Válogatott: Öt év alatt szinte sohasem bíróztam, de... – Marco Rossi

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2023.06.20. 23:31
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott 2–0-ra nyert Litvánia ellen a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjének 4. körében. A meccs utáni sajtótájékoztatón Marco Rossi magyar szövetségi kapitány értékelte a látottakat. 
Marco Rossi (Fotó: Szabó Miklós)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Marco Rossi (Fotó: Szabó Miklós) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

„A csoportelsőség egyelőre semmit sem számít, hiszen még csak három meccset játszottunk le. Minden meccs nagyon nehéz, de ez így van jól, mindig száz százalékot kell nyújtanunk. Ami a mai meccset illeti: azt kértem a játékosaimtól, lőjenek sokat kapura, ezt a tanácsomat meg is fogadták. Ez Podgoricában, Montenegró ellen hiányzott, ma nem. Két gólt szereztünk, de ott volt például Szoboszlai kapufája is” – kezdte a meccset követő sajtótájékoztatót Marco Rossi, akit később a Nemzeti Sport arról kérdezett, feltűnt-e számára, hogy akit első alkalommal a kezdőbe állít, az gólt szerez (gondolva Varga Barnabásra).

„Reméljük, ez még sokáig így lesz. Utólag persze már könnyű mondani, hogy bejött a húzásom, de valahányszor kerethirdetést tartok, folyamatosan kapom az üzeneteket Messengeren, látom a közösségi médiában szereplő kommenteket, miért így állítom fel a csapatot, miért ezeket a játékosokat hívom be… aztán, ha beválik egy meglepetésember, megkapom, hogy szerencsém volt.Az a helyzet, hogyegyszer-kétszer lehet szerencsém, de amikor ennyiszer bejön az ember húzása, akkor azért lehet felvetődik, hogy csak többet értünk mi edzők a labdarúgáshoz, mint a hentes, vagy a youtuber… Nincs igazam?” – kérdezte, majd hozzátette, utóbbi mondatai kissé hasonlítottak José Mourinho nyilatkozataihoz.

Rossi kapitány természetesen a válogatott játékára is reagált, de a játékvezetést sem hagyta szó nélkül.

„Feszülten éltem meg az egész mérkőzést. Amikor csak eggyel vezetsz, akkor még bárhogy elsülhet a dolog, ráadásul a játékvezetés miatt is idegeskedtem. Azt hiszem, az elmúlt öt évben szinte egyáltalán nem bíróztam, Podgoricában sem, pedig ott megtehettem volna, önök is kiemelhették volna. Visszatérve erre a meccsre, az első félidőben folyamatosan ellenünk ítélt a játékvezető, szerintem igazságtalanul, de a lényeg, hogy nyerni tudtunk.”

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ
G-CSOPORT

Magyarország
–Litvánia 2–0 (1–0)
Budapest,Puskás Aréna,58 269néző.V:Nobre (portugál)
MAGYARORSZÁG:
Dibusz – Botka, W. Orbán, Szalai A. – Sallai R. (Baráth P., 88.), Nagy Á., Styles (Kleinheisler, 60.), Kerkez (Ferenczi J., 79.) – Gazdag (Lang, 79.), Szoboszlai – Varga Barnabás (Ádám M., 60.).Szövetségi kapitány:Marco Rossi
LITVÁNIA:Gertmonas – Leklatas, Kazukolovas, L. Klimavicius, Tutyskinas (Beneta, 63.) – Uzela (Vorobjovas, a szünetben), Gineitis – El. Jankauskas (Romanovskij, 85.), Sirgedas (Sirvys, a szünetben), Sesplaukis (Kucys, 78.) – Paulauskas.Szövetségi kapitány:Edgaras Jankauskas
Gólszerző:Varga Barnabás (32.), Sallai R. (83.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Bulgária–Szerbia 1–1(Deszpodov 47., ill. Lazovics 90+6.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG3215–0+57
2. Szerbia3215–1+47
3. Montenegró31111–2–14
4. Bulgária4222–6–42
5. Litvánia3121–5–41

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik