Népsport: elkaphattuk volna az olaszokat – vagy nem

Nádas Ödön a kispadon dr. Máriássy Lajost követte – nem ideiglenesen volt kapitány, 16 mérkőzésen irányított, ő vezette az 1934-es vb-negyeddöntőig válogatottunkat, amely Bolognában 2:1-es vereséget szenvedett Ausztriától. Az elnökség nemcsak Nádas kinevezéséről döntött, hanem a november 27-i olasz–magyar találkozót is programba iktatta, mi több, kérte az olasz szövetséget, hogy november 30-ra városok közti válogatott meccset kössenek le.

Nádas nyitott volt: „Mindenkit meghallgatok, aki hozzám jön valami okos tippel.”   Leszögezte, a csatársor összetételén változtat, továbbá olyan összekötőket keres,   „akik játszani is tudnak, dolgoznak is, hátul is, ha kell” . Példának a Hungária jobbösszekötőjét, Cseh II Lászlót hozta fel, aki élete első válogatott mérkőzésén 1932. március 20-án (Prágában: 3:1) lépett pályára. „Azt akarom, hogy a csapat azt a prágai bravúrt megismételje Milánóban is” – mondta Nádas. Felvállalta, hogy a három nagy csapat, a Ferencváros, a Hungária és az Újpest nem alkalmas arra, hogy a válogatott gerincét adják. Tíz csatárt is meghívott az edzésre – azért is, mert legjobbjaink két találkozóra készültek –, arra volt kíváncsi, az összjátékban hogyan viszonyulnak egymáshoz. A szakma a Cseh II, Teleki Pál (Bocskai), Bihámi Béla (Nemzeti) belső trióra esküdött. Nádas figyelmeztetett, hogy az 1932. szeptemberi magyar–csehszlovákon (2:1) Cseh II és Polgár Gyula nem értették meg egymást, viszont az egymás közti játék után kijelentette:  „Jól sikerült a csatárszoktatás.”
A kapitány valószínűsítette, hogy a jobb szélen a debreceni Markos Imre lép pályára, összekötőben Cseh II, centerben az újpesti Jávor Pál, míg a balszárnyat Bihámi és Déri alkothatja. A Nemzeti Sport elismerőleg jegyezte meg:  „A nevek helyett a valóban formában levő játékosokat válogatja a csapatba.”
Vittorio Pozzo együttese edzőmérkőzésen 7:1-re legyőzte a Pro Vercellit, Giuseppe Meazza, Giovanni Ferrari és Raimundo Orsi 2-2 gólt szerzett. Mégis, a legnagyobb érdeklődés a Buenos Aires-i születésű, az 1928-as olimpián és az 1930-as vb-n az argentin válogatottal ezüstérmes középfedezet, Luis Monti bemutatkozását kísérte. Schön Dezső olaszországi tudósító jelentette: „Errefelé is az a vélemény, hogy az ismert nagy nevek helyett olyanokat kell küldeni, akik még vereség esetén is bizonyságát tudják adni annak, hogy a magyar fiúkban a tudás mellett a lelkesedés és a küzdeni tudás sem halt ki.”
Nádas Ödön az október 30-án a németek ellen 2:1-re nyerő együttesből csupán négy labdarúgót hagyott meg, a nagy nevek közül Háda József, Lázár Gyula, Turay József, Toldi Géza és Avar István is hiányzott – a Milánóban pályára lépő együttes csupán annyiban változott a megadotthoz képest, hogy a kapitány Sárosi Györgyöt jelölte középfedezetnek, de a magyar–németen agyrázkódást szenvedő „Gyurka” nem nyerte vissza formáját, helyén a III. Kerület futballistája, Lutz II Lajos kapott lehetőséget. A Nemzeti Sport ezzel zárta Nádassal folytatott beszélgetését: „Ez a szuggesztív bizalom fel nem becsülhető kincs a magyar futball mai hanyatló korszakában...”

Visszhangot váltott ki, hogy a magyar és az olasz szövetség elszámolási vitájának következményeként az is felvetődött, csapatunk nem áll ki, az pedig biztossá vált, hogy a városok közötti válogatott találkozót nem rendezik meg. A sportlap azt is megemlítette, míg máskor játékosaink válogatottbeli szereplése összesen cirka 150 és 200 mérkőzés között mozgott, az olaszok elleni találkozó előtt alig ment 40 fölé... Az újpesti csatár Jávor Pál és a Hungária fedezete, Szaniszló Zoltán személyében két újonc készülődött, Jávor szomorúan jegyezte meg, hogy szívesen játszott volna együtt klubtársával, Avarral, de ő kimaradt a keretből, míg Szaniszló ezt mondta: „Azt mindenesetre kérném megírni, hogy köszönöm a kapitány előlegezett bizalmát, igyekszem is arra rászolgálni s remélem, hogy nem hozok szégyent a magyar színekre.”

A Nemzeti Sport nem rejtette véka alá, hogy Nádas bizakodása nem ragadt át a közvéleményre, mi több, sokan kifejezetten temették az együttest. A Nemzeti Sport utánanézett, hogy az őszi válogatott találkozókon (Csehszlovákia, Ausztria, Németország) szerepelt 13 csatár közül csak kettő (!) került be Nádas csapatába. S mivel „egyik sor sem nyújtotta azt, amit a magyar válogatott csatársorától várhatunk” ”,érthető, „ha az új szövetségi kapitány egészen új utakra lépett s az eddigiektől eltérő megoldásban bízik”. Hozzátette, érthető, hogy Nádas változtatott, ugyanakkor a csatársor hatékonysága nagyban függ attól, hogyan dolgozik a fedezetsor.

A szövetségi kapitány a taktikai értekezlet után elmondta játékosainak, hogy „aki úgy viseli a válogatottságot, ahogy azt viselni kell, azt magam védem meg minden és mindenki ellen”  . A Nemzeti Sport dicsérte Nádast bátorságáért, hogy az ellenfelet nem tartotta legyőzhetetlennek, „ennyi bizalom és meggyőződés láttán fel kell oldódnia a kishitűségnek”. A hazaiak fogadkoztak, mondván, „ki kell köszörülni az őszi csorbát, amikor Budapesten megtört az olasz győzelmi széria” . Némi közjáték: a helyi közvélemény nem vette jó néven, hogy Révész Béla, a Triestina trénere Triesztben csatlakozott a válogatottunkhoz s részt vett a Meazzáék elleni felkészítésben... A Juventust erősítő középcsatár még úgy is interjút adott a Nemzeti Sportnak, hogy elmondása szerint a szerződésében benne van, hogy nem nyilatkozhat s nem tippelhet az eredményre sem. Viszont úgy vélte, mivel a két ország mérkőzéseivel kapcsolatban a Nemzeti Sport      „mindig a legnagyobb barátság hangján ír rólunk”, mond néhány szót. Meazza szerint a magyarok még mindig technikásabbak, míg az olasz futball  „a gyorsaságra van alapozva és a technika csak segédeszköz” . Aztán amikor az újságíró 3:1-et mutatott a kezével, így reagált: „Si, si. Eltalálta. De a mi javunkra.”

Kikaptunk 4:2-re, de a Nemzeti Sport az eredmény alatt a címlapon ezt írta:  „Az új szerkezetű magyar csapat sem az eredménnyel, sem játékával nem vallott szégyent.”   Ám azért megjegyezte:   „Ez az új szellem a jövő új sikereinek záloga lehet, ha vonzókörébe tudja vonni azokat a játékosokat is, akik a tegnapinál talán több tudással képviselhették volna a színeinket a 11. magyar–olasz mérkőzésen.”    A tudósítás hangsúlyozta, hogy a hazai fölény ellenére a játékvezető két 11-est sem adott meg a mieinknek: Eraldo Monzeglio az első félidőben a 16-oson belül felvágta Dérit, a második játékrészben pedig Luigi Bertolinivel karöltve Cseh II-t lökte fel. A Corriere della Sera megállapította:  „Eddig a magyarok tanították a futballt, most már eltolódtak a viszonyok.”    Megjegyezte: „Sárosi nagyon hiányzott a magyar csapatból.”

A Nemzeti Sport a magyarok közül senkit sem emelt ki, az ellenfélnél Luis Monti játékát, s eljátszott a gondolattal, mi lett volna, ha Sárosival néz farkasszemet. Nádas úgy vélte,  „pech üldözött bennünket, pedig az első perctől az utolsóig mindenki teljes szívvel küzdött”. Pozzo szerint  „a magyar csatársort, amint mostani stílusában előre tört, nehezen tarthatta fel az olasz védelem” . Ennek némiképpen ellentmondott az Internél dolgozó Weisz Árpád: „Régen nem volt ilyen jó alkalom arra, hogy az olaszokat elkaphassa a magyar válogatott.”De a támadóktól nem volt elragadtatva,  „ez a sor szünet után szinte gyerekesen mozgott”  .

A sportlapban Pluhár István nem kendőzte el a gondokat: „A mai magyar futballistagárdát nem nevelték azokban az erényekben, amelyek a játék külső keretét belső értékkel töltik meg. (…) Amit a külső keret kíván, amit a technikai tudás, velük született rátermettség produkálhat, azt produkálni is tudják. Ami azonban ezen túl a szívből és a lélekből fakad, azt alig-alig ismerik játékosaink.”
Ismerős szavak? Minden olyan időszakban előkerülnek, amikor futballunk válságban van.