Népsport: Tichy Lajos csillogtatta technikáját

A Magyar Labdarúgó-szövetség 1953. január közepén meghívót kapott a FIFA áprilisi, 16 csapatos belgiumi nemzetközi tornájára. Ne tagadjuk meg Sebes Gusztávtól az érdemet, a szövetségi kapitány kiemelt kérdésként kezelte az Aranycsapat utánpótlásának megteremtését, a keret összeállítása előtt budapesti válogatókat rendezett, de a vidéki tehetségek is a látóterébe kerültek. Más kérdés, hogy szervezési hibák miatt nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerette volna, ezért maga vette kezébe az irányítást, ahogyan Örömök és csalódásokcímű önéletrajzi kötetében írta, két februári vasárnap bakancsban, télikabátban nagy nehezen kiválogatott 14 játékost, de megfelelő középhátvédet nem talált.

A nevezési határidő előtt a keret a tatabányai ifik ellen lépett pályára, és a Bányászban bukkant rá Környei András középhátvédre és a jobbösszekötő Nagy Imrére. Sebes arra is ügyelt, hogy szegényebb sorsú srácok rendes ruhában utazzanak el a – manapság úgy neveznénk, U18-as – tornára.

Az első meccsen Gandban a magyar ifik 4:0-ra lemosták Svájcot, a Népsport bírálata szerint „a magyar csapat mind technikailag, mind taktikailag ellenfele fölött állt. Védelmünk nagyszerűen állt a lábán, a fedezetek jó összekötő kapocsnak bizonyultak a védők és támadók közt, a csatárok pedig lapos, pontos adogatásokkal építették a támadásokat.”A védelemből Környei „fejjel és lábbal is elsőrangút nyújtott, (...) ő volt egyébként a mezőny legjobbja is”. Tichy„csillogtatta technikáját, testileg azonban erősödnie kell”. Karácsonyi„nagy területen játszott, hasznos építőmunkát végzett, ugyanakkor a kapura is veszélyes volt”. A sajtóvissz­hang roppant kedvező volt, a Les Sports így írt: „Akik nem látták a Magyarország–Svájc ifjúsági labdarúgó-mérkőzést, sajnálhatják.”A lap Karácsonyit Puskáshoz hasonlította. La Nation:„Briliáns technikájukkal bizonyítottak a magyarok.”

A második találkozó ugyancsak 4:0-s sikert hozott: Magyarország–Írország 4:0. „Szabó nyújtotta a legjobb teljesítményt. Kitűnő összekötő kapocsnak bizonyult a közvetlen védelem és a csatársor között. Ezúttal nem cipelte feleslegesen a labdát, minden leadása használható volt.”Elöl „Bukovit illeti dicséret. (...) Karácsonyi színesen, hasznosan játszott, csak egy kicsit puhának tűnt az írekkel szemben.”A La Derniere Heure szerint Nagy és Környei már most mestere a labdának. Válogatottunk április 4-ét a magyar nagykövetségen ünnepelte, a srácoknak levetítették az Így győztünk az olimpián című filmet.

Törökország következett az elődöntőben, az ellenfél ugyancsak kapott gól nélkül hozta addigi két mérkőzését a franciák (1:0) és a luxemburgiak (3:0) ellen. Sebes felhívta játékosaink figyelmét, hogy ne elégedjenek meg a négy közé jutással, elvégre ahogyan a szövetségi kapitány fogalmazott, „evés közben jön meg az étvágy”. A 27. percben Nagy Imre helyén Pál Tibor folytatta a játékot, ő lett a jobbszélső, Bukovi a jobbösszekötő. Rá egy percre Bukovit a tizenhatoson belül szabálytalanul akasztották, a tizenegyest Karácsonyi lőtte a kapuba. Ugyanő szerezte második gólunkat, szintén büntetőből: a 79. percben a balszélső Domonkos Györgyöt vágták fel, Karácsonyi ismét biztosan vágta be a büntetőt. A Népsport tárgyilagosan értékelt: „A fiatal magyar csapat ismét szép győzelmet aratott, de ezen a mérkőzésen nem játszottak olyan frissen és ötletesen ifjúsági játékosaink, mint az előbbi mérkőzéseken.”Az ellenfelet dicsérte, „erőteljesen, hosszú, szélekre adott átadásokkal játszottak. Jó volt az erőnlétük és technikailag is megállták a helyüket”. Együttesünkből elsősorban Balogh teljesítménye emelkedett ki, Szabó „ezúttal a védekezésben nyújtott elsőrangút, maradt azonban ereje arra is, hogy a csatárokat támogassa. (...) A csatársorban Bukovi iskolázott játéka érdemel dicséretet.”A másik ágon Jugoszlávia 3:1-re legyőzte Spanyolországot, s jutott a fináléba.

A magyarok döntőbeli 2:0-s győzelme után a címlapon ez is ott állt: „A szakvezetők igen jó munkát végeztek a csapat összekovácsolása terén. Sikerült olyan egészséges küzdőszellemet kialakítani népi demokráciánk fiatal labdarúgói között, amely jó alapja volt a sorozatos győzelmeknek, és jó alapja volt a döntőben aratott világraszóló diadalnak. Népünk állama lehetővé tette, hogy ifjaink a rendelkezésre álló idő alatt a lehető legkedvezőbb körülmények között készülhessenek fel a nagy feladat sikeres elvégzésére, s ifjaink éltek is a nagyszerű lehetőséggel. Minden elismerésre méltó hatalmas akarással küzdötték végig a tornát, hogy meghálálják népünk államának szeretetteljes gondoskodását, dicsőséget szerezzenek hazánknak, az egész béketábornak. (...) Diadaluk újabb bizonyítéka annak, hogy a népi demokratikus rendszer a népi tehetségek valóságos melegágya az élet minden területén, így a sportban is.”

Szerencsére a lényegről is szó esett, nevezetesen: erős az utánpótlásunk, amely méltón léphet a Puskás-féle nagyválogatott örökébe. Sebes és Mándi Gyula edző azt találta ki, hogy Tichy Lajos ne őrlődjön a jó fizikumú középső védő Sztepanovics szorításában, azért a csatárt a bal szélre állította. S hogy milyen útravalóval léptek pályára a fiúk? Nagy Imre a meccs előtt így szólt a többiekhez: „Úgy kell játszanunk, fiúk, ahogy azt odahaza az édesanyánk, az édesapánk és az egész dolgozó magyar nép elvárja tőlünk.”Nagy tartotta is magát az elmondottakhoz, „a támadósor legjobbjának bizonyult”. Az első gól szerzője, Karácsonyi „nagyszerűen cselezett, átadásai használhatók voltak, ezúttal azonban ismét kissé puhának bizonyult”. Tichy – a második gólt lőtte – „ügyes cselekkel játszotta magát tisztára, jól húzott kapura, sokszor részt vett helycserés támadásokban”. Ám középhátvédünk felülmúlta a sok kiváló teljesítményt: „Környei a magyar csapat és a mezőny legjobbja. Mindent tud ez a jó alakú fiatal fiú, amit egy kitűnő játékosnak tudnia kell fejjel és lábbal is. Ha szükség volt rá, társainak is segített. A megszerzett labdát mindig jó helyre adta.”

A Keleti pályaudvaron nagy tömeg fogadta a tornagyőzteseket, akárcsak az úttörők Karácsonyi Györgyöt otthonában, az Ipar utca 11.-ben. A korszellemnek megfelelően Németh Péter VI. osztályos tanuló versikével köszöntötte az egyik legjobb magyar ifi labdarúgót: „Köszöntünk ma meleg szívvel. Gyuri pajtás tégedet. / A szívünket beragyogja / Égő, büszke szeretet. / Ünnepelni jöttünk Téged / És az egész csapatot, / Mely Brüsszelben olyan fényes Győzedelmet aratott...”

Mándi Gyula edző nem rímekben értékelte a csapat teljesítményét: „A legjobb magyar tizennyolc évesek csapata egy ifjúsági világbajnoksággal felérő tornát nyert meg olyan nagyszerű játékkal, amelyre mi, szakvezetők (...) sem számítottunk.”A kitűnő tréner azért nem mulasztotta el hozzátenni, hogy a világraszóló siker „népi demokráciánk erejéből, magasabb rendű rendszeréből fakad”.

Persze futballozni is tudtak, Rajna Károly és Tichy a nagyválogatottban is játszott, Balogh Grosics Gyula tartalékja volt egy csehszlovákok elleni találkozón, Bukovi, Szimcsák II bajnoki címig vitte, Szabót sérülése akadályozta meg a kiteljesedésben, Karácsonyi viszont elkallódott. Ahogyan 1961 januárjában a Népsportnak mondta: „Magamnak tehetek csak szemrehányást azért, mert nem lettem nagy játékos. Akkoriban olyan sokat dicsértek, s annyit írtak rólam a lapok, hogy a fejembe szállt a dicsőség.”