Válogatott: Máig fáj, hogy az Albánia elleni vereségek miatt nem vagyunk ott a vb-n – Rossi

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.11.19. 16:06
A Puskás Arénában vasárnap Görögország ellen zárja a 2022-es évet a magyar labdarúgó-válogatott. A mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón a Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes és Marco Rossi szövetségi kapitány válaszolt az újságírók kérdéseire.
Marco Rossinak máig fáj, hogy nem tudtuk legyőzni Albániát 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Árvai Károly)
Marco Rossinak máig fáj, hogy nem tudtuk legyőzni Albániát A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Árvai Károly)

Dibusz Dénes először arról beszélt, hogy csöppet sem unatkozott az őszi szezonban.

„Gyakorlatilag az egészet úgy játszottuk le, hogy heti két mérkőzés, benne egy válogatott edzőtábor, ez már a második. Örülünk, hogy ennyi kötelezettségünk volt, mert ez azt jelenti, hogy elértük a céljainkat. Szeretnénk szépen zárni az évet, nem szabad az utolsó hazai mérkőzésen elrontani az összképet, úgyhogy mindenkinek csak a győzelem lebeg a szeme előtt.”

Elárulta: a Luxemburg elleni mérkőzés után néhányan megköszönték neki, hogy védésének köszönhetően döntetlen maradt a meccs vége.

„De ez a dolgom. Bárki is véd a válogatottban, megfelelő stabilitást kell hoznia, és ilyen szituációkban hozzá kell tenni az extrát a kapuban. Örülök, hogy sikerült, de annak nem, hogy döntetlen lett a vége, mert nyerni szerettünk volna jó játékkal.”

Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy készülnek-e meglepetéssel a búcsúzó Dzsudzsák Balázsnak.

„Nyilván ad egy különlegességet, hogy ez lesz Balázs búcsúmeccse. Nagyon szép pályafutása volt, száznyolc és százkilenc válogatott meccset sem adnak véletlenül. Megdolgozott mindegyikért. A csapattól az lenne a legnagyobb ajándék, ha győzelemmel tudna búcsúzni.”

Marco Rossi szövetségi kapitány először arról beszélt, hogy Dzsudzsák hol kaphat szerepet a pályán.

„Ő lesz az egyik tízes a három-négy-kettő-egyes felállásban. Balázs kiváló minőségű, ma is aktív játékos, klubjában meghatározó. Egészen biztosan a legjobbat fogja nyújtani, és segíteni fog minket. Eleinte Sallai Roland lesz a csatár, aztán menet közben felhasználom erre Ádám Martint is. Egyelőre ez az elgondolás.”

Szóba került az is, hogy a Luxemburg elleni mérkőzés után kritikus hangot ütött meg a csapattal szemben.

„Ilyenkor elsősorban magamat bírálom. Alibiket nem kereshetünk, tanulni kell a meccsekből, szembe kell nézni a hibákkal. Hiba és hiba között is van különbség. Olaszország ellen az első gól előtt jelentőset hibáztunk, ahogy Luxemburg ellen is. Olyan hibákat követtünk el sorozatosan, amiknek a javítását keresnünk kell.”

Kollégánk a magyar–görög találkozó előtt rajtoló katari világbajnokságról kérdezte.

„Jobban zavar, hogy Magyarország nem jutott ki, minthogy Olaszország. Büszke olasz vagyok, de rosszabbul esik, hogy nem lehetünk ott a vébén. Elsődlegesen azért, mert nem tudtuk legyőzni Albániát. Ez egy olyan seb, ami mindmáig nem gyógyult be bennem, a társaimban és a szurkolóinkban. Természetesen nézni fogom a vébét, ha nem így tennék, szakmát kellene váltanom.”

MARCO ROSSI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A VÁLOGATOTT EDZÉSE

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
20.15: Magyarország–Görögország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Budapest Honvéd), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
VÉDŐK: Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (Zalaegerszegi TE FC), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce FK – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Baráth Péter (Debreceni VSC), Dárdai Pál (Mol Fehérvár), Csongvai Áron (Újpest FC), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Schön Szabolcs (Mol Fehérvár), Callum Styles (Millwall FC – Anglia), Dzsudzsák Balázs (Debreceni VSC)
TÁMADÓK:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kalmár Zsolt (DAC 1904 – Szlovákia), Németh András (Genk – Belgium), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország)

A GÖRÖG VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Vaszilisz Barkasz
(Utrecht – Hollandia), Alexandrosz Paszhalakisz (Olympiakosz Pireusz), Jorgosz Atanasziadisz (AEK Athén)
VÉDŐK: Jorgosz Cavellasz (AEK Athén), Pantelisz Hacidiakosz (AZ – Hollandia), Dimitrisz Jannulisz (Norwich – Anglia), Panosz Recosz (Olympiakosz), Jorgosz Kiriakopulosz (Sassuolo – Olaszország), Lazarosz Rota (AEK Athén), Dimitrisz Gutasz (Sivasspor – Törökország), Dinosz Kulerakisz (PAOK)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Petrosz Mantalosz (AEK Athén), Andreasz Buhalakisz (Olympiakosz), Dimitrisz Kurbelisz (Panathinaikosz), Dimitrisz Pelkasz (Hull City – Anglia), Manolisz Sziopisz (Trabzonspor – Törökország), Szotirisz Alexandropulosz (Sporting – Portgál), Jannisz Papanikolau (Raków Czestochowa – Lengyelország)
TÁMADÓK: Anasztasziosz Bakaszetasz (Trabzonspor – Törökország), Jorgosz Maszurasz (Olympiakosz), Anasztasziosz Duvikasz (Utrecht – Hollandia), Taxiarhisz Funtasz (D. C. United – Egyesült Államok), Anasztasziosz Hacijovanisz (Ankaragücü – Törökország), Fotisz Jannidisz (Panathinaikosz)

Legfrissebb hírek

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
1 órája

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
8 órája

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
13 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 1:15

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
Tegnap, 1:05

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – ez történt az élő felvezetésben

Magyar válogatott
2025.09.09. 17:00
Ezek is érdekelhetik