Válogatott: Gelei József 85 évesen sem akar eltunyulni

Éppen edzés után értem el Gelei Józsefet, konditerembe jár, 40 percet a fut a padon, 20 percet súlyzózik, végül 10 percet lazít a medencében, mindezt hetente háromszor. A miértre egyszerű a válasz: „Az emberiség egyik legnagyobb bűne a tunyaság. Ameddig tudok, mozgok.” Amikor megkérdeztem, készít-e számvetést a jeles alkalmakkor, nemleges választ kapok, a miértre egy mondat érkezik: „Jó volt, szép volt!” Hozzátéve: „Minden nap ajándék.” Némi keserűséggel a hangjában még kiegészíti: „Amikor hatvanasok, hetvenesek mennek el, nyolcvan és kilencven között már ne tervezzen az ember…”

Az 1966-os világbajnokságon a brazilok ellen játszott csoportmérkőzésre nem egy alkalommal emlékeztették, külföldi edzősége idején rendre szóba került. Arra viszont már inkább csak mi, magyarok emlékszünk, hogy 0:0-ra állt a mérkőzés, amikor hatalmas bravúrral hárított. „Lima iszonyatos erővel rászúrta a labdát majd’ negyven méterről, de kipiszkáltam a felső sarokból. Számítottam rá, mert korábban egy dél-amerikai túrán bombagólt lőtt Géczi Pistának, megjegyeztem a nevét. Amikor megkapta a labdát, már készültem is. Mit mondjak, így évtizedek távlatából? Megérte!”

Az 1964-es olimpián csupán két meccsen állhatott a kapuban, mert Románia ellen (2:0) megsérült.      „Egy nullra vezettünk, az ellenfél tizenegyeshez jutott, de a lövést kivédtem. Balszerencsémre viszont két ujjam a talajba fúródott, elszakadtak az inak. Öröm az ürömben, hogy nem sokkal később belőttük a második gólunkat. Az egyik legnehezebb meccsünk volt Japánban, mert a románok a nagyválogatottjukkal nevezhettek, mivel nem voltak ott az 1962-es chilei vébén, márpedig az érvényben lévő szabály szerint a vébétornán résztvevőket nem válogathatták be az olimpiai csapatba.”

Azért az egyáltalán nem volt biztos, hogy Gelei József magyar színekben olimpikon, mi több, válogatott lesz. Az 1956-os forradalom idején az ifiválogatottal Angliában túrázott, jöttek volna haza, de csak Bécsig jutottak. Felvetődött az a verzió is, hogy a roppant tehetséges fiatalok külön csapatként lépnek pályára a Bp. Honvéd dél-amerikai portyáján, de végül Ausztriában, Olaszországban és Svájcban játszottak, szinte mindegyiküknek lett külföldi ajánlata. Geleit a genfi Urania szemelte ki, a kapus a sorsát érintő döntés előtt hazatelefonált, tudott az édesanyjával beszélni. A mama elsírta magát, ezzel minden eldőlt – s akkor már ismerte a feleségét is, akivel 64 éve van együtt.

Már itthon bajnok lett az MTK-val, Közép-európai Kupa-győztes a Vasassal, dr. Lakat Károly vitte magával Tokióba, nem mellesleg a Tanár úr még korábbról ismerte – az általános iskola felső tagozatán osztályfőnöke volt… Bízott benne, a felkészülés évében és a játékokon több mint félszáz meccset játszott az olimpiai csapat, majd’ mindegyiken ő – és Szentmihályi Antal – állt a kapuban.

De ne révedjünk a múltba, Gelei mondja: „Remek ez a mostani válogatott, Marco Rossi összerakta a csapatot, külön öröm, hogy Gulácsi Péter és Dibusz Dénes személyében nagyszerű kapusaink vannak, de Szappanos Péter és Demjén Patrik is kiváló képességű.”

Mi kell még? – tehetnénk fel a kérdést. Heti háromszor edzeni – mert a tunyaság nem vezet jóra…