Hetvenöt éves lett a legendás újpesti kapus, Rothermel Ádám

MONDHATNI, ELRENDELTETETT, hogy Rothermel Ádám kapus lett: tíz évvel idősebb unokatestvére, Ro­thermel Anna az 1965-ben Dortmundban világbajnok kézilabda-válogatott tagja volt, az ifjú focirajongó pedig akkoriban ifiként a Fővárosi Autóbusz futballegyüttesében őrizte a kaput,
bátyja a felnőttcsapat gólvonala előtt állt. „Drapál János, a későbbi gyorsasági motoros volt a jobbszélső, és Mezei Béla, a Fradi csatára is ott kezdte bontogatni a szárnyait” – mondta Rothermel Ádám, aki a Wekerletelepen nőtt fel, s jelenleg is ott él.

Rothermel a Bp. Honvéd bokszedzéseire is lement – a nagyok közül Kajdi János is a Tüzér utcai Honvéd-bázison tréningezett –, de a fejre kapott ütések után gyakran eleredt az orra vére, s könnybe lábadt a szeme. Jobb volt a kapuban, annál is inkább, mert már felnőttként a csapattal feljutott a második vonalba. De aztán nem az NB I B-ben folytatta, hanem az élvonalban. A család ismerőse, az edzőként éppen Tatabányára tartó Hidegkuti Nándor hívta a Bányászhoz, ő pedig úgy is ment, hogy a kapusposztért a vb-résztvevő Gelei Józseffel kellett megküzdenie, és ezzel kapcsolatban egy 1970-es nyilatkozatát érdemes felidézni:  „...szeretettel foglalkozott velem, s egyáltalán nem éreztette, hogy ő válogatott, ő a menő. Sőt. Szerénysége példamutató volt”; míg a mostani beszélgetésünk alkalmával hozzátette, hogy  „...amikor már kifelé ment, azt is mondta, eljött az én időm, mi több, a válogatottságot sem tartotta elérhetetlennek”.     Más kérdés, hogy csak sokára vehette át a helyét. Amikor 1967-ben megsérült, a Dunaújváros ellen védett először a nagyok között. A dátum 1967. november 12-e volt, a csapat ugyan idegenben 2:0-ra alulmaradt, de a kapus 8-as osztályzatot kapott a Népsporttól, ezzel az értékeléssel kiegészítve: „A kapuban a fiatal Rothermel a gólokról nem tehet, több esetben is bravúrosan védett.” A Bányásszal egyetlen klubsikerét 1972-ben érte el, bejutott az MNK döntőjébe, amelyben a Fradi 2–1-re nyert, ám ő „sok nehéz labdát hárított”.

Tatabányán előbb a Kutya becenevet kapta, de nem azért, mert kutyaütő lett volna. Édesanyja Pesten betegeskedett, Ádám fogta a terrierjét, és magával vitte a bányászvárosba.

Sepp Maier nem kapta meg a sárga dresszt

Az öltözői keresztségben később a Rotyi név ragadt rá. A válogatottban is tatabányaiként mutatkozott be 1970. szeptember 9-én, Ádám névnapon Nürnbergben az NSZK ellen Uwe ­Seeler búcsúmérkőzésén. A 3–1-re elvesztett meccset követően meglepte Sepp Maiert, az ellenfél kapusát, aki a magyar öltözőben mezt cserélt a magyar kollégával, az újonc pedig egy fekete mezt nyújtott át, mire a Bayern kiválósága megjegyezte, hogy sárgában védett…

„Mondtam, a meccsszerelést megtartom magamnak, elvégre karrierem talán legfontosabb találkozóján védtem benne – emlékezett a történetre Rothermel Ádám. – Azóta nincs már meg az a mez, sok más cuccommal együtt egy beteg kis­srácnak adtam.”

A válogatottsággal kapcsolatban szerencsés is meg nem is: noha az 1972-es Európa-bajnoki negyeddöntő harmadik, 2–1-re megnyert mérkőzésén ő védett Románia ellen, a belgiumi négyes döntőn nem volt ott, Géczi István mellett Rapp Imre került a keretbe. A miértre szűkszavú válasz érkezett: „Illovszky Rudolfot kellene megkérdezni, de már nem él…” Viszont pályára lépett Nürnberg­ben Irán ellen az 1972-es olimpián. Géczi István helyett állt be a 68. percben, tagja lett az olimpiai ezüstérmes együttesnek. Ez azt is jelenti, kap olimpiai életjáradékot, amire nagy szüksége van, mert ugyan elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, s nyomozóként dolgozott, nem veti fel a pénz – ráadásul az egészsége is megrendült: „Nagyon nehezen járok, keringési problémáim is vannak, tizenháromféle gyógyszert szedek. De nem akarok panaszkodni, mert néhány hónapja a labdarúgó-szövetségtől is kapok százezer forint havi járadékot, ugyanis megvan az ehhez szükséges élvonalbeli és válogatottbeli mérkőzésszámom.”

Hanem az olimpiát követően megtorpant a karrierje: Irán ellen volt tizedik alkalommal válogatott, a következőre több mint három évet kellett várnia. A miértre nem egyszerű a válasz, sőt az egykori remek kapus ma sem tudja. Emleget egy Videoton ellen elveszített hazai találkozót, amely után a Tatabánya Tóth Kálmánnal és Nyírő Istvánnal együtt eltiltotta. Ahogyan a Népsport írta az 1973. március 24-én játszott Tatabánya–Videoton (0–2) után: „Ez a 90 perc   – legyünk őszinték – nem volt jó hírverése a labdarúgásnak.” Lakat Károly edző is dohogott: „Nem véletlen, ha egy gárda hétről hétre önmagát veri meg...”

A Fáy utcában edzhetett – és zuhanyozhatott is...

Nos, most Rothermel Ádám azt mondta, ha nincs a leáll(ít)ás, a Tatabánya nevét aranyba foglalná, ám nem csoda, hogy a Vasasba vágyott, más kérdés, hogy a piros-kékek nem csábították: „Tény, edzhettem, majd lezuhanyozhattam a Fáy utcában, de legalább emberszámba vettek, nem úgy, mint a Bányásznál.”

Végül a mindenható sportvezető, akkor éppen a futballszövetség elnöke, Kutas István tett pontot az ügyre, mondván, a Vasasban Tamás Gyula és Mészáros Ferenc személyében két válogatott kapus is van, az Újpesti Dó­zsába megy, jelentkezzen Farsang Endre szakosztályvezetőnél.

„Punktum, nem volt apelláta, az viszont igaz, nem bántam meg, hogy a Megyeri útra kerültem, nagyszerű csapatba” – idézte fel most a klubváltással kapcsolatos emlékét.

A legjobbak közé 1975 októberében Pozsonyban került vissza Csehszlovákia ellen (1–1), nem is akármilyen teljesítménnyel, a meccstudósításban ez szerepelt: „Rothermel volt a mérkőzés nagy egyénisége, bravúrosan, látványosan védett, négy esetben szinte gólnak látszó helyzetben. A 11-es kivédése, majd a megismételt lövés hárítása felejthetetlen marad.” Az egykori kapus pedig így emlékszik a történetre: „Nem is Ondrus büntetőjének a hárítása volt igazán nehéz, hanem Nehoda ismétlése, mert a másik sarokra lőtte a labdát.”

Novemberben a BEK-ben a Benfica elleni visszavágón a Megyeri úton 3–0-ra vezetett a Dózsa, amikor Nene 22 méterről a kapus fölött belőtte a labdát. „Rothermel bravúrosan hárította a 11-est, de ludas a gólban”  – szólt a sportlap tömör véleménye, Rotyi majdnem fél évszázad távlatából pedig ehhez azt tette hozzá, hogy „csizmaszárral találta el, azért esett be a kapuba…”

Üzenet a válogatottnak: egy gól elég Montenegróban

Az 1977–1978-as idényben ő és Tóth Zoltán tizenöt-tizenöt alkalommal kapott lehetőséget a bajnokságban, négyszer Bodnár László állt a kapuban, egy évaddal később Rothermel és Tóth egyaránt tizenhétszer védhetett, az 1979–1980-as évadban Rotyi és Kollár József egyaránt tizenhét alkalommal szerepelt, egyszer (1979 augusztusi „disszidálása″ előtt) Tóth Zoltán is szóhoz jutott. Az 1980–1981-es idényben Kollár 23, Rothermel 11 alkalommal állt be, 1980 novemberében a kispadon Várhidi Pált Szusza Ferenc váltotta, aki nemigen kedvelte, és ezt követően rövid ideig Salgótarjánban, majd Soroksáron védett.

Utolsó válogatott mérkőzésén a Szovjetunió ellen állt a gólvonal elé: 1976. május 26-án a Népstadionban, a meccs vége 1–1 lett (11 nappal korábban, 1976. május 15-én Rothermel védte az Újpest kapuját az FTC ellen 8–3-ra megnyert mérkőzésen – a szerk.). Nem ment rosszul a védés, maga sem gondolta, hogy többször nem lép pályára címeres mezben – a meccsértékelésben pedig a következő szerepelt: „Nyugodt őre volt a kapunak. Hosszú ideig ugyan nem kapott lövést, de azután már az első félidőben alkalma nyílt bebizonyítani, hogy jó formában van. Ekkor és szünet után is akadt egy-egy bravúros védése. A gólról nem tehet.”

Tehetsége ellenére 13-szor lépett pályára a legjobbak között, erre azt mondja: „Olyan vetélytársaim voltak, mint Tamás Gyula, Géczi István vagy Gujdár Sándor.”

Pályafutása befejezése után nem gondolt arra, hogy a futballban maradjon, a BRFK bűnügyi osztályán dolgozott, később állami cégnél ellátott biztonsági osztályvezetői munkakört is. Szinte minden mérkőzést megnéz a tévében, arra a felvetésre, mi a különbség az ő idejében űzött sportág és a mostani futball között, némiképpen rezignáltan annyit válaszol: „Sosem érdekelt, hányszoros bajnok vagyok, szerettem védeni, szerettük ezt a játékot, manapság már inkább üzlet.”

Az Eb-kijutással kapcsolatban ellenben optimista: „Fontos a Montenegró elleni meccs az Eb-részvételhez. Nyerünk egy góllal, legrosszabb esetben döntetlent játszunk.”