Válogatott: Vécsei sérülése miatt Csongvai is bekerült a keretbe

Vágólapra másolva!
2022.11.10. 13:40
null
Csongvai Áron (Fotó:Árvai Károly)<br />
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy Vécsei Bálint sérülése miatt az Újpest csapatkapitánya, Csongvai Áron újoncként bekerült a Luxemburg és Görögország ellen készülő válogatott keretébe.

 

A 22 éves Csongvai Áron a 2019–2020-as idényben, az Újpest színeiben mutatkozott be az NB I-ben, amelyben azóta immár 84 mérkőzésen lépett pályára, s ezeken az összecsapásokon öt-öt gólt és gólpasszt jegyzett.

Vécsei ettől függetlenül nem került ki a keretből, akár pályára is léphet a felkészülési mérkőzéseken – ha a sérülése engedi és Marco Rossi szövetségi kapitány is számol a játékával.

A válogatott tagjai november 14-én Telkiben találkoznak, majd két nappal később utaznak el Luxemburgba, a csütörtöki mérkőzés helyszínére.


A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A NOVEMBERI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEKRE
KAPUSOK:
Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Budapest Honvéd), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
VÉDŐK: Bolla Bendegúz (Grasshopper Club Zürich – Svájc), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (ZTE FC), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce FK – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Baráth Péter (Debreceni VSC), Csongvai Áron (Újpest FC), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (AC Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Callum Styles (Millwall FC – Anglia), Vécsei Bálint (Ferencváros) Dzsudzsák Balázs* (Debreceni VSC)
TÁMADÓK:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kalmár Zsolt (DAC 1904 – Szlovákia), Németh András (KRC Genk – Belgium), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország)

*Dzsudzsák Balázs a Luxemburg elleni mérkőzés után, a görögök elleni hazai mérkőzésre csatlakozik a kerethez.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
November 17., csütörtök
20.00:
Luxemburg–Magyarország
November 20., vasárnap
20.15:
Magyarország–Görögország

 

 

Legfrissebb hírek

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
2025.08.18. 12:50

Csongvai hétközi öngólja után ezúttal piros lapot kapott – videó

Légiósok
2025.08.17. 17:29

Az AIK szurkolói rendbontással tarkított derbivel készült az ETO elleni Kl-visszavágóra

Légiósok
2025.08.10. 16:57

Csongvai Áron: Egy percre sem lazsálhatunk az ETO ellen

Európa-konferencialiga
2025.08.07. 06:54

Vécsei Bálint: Siker után könnyebb a meccsre készülni

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 10:40

Csongvaiék kiütéssel, Keresztesék újra egyet lőve jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 21:05
Ezek is érdekelhetik