Válogatott: Románia fényévekre van Magyarországtól a román portál szerint

Vágólapra másolva!
2023.10.19. 16:50
null
A Primasport szerint Magyarország futballja fényévekre van a románokétól (Fotó: Török Attila)
A Dinamo Bucuresti korábbi labdarúgója, Lucian Goian a Primasportnak beszélt arról, hogy a magyar válogatott jelenlegi szereplését kéne alapul venniük Romániában.

 

A portál a cikk elején hangsúlyozta, hogy a román futball fényévekkel le van maradva Magyarországétól, és erre a Szerbia elleni 2–1-es győzelmünk az Eb-selejtezőn tökéletes példa volt.

„Az a probléma, hogy két velünk szomszédos ország tudott ilyen kiélezett és technikás meccset játszani. Lehet, túl szigorú vagyok, és tudom, hogy a háború óta a szerbek mindig jobbak voltak nálunk, de Magyarország itt van mellettünk, mégis előrébb tart. Nagyon jó a futballprogramjuk, látszik, sok pénzt és energiát fektettek ebbe az utóbbi tíz évben” – értékelte a találkozót Lucian Goian, a Primasport futballszakértője.

„Ha tehetném, elvinném ennek a meccsnek a felvételét a minisztériumba, és megkérdezném, hogy Magyarország miért tudja elérni, amit mi nem. Minden tiszteletem a magyaroké, de sohasem voltak tehetségesebbek nálunk, mégis más szinten játszanak most” – fogalmazott a Dinamo Bucuresti volt labdarúgója.

Legfrissebb hírek

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2 órája

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Vb 2026: életben tartották világbajnoki reményeiket a románok

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:47

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Női kézilabda: nagyszabású gála keretében vonult vissza Cristina Neagu

Kézilabda
2025.06.08. 16:54

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48
Ezek is érdekelhetik