Népsport: Csikar szerint pihentek Stockholmban

Baróti Lajos csapata, a „nagyok” már április közepén elkezdték a felkészülést Stockholmra. A Hévizi úti III. Ker. TTVE elleni edzőmeccsen (8:0) ünnepi külsőségek, fellobogózott pálya várta a fiúkat. Különösen Mészöly Kálmánt, akinek a vendéglátóknál indult fényes karrierje.

A csapat már nem aratott olyan nagy sikert. Sándor Csikar a pályán elégedetlenkedett („Ne aludjatok!”), Baróti a meccs után („Nem elég pontos az összjáték”),de a kapitány még így is többet kapott, mint amennyit várt. Hogy miért, nem derült ki.

Csikar közben „filmsztár” lett. Rényi Tamástól szerepet kapott, a Mindennap élünkcímű mozi forgatása után a rendező szuperlatívuszokban beszélt a jobbszélső színészi képességeiről, de közelebb állunk a valósághoz, ha Szombathy István intését idézzük a Népsportból: „De azért, kérjük, ne feledkezz meg arról az alakításról sem, amelyet május ötödikén kell majd »megformálnod« Stockholmban, az olimpiai stadionban.”

A szekszárdi edzőmeccsen (15:2) viszont már minden klappolt. „Régen láttuk már a válogatottat ilyen komoly erőbedobással játszani előkészületi mérkőzésen”– így a Népsport, Baróti pedig: „Így kellene hozzáállni minden előkészületi mérkőzéshez.”Tichy Lajos nem volt ott a válogatottal, ám a Bp. Honvéd színeiben három gólt lőtt az Admira elleni barátságos meccsen (4:0). Baróti azért nem válogat(hat)ta be, mert klubedzői (és egykori játékostársai), előbb Lóránt Gyula, majd megbízottként Bányai Nándor a tartalékcsapathoz száműzték. Végül Barótit ez nem érdekelte, el is vitte, sőt játszatta is Stockholmban, ahogy mondta, neki nincs gondja vele, a többi a kispestiek (bel)ügye.

Közben az olimpiai csapat Egerben a Dózsát győzte le (6:1), Lakat Károly pedig balszélsőt keresett Farkas János sérülése miatt. Azt mondta, Rossi Ferenc játszik majd a Dózsából, mert „legalább igazi szélső”. Aztán a svédek ellen Dunai II Antal és Povázsai László váltogatta egymást a bal oldalon, váltakozó sikerrel.

Baróti is tele volt kételyekkel. Közölte, hogy Ilku István véd majd, mert Szentmihályi Antal formája ingadozó, Göröcs Titi pedig rossz felfogásban játszik, ezért Monostori Tivadar jobb megoldás összekötőben. Végül mindketten kezdtek Stockholmban.

Május első hétvégéjén először Lakat Károly csapata lépett pályára. A végeredmény (4:0) nagy fölényt sejtet, ám nem így volt. Nyolcvanhárom percen keresztül gyengén játszott az olimpiai csapat, az utolsó hét percben viszont brillírozott, három percen belül három gólt szerzett. A nézők – amilyen kevesen voltak, annyira vehemensek – szinte folyamatosan fütyültek, „ami egyáltalán nem használt a magyar játékosok amúgy sem szilárd önbizalmának”, hogy aztán a gyors három gól után vastapssal köszöntsék a levonuló magyar futballistákat.

A 4:0-val már eldőlt a továbbjutás (ősszel Göteborgban 2:2 lett a visszavágó), de Lakat nem volt elégedett. Mentségül hozta fel játékosai lámpalázát, tapasztalatlanságát. Jellemző, hogy az NB I egyik legjobb középhátvédje, a győri Orbán Árpád „végig gátlásokkal küzdött, bátortalanul szerelt, gyakran zavarba jött”, de Ihász Kálmán is csak nehezen lendült bele.

Ami érthetetlen volt, hiszen „az edző senkit sem állított számára szokatlan taktikai feladat elé”. Lakat Károly sem volt boldog, de kiállt csapata mellett: „Sok fiatal – hat vidéki fiú – került be a csapatba, s a kialakulatlan formák, a meglehetősen túlzsúfolt program miatt nem volt elég idő és lehetőség az együttes összedolgozására.”Hozzátette még: „A füttytől, a közbekiabálásoktól csak megzavarodik a csapat, a fiatalok elvesztik a bátorságukat, s várhatóan legközelebb még kevésbé lesznek határozottak.”

A 4:0 ugyanakkor – a Népsport szerint – túlzottan is magabiztossá tette Baróti Lajos játékosait Stockholmban, önbizalmukat növelte, hogy a svéd sajtó alaposan nekiesett Lennart Nyman szövetségi kapitánynak, mondván, „öreg” futballistákat küld pályára, ebből nem sülhet ki semmi jó.

Tévedtek, hiszen 2:1-re nyert Svédország, míg a mieink – nincs rá jobb kifejezés – leégtek. Mindössze háromszor lőtt kapura a csapat, a csatársor „csigalassúsággal szőtte támadásait, a játékosok állva várták a labdát. Lassúságukkal mindig alkalmat adtak az ellenfélnek a közbelépésre”. A svédeknél Ordar Bergmark (32) és Bengt Gustavsson (35) persze azonnal visszavágott a sajtónak („Nem az évek száma dönti el, hogy ki milyen futballista, hanem a tudás”), a Népsport szerint pedig: „A brazilok sem játszhatták volna jobban a 4-2-4-et, mint a svéd együttes, amely ezt a játékrendszert élettel, ötlettel töltötte meg.”

Egyébként érdekes meccs volt, a svédek első gólja meg egyenesen megmosolyogtató (10. perc):      „Brodd rálőtte a labdát, Szentmihályi vetődött, de kiejtette. Nyomban felugrott, és zavarta Perssont, aki a szögletzászló irányába vezette a labdát. Szentmihályi – teljesen érthetetlenül – oda is a csatár után szaladt. Persson beadott, háromszor is rálőtték a labdát, amikor a magyar csapat kapuja üres volt, de a labda mindig visszapattant a védőkről. Nem tudtunk felszabadítani, végül is Persson az előretörő Mildnek adta a labdát. A fedezet 17 méterről csavart, ejtett, nem is erős lövést küldött kapura, s Szentmihályi csak nézte, amint fölötte a jobb felső sarokba hullt a labda. 1:0.”

Albert Flóri nagy nehezen kiegyenlített a 71. percben (Sándor fejese után Bengt Nyholm kapus éppen elé ütötte a labdát), de aztán Yngve Brodd öt perccel később a kimozduló, Szentmihályi helyett a szünetben beálló Ilku mellett belőtte a svédek második gólját.

A lefújás után többen elismerték a magyar csapat háza táján, hogy elbizakodottan léptek pályára, túlzottan biztosak voltak a győzelemben. A Népsport megkérdezi: „Vajon mi okozta ezt az önteltséget, az ellenfél bizonyos mérvű lebecsülését? Talán az a borúlátó hangulat, amely Stockholmban fogadott bennünket? Talán a tv-közvetítés? Az olimpiai csapatok találkozójából ugyanis a fiúk azt a következtetést vonták le, hogy a svédek csupán védekeznek, gyengén játszanak, s aligha lesznek komoly ellenfelek.”

Érkezéskor, Ferihegyen ott volt a fogadóbizottságban Csanádi Árpád, a sporthivatal elnökhelyettese is. A csapatbusszal ment be a városba. Sándor Csikar át akarta adni az ülőhelyét Csanádinak, aki nem akarta elfogadni. Mire Csikar: „Mi nyugodtan állhatunk, a mérkőzésen ugyanis kipihentük magunkat.”

A legszomorúbb viszont az volt, amit a svéd válogatott pályaedzője mondott, utalva a magyar csapat 1958-as világbajnoki leszereplésére (kiesés a csoportkörben): „A magyarok válogatottja még a sandwikeni csapatnál is erőtlenebb volt.”

„Csak ezt ne mondta volna...”– kesergett a Népsport, de aztán elismerte a megjegyzés igazságát.
Kénytelen volt.