Népsport: hárommázsányi súlykülönbség

Baróti Lajos hű maradt önmagához. Ugyanazokat válogatta be keretébe a Csehszlovákia elleni meccs előtt, akiket mindig, egyedül Szentmihályi Antal hiányzott. A kapussal elégedetlen volt a szövetségi kapitány.

Aztán az élet közbeszólt, az alapcsapatból öt játékosáról kellett lemondania. Göröcs „Titinek” kiújult a bokasérülése, Solymosi Ernő rúgást kapott a térdére. Így kezdődött. Aztán Sándor „Csikarról” alapos vizsgálat után azt mondták az orvosok, hogy a saját érdekében nem játszhat Prágában, előtte a Bp. Honvéd elleni mérkőzésen kisebb agyrázkódást szenvedett. Ezután Albert „Flóri” is kiesett húzódás miatt. A fradisták tornacipőben edzettek, a center megcsúszott a síkos füvön, és kész. Ötödikként Sipos Ferenc esett ki, a válogatott utolsó itthoni edzésének végén gödörbe lépett, és kifordult a bokája.

Sipos különösen fájlalta, hogy nem játszhat, hiszen úgy volt 57-szeres válogatott, hogy 1957 szeptembere és 1963 májusa között a magyar válogatott valamennyi mérkőzésén pályán volt. Hozzátartozik, hogy legközelebb 1964 áprilisában válogathatta be Baróti, ugyanis az MTK-ból a Bp. Honvédba igazolt, s ki kellett várnia (majdnem) egy évet.

Ezzel együtt a kapitány készen állt, elmondta, hogy Sándor helyén Bene Ferenc játszik (nem játszott), Göröcsén Rákosi Gyula, Solymosién Nagy István, Siposén Nógrádi, s ha Albert nem játszhat (volt rá némi esély…), Machos Ferenc lesz a center. „A Vasas középcsatárában nagyon bízik a kapitány, sokra értékeli, hogy Machos most már mérkőzésről mérkőzésre karmestere tud lenni csapatának, s emellett eredményes is”– írta a Népsport. Joggal, mert Prágában is szerzett gólt.

A csehszlovákok a meccs előtti szerdán Pozsonyban Angliát fogadták. Nem elég, hogy kikaptak 4:2-re, legjobbjuk, az aranylabdás (1962) Josef Masopust megsérült, ellenünk sem játszott. Ehhez jött még, hogy alapvetően erővel nem bírták a meccset, ráadásul az emberfogásra sem figyeltek.

Nekünk presztízsmeccs volt a javából a prágai, hiszen a chilei világbajnokság negyeddöntőjében ők ejtettek ki bennünket (0:1). Ezért írhatta a mérkőzés előtt Tabák Endre, a Népsport főszerkesztője: „Úgy érezzük, válogatott csapatunk tagjaiban minden képesség megvan ahhoz, hogy végre ne csak elérjék, hanem felül is múlják azt a színvonalat, amely Chilében éppen egy esztendővel ezelőtt annyi új barátot szerzett és régit hódított vissza.”

Mindenesetre az előzmények adhattak önbizalmat. A B-válogatott (nálunk a Tokióra készülő olimpiai csapat) 4:2-re győzött Diósgyőrben, az utánpótlás-válogatott 1:0-ra Kecskeméten, az ifik pedig 3:0-ra Nyitrán, tehát szobat este: háromból három.

A csehszlovákok nem várták túl optimistán a meccset, a Lidová Demokracie például élesen bírálta a műsor összeállítóit, akik két hónap leforgása alatt immár az ötödik válogatott mérkőzésen küldik pályára a legjobbakat. Mint a lap írja, a szakemberek nem vették figyelembe a csapat érdekeit, és így súlyosan megtépázták a chilei vb-n szerzett babérokat. Van benne valami, hiszen az angoloktól elszenvedett vereség előtt kikaptak Szófiában (0:1), Bécsben (1:3), az NDK elleni hazai 1:1 még kozmetikázásnak is kevés volt.

A nálunk Mátrai Sándor volt a legoptimistább, az előzményeket ismerve mondta: „Legalább nem állnak majd be védekezni a csehszlovákok, mint ahogy Chilében tették, s de szép is lenne, ha kicsit esne az eső, s a csúszós talajon Benéék egy az egy ellen maradnának néhányszor a nagy testű, nehézkesen forduló hazai védőkkel szemben.”

Nos, az időjárás nem volt esős, „vasárnap reggel ragyogó napsütésre ébredtek a prágaiak”. Baróti szokás szerint reggeli után beszélt a taktikáról, mindenkinek elmondta, mi a dolga, de „mindenekelőtt lelkes játékot kért”.

Nem kezdtük jól a meccset, a játékosok bizonytalanul mozogtak, nem értették meg egymást, sok volt a rossz passz. Nem véletlen, hogy a 22. percben „egy előreívelt labdát elnézett a védelem. Pospíchal zavartalanul beadhatott Kadrabához, ő egyből a kapu előterébe felfutó Scherer elé tálalt, s az összekötő a bal felső sarokba lőtt, 1:0”. Ezt követően kicsit feljavultunk, de inkább támadgatott a csapat, mint támadott.

Szünet után akaratosabb lett a gárda, jellemző, hogy Mészöly Kálmán előbb Adolf Scherert, majd Josef Kadrabát ütötte el. Az elszántság két gyors magyar gólt hozott. A 64. percben „bal oldali szöglet után a 17 méterre álló Tichy elé került a labda. Tichy jobbal hatalmas bombát küldött a jobb felső sarokba. 1:1”. Két perccel később pedig: „Fenyvesi dr. lőtt távolról, váratlan lövését a vetődő Schrojf kiejtette, a szemfüles Machos ott termett és közelről ballal a bal sarokba lőtt. 2:1 Magyarország javára.”

A vezetés szárnyakat adott a fiúknak, Machos újabb gólt lőhetett volna, ám ziccerben Ladislav Novák a mezénél fogva visszahúzta. Ez a holland bírónál, Piet Roomernél nem volt tizenegyes, ahogy Andrej Kvasnák is csak a partjelzőnél nem volt volt lesen, amikor a 80. percben kiegyenlített (2:2).

Ez lett a vége. A Népsport így összegzett: „Játékosaink lényegesen csak akkor tudták a mérkőzés képét megváltoztatni, amikor szünet után labdával és labda nélkül egyaránt sokkal többet mozogtak, mint a játékidő első felében. Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy tartalékos csapatunk példás küzdőszelleme segítségével helytállt a strahovi stadionban, s elmondhatjuk, hogy győzelemmel felérő döntetlent ért el.”

Ami pedig a legjobbjainkat illeti... Mészöly „óriási harcot vívott a levegőben a magas csehszlovák csatárokkal. A legtöbb esetben ő maradt felül. Sokat segített társainak is, szünet előtt talán túl sokat is ment a szélekre. Rendszerint jó ütemben lépett közbe, és ezzel igen sok csehszlovák támadást akasztott meg.”Rákosi „óriási területen játszott, nagyszerűen betartotta a taktikai utasítást. Igen sok labdát szerzett meg a mezőnyben, a mérkőzés egyes szakaszaiban pedig ő látta el az összekötő szerepet a csatársor és a védelem között, sikeresen.”Tichynek „nagyjából az a szerep jutott, amit otthon a saját csapatában játszik. Mint előretolt csatár sokszor került közelharcba a csehszlovák védőkkel, s dicséretére válik, hogy a legtöbb alkalommal ő került ki győztesen. Gólja nagyszerű csatárteljesítmény volt. Sokat segített hátul is.”

Baróti Lajos azt emelte ki, hogy „legalább három mázsa súlykülönbség volt az ellenfél javára, s mivel a holland bíró megengedte a kemény játékot, sőt sokszor a lökést, a túl kemény közelharcot is, a hazaiak az első 45 percben az ütközést keresve, szétfröccsentették a magyar kezdeményezéseket, még mielőtt a második hullámban érkezők felzárkóztak, s a támadás kialakulhatott volna”Ez a három mázsa azért túlzás, elvégre ez játékosonként átlagban több mint 25 kilónyi különbséget feltételez, de értjük, mire gondolt Baróti, a fizikumot hiányolta.

A Népsport konklúziója is világos: „Bizonyos fokú derűlátással nézhetünk labdarúgásunk jövője elé, hiszen ez a 2:2 többek között bebizonyította azt is, hogy nincs pótolhatatlan játékos a válogatottban: nemcsak 11 névből válogathat a jövőben a szövetségi kapitány, aki ugyan most szükségből nyúlt a fiatalításhoz, a »kényszerhelyzet« azonban nagyon kedvező választ adott a felmerült kérdésre.”

Azért enyhén szólva sem ártott, hogy Sándor, Göröcs, Albert és Sipos később visszatért.