelső Carlos Alcarazt. Keveset beszélünk a tekvandóról, amely pedig új magyar olimpiai sikersportág, hiszen itt is az történt idén, ami a vitorlázásban és a kerékpárban: a férfiak után (Salim Omar Gergely 2022-ben nyert vb-t) 2023 óta női világklasszisunk is van már, a világbajnok Márton Luana. Talán Risztov Éva történelmi, londoni aranyérme óta, az utóbbi években egyre inkább a nyílt vízi úszást is sorolhatjuk azok közé az olimpiai sikersportágak közé, amelyekben immár rendszeresen vannak magyarok az elitben, a férfiak és a nők között is. De például az idén lett először női szumóvilágbajnokunk is, Elekes Enikő révén.

És akkor a futballról még nem is beszéltünk, ahol megint sok évtizedes rekordok dőltek meg, sőt történt itt is olyasmi, ami korábban sosem. Például magyar alapember játszik a Premier League egyik topcsapatában. Szobosz­lai Dominik Liverpoolba szerződése és ottani helytállása valóban olyasmi, amit a magyar futball történetében csak Puskás Ferenc madridi, Kubala László, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor barcelonai, Ladinszky Attila rotterdami, Kű Lajos bruges-i, Nyers István milánói, esetleg Varga Zoltán amszterdami szerződtetéséhez lehet hasonlítani. Azonban az említett példáknál is sokkal örömtelibb a magyar szurkolók számára, hogy a felsoroltak egyike sem játszhatott többé a magyar válogatottban, míg Szoboszlai természetesen Liverpoolból is lehet a nemzeti csapat 10-ese és kapitánya, sőt. S miközben a többi említett magyar futballsztár sikereit a kommunista diktatúra médiája titkolta a magyarok elől, a Liverpool magyarjának meccseit mindannyian követhetjük a közvetítések révén.

Arra pedig a mi – keserű futballtapasztalatok során edződött – nemzedékünk egyszerűen nem is talál sem szavakat, sem viselkedési mintákat, hogy miként kellene megélnünk, amikor a válogatottunk és a Ferencváros is veretlenül jut tovább a csoportjából. Igaz, a Klaksvík elleni kínos megtorpanás vagy a montenegrói 0–0 elbizonytalaníthatott bennünket, ám a folytatás mindkét esetben szokatlanul meggyőző volt. Azt követően, hogy a Fradi legutóbb megérte a tavaszt (1975-ben), majdnem fél évszázadot kellett várnia a következő ilyen bravúrra. Most meg kétszer egymás után sikerült. Amikor a válogatott legutóbb, 37 éve egyenes ágon kijutott egy nagy tornára, a mexikói vb-re, az utolsó, a továbbjutás szempontjából már nem fontos hazai selejtezőjét elveszítette, ám most ezt is megnyerte.

A legjobb az egészben, hogy ha még a 2023-ban elért eredményeket is felül tudjuk múlni, az 2024-ben, futball Eb-n és olimpián, megint csak elképesztő, történelmi sikereket ígér...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!