FIFA-világranglista: a legjobb 30-ban a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2023.10.26. 12:38
null
A magyar válogatott a FIFA-ranglista 30. helyén áll, eggyel a szerbek mögött (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar válogatott két helyet előrelépve a 30. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

A legjobb tízben annyi változás történt, hogy a portugálok és a spanyolok is két helyet javítottak, előbbi csapat most a hatodik, utóbbi pedig a nyolcadik, a világbajnoki bronzérmes horvátok viszont a hatodikról visszacsúsztak a tizedik pozícióba. A jövő évi Európa-bajnokság házigazdája, Németország a 16.

A magyarok Eb-selejtezős ellenfelei közül a 29. szerbeket jegyzik a legelőkelőbb pozícióban, de már csak egy hellyel előzik meg Marco Rossi szövetségi kapitány együttesét, amely Belgrádban, majd Budapesten is győzni tudott ellenük a sorozatban. A másik három együttes közül Montenegró a 70., Bulgária a 84., Litvánia pedig a 134. helyet foglalja el. A magyarok legközelebb a bolgárok ellen lépnek pályára, majd Montenegró ellen zárják a selejtezőt novemberben.

FIFA-VILÁGRANGLISTA, 2023. OKTÓBER 26.
1. (az előző listán: 1.) Argentína 1861.29 pont
2. (2.) Franciaország 1853.11
3. (3.) Brazília 1812.20
4. (4.) Anglia 1807.88
5. (5.) Belgium 1793.71
6. (8.) Portugália 1739.83
7. (7.) Hollandia 1739.26
8. (10.) Spanyolország 1725.97
9. (9.) Olaszország 1717.81
10. (6.) Horvátország 1711.88
11. (11.) Egyesült Államok 1675.89
12. (12.) Mexikó 1663.94
13. (13.) Marokkó 1658.49
14. (14.) Svájc 1645.38
15. (17.) Uruguay 1643.72
…29. (28.) Szerbia 1525.4
…30. (32.) MAGYARORSZÁG 1521.9
…70. (68.) Montenegró 1344.3
…84. (78.) Bulgária 1279.12
…134. (143.) Litvánia 1098.48

Legfrissebb hírek

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
3 órája

Rossi: Akinek nincs az egekben a motivációja a portugálok ellen, az rossz munkát választott

Magyar válogatott
Tegnap, 13:25

Marco Rossi: A játékvezető úgy döntött, futballmeccs helyett birkózómérkőzést vezet

Magyar válogatott
2025.09.06. 23:52

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez azóta sem változott

Magyar válogatott
2025.09.05. 21:21

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Dupla Tízes: milyen sanszunk van ezzel a válogatott kerettel a vb-selejtezőben? 

Magyar válogatott
2025.08.28. 17:12

Rossi szerint az írországi találkozó még a portugálok elleni meccsnél is fontosabb lehet

Magyar válogatott
2025.08.26. 15:16

Marco Rossi keretet hirdetett az írek és a portugálok elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.08.26. 13:09
Ezek is érdekelhetik