Miénk az első meccs a kontinensen – ötgólos vereséggel

Földesi JánosA magyar futball és a labdarúgók szövetségecímű 1926-ban kiadott könyvében írta, hogy azért döntő jelentőségű az 1902-es év a Magyar Labdarúgó-szövetség külpolitikájában, mert felvette a kapcsolatot az osztrák testülettel. Akkor még senki sem tudhatta, hogy később jó ideig a magyar–osztrák mérkőzések lesznek a sportág honi futballéletének legfontosabb eseményei.

Az 1902-es osztrák–magyar volt az európai futballtörténelem első olyan válogatott találkozója, amelyen nem valamelyik brit ország legjobbjai léptek pályára. A hazaiak két angol játékossal a soraikban az Osztrák Labdarúgó-szövetség szervezésében már fél évvel korábban lejátszották első mérkőzésüket (1902. április 8.: Svájc 4:0), de az október 12-i volt az első hivatalos nemzetközi találkozójuk. Az osztrák válogatottat 1912. december 22-ig válogató bizottság állította össze. Ekkor nevezték ki a később világhírű Hugo Meislt.

A magyar részről pályára lépők még nem tudták, hogy az első úgynevezett hivatalos válogatott meccset játsszák. Ugyanis 1908-ig úgynevezett szövetségek közti mérkőzéseknek tekintették a találkozókat, s csak az indulást követő hatodik évben avatták visszamenőleg hivatalos országok közötti mérkőzésekké.

Az 1902. októberi találkozót Bécs–Budapest néven rendeztek meg (klubok között a budapesti BTC és a bécsi Cricketter 1897-ben találkozott először, a vendégek 2:0-ra győztek). A magyar csapat összeállításával és felkészítésével gondok vetődtek fel. A válogatott szövetségi kapitánya Gillemot Ferenc volt, ám ebben az időben még válogató bizottság állította össze a csapatot. Az MLSZ igazgatótanácsa a Teréz körúti Stanoj kávéház különhelyiségében készítette el a névsort.
A keret mindössze egy közös edzést tartott. Az akkor legjobbnak számító középfedezet, Ordódy Béla kimaradt a csapatból, a kijelölt együttesből Gilly-Goldberger Pál, Gorszky Tivadar és Minder Frigyes különösebb ok nélkül itthon maradt – utólag feltételezhető, hogy nem érezték át a meccs történelmi voltát. A tények ismeretében a találkozó napján megjelenő Sport-Világ nem véletlenül fogalmazott így:      „Bécsnek erőben, ügyességben és kitartásban legkiválóbb footballistái szerepelnek, s nem kis munkájába fog így kerülni a budapesti csapatnak, ha tisztességes eredménnyel akarná helyét megállani.”

Küldöttségünk a mérkőzés reggelén a Nyugati pályaudvarról vonattal utazott Bécsbe, ahol mindössze néhány fehér-vörös kokárdás funkcionárius fogadta a mieinket, majd vadászkocsikon végigvonultak a városon. A kocsis mellett udvari vadász ült, aki kürtjén magyar nótákat játszott. A kocsik oldalán a mérkőzés plakátjai és reklámtáblák lógtak. Néha megálltak és a vadász kiáltozva tudatta a járókelőkkel, hogy délután a Práterben labdarúgó-mérkőzést rendeznek a legjobb bécsi és budapesti labdarúgók részvételével. A Sport-Világ szerint: „A zötyögős kocsi azután némileg összerázta a különben sem friss csapatot.”  A találkozó után már nemigen törődtek a mieinkkel, a díszvacsorán csupán öt osztrák volt jelen, és éjfélre – a korabeli tudósítás szerint – már csak magukban énekelgettek a magyarok. A mérkőzésről a csapat balösszekötője, Hajós Alfréd írt elemzést az október 19-i Sport-Világban, az osztrák csapatot minden részében egységesnek tartotta. Leszögezte, a vereségre nincs mentség, a nem megfelelő összeállítás mellett a kedvetlen hozzáállás sem segítette a mieinket.

Az osztrák csatársor négy tagját azonos együttesből,  „a jelenleg briliáns formában lévő” WAC-ból válogatták és ennek megfelelő összeszokottsággal szerepeltek. A magyaroknak pedig ez volt a leggyengébb részük. A balszélső Oláh Károly ugyan megfelelően szerepelt, de a többiek nem értették meg egymást. Az Ordódy helyén játszó Pozsonyi Imre és Steiner Bertalan sem vált be. Csak Bayer Róbert játszott jól. A hátvéd Berán József  „energikus játékával és testi erejével eleinte sokat mentett, később azonban annyira kimerült, hogy ismert hatalmas rúgásai helyett alacsony, erőtlen rúgásokkal küldte vissza a labdát a mezőnybe” . Gabrovitz Emil gyenge teljesítményt nyújtott. Bádonyi Gyula pedig a kapott gólokból háromban is benne volt. Mérkőzés közben a közönségnek nem sok érdemlegeset mutattunk, jobbára az osztrákok támadtak. Velünk csak akkor törődtek a nézők, ha például Koltai József fellökött valakit. Ilyenkor nemcsak kiáltozás hangzott, hanem kavicsokkal meg is dobálták…

Összegzésében Hajós Alfréd reményét fejezte ki, hogy a szövetség nagyobb körültekintéssel szervezi meg a következő találkozókat, lehetőleg a legjobb magyar játékosokat a megfelelő edzettségi állapotban veti be. „Akkor talán nem fogunk olyan szégyent vallani, mint múlt vasárnap s fel fog virradni a magyar football-sportra is a dicsőségnek rég várt napja.”

Az MLSZ 1905. június 10-én ünnepi vacsora keretében adta át az addigi válogatottságért járó bordó bársonysapkát az arra érdemeseknek. Hajós Alfrédnak két válogatottságért járt a „honor cap”, de utólag az egyiket törölték a hivatalos nemzetek közötti találkozók sorából, maradt egyszeres válogatott. Első olimpiai bajnokunk az 1896-os magyar úszóbajnokságon elszenvedett vereségét követően az atlétika, majd a labdarúgás felé fordult. A Budapesti Torna Clubbal (BTC, 1898–1904) két bajnokságot is nyert (1901, 1902), a balösszekötőt lendületesnek, szorgalmasnak, nagy munkabírásúnak tartották. Játszott az első nyilvános mérkőzésen klubja színeiben 1897. május 9-én, pályára lépett az 1902-es osztrák–magyaron. Másik válogatottságát azért vesztette el, mert az MLSZ intézőbizottsága által kijelölt csapat ugyan a magyar válogatottnak felelt meg, ám utólag nem minősítették hivatalos országok közötti mérkőzésnek a Surrey Wanderers elleni találkozót (1901. április 13., Millenáris, 1:5). Hajós aktív karrierje után egy alkalommal visszatért a pályára mezbe öltözve: a honi futball 50. évfordulójára rendezett magyar–osztrák válogatott találkozón (1947. május 4., Üllői út, 5:2) ő végezte el a kezdőrúgást.

A magyar sportélet másik kiemelkedő egyénisége, a BTC-ben (1898–1904) Hajós csapattársa, az ugyancsak allround sportember, Manno Miltiades azért nem mondhat magáénak egyetlen válogatottságot sem, mert ugyan a Surrey Wanderers elleni és korábban a Richmond AFC elleni szintén pályára lépett (1901. április 11., Millenáris, 0:4), de az osztrákok ellen Bécsben nem nevezte a csapatba Gillemot Ferenc szövetségi kapitány. Hátvédként, középfedezetként játszott, de középcsatárként találta meg az igazi helyét, kétszer gólkirály lett (1901/17 gól, 1902/10). A Sport-Világ 1902. január 12-i száma ezt írta róla: „A legjobb magyar centerforward, gyors és erős játékos, kitűnően helyezkedik, jól lő.” Kevésbé ismert, hogy Manno Miltiades tervezte az FTC labdarúgó-szakosztályának híres, turulmadaras (karmai közt futball-labdát tartó) jelvényét.

Kapcsolódik történet a mérkőzés játékvezetőjéhez is. Az angol John Shires fia, Edward 1897. október 27-én a BTC–Cricketter mérkőzésen az osztrák csapatban játszott balösszekötőt. Később munkája kapcsán, írógépeket gyártó cége képviseletében Budapestre került és 1905-ben az MTK futballistája lett (az egyik legjobb a magyar mezőnyben), emellett a honi asztalitenisz-életben is vezető szerepet töltött be.
Az index.hu tudósítója 2008 szep­temberében felkereste az első válogatott mérkőzés helyszínét, s többek között ezt írta: „A WAC-pálya helye szép és érintetlen, a kapuk már nem állnak, a lelátók gazosak. Minden nyugodt, de csak ideképzelni lehet a múltat. Méretes rét, hátul egy fasor, a másik oldalra nézve hatalmas gaz, mögötte pedig olyan, mintha egy domb lenne, az is lehet, hogy lelátó volt valamikor. Csendes és gondozott zöld, a háttérben villamos halad. Minden nyugodt, annak ellenére, hogy Bécs közepén vagyunk, a Práter szélén, alig néhány száz méterre a Budapestről befutó úttól.”
Ha nem is egy kiállítás, de egy futballtörténet kezdeteinek képei.

Ausztria–Magyarország 5:0 (3:0)
1902. október 12., Bécs
WAC-pálya, 500 néző, vezette:  Shires (angol)
Ausztria: Nauss – Eipeldauer, Wachuda – Hüttl, Blässy, Mössmer – Wiesner, Huber, Schrammel, Studnicka, Taurer. Szövetségi kapitány: válogató bizottság
Magyarország: Bádonyi – Berán, Gabrovitz – Koltai, Pozsonyi, Bayer – Buda, Steiner, Pokorny, Hajós, Oláh. Szövetségi kapitány: Gillemot Ferenc
Gólszerző: Studnicka (3), Tauer, Huber