Népsport: szittya lélek, harcos tűz, döntetlen Bécsben

A szövetségi kapitány megadta a módját, a futballisták egyáltalán nem. Kiss Gyula levélben hívta meg a jelöltjeit az 50. osztrák–magyar előtt, ám a harminc kiválasztott közül csak tizenheten jelentek meg a triálon. A hiányzók közül a legtöbben még kimenteni is elfelejtették magukat. A kapitány nem is akart edzést tartani, ám „a megjelent gyér számú közönségre való tekintettel” mégiscsak összeállított két csapatot, és egy órán át játszatta őket. Nívóról szó sem volt, már csak azért sem, mert Kertész II Vilmos „még a kevés komolysággal felruházott triál komolyságát is leredukálta folytonos élcelődéseivel és hangos dirigálásaival”.     

A trehánysággal még az MLSZ elnöksége is foglalkozott, kimondva, hogy a jövőben a legsúlyosabb fegyelmi vétségnek tartja a hasonló eseteket, a klubvezérek pedig széttárták a kezüket. A Fradinál mondták, hogy például Amsel Ignác kapus hetenként csak egyszer kap szabadságot tréningre, s nyáron már túlságosan igénybe vette főnöke jóindulatát, az UTE köreiben pedig ez volt az indok: „Ugyanaznapra volt kitűzve az első tréningjük újonnan épült sporttelepünkre. Erre a tréningre annál nagyobb szükség volt, mert játékosaink még nem ismerték a pálya talaját.” A klubok tehát nyugodt lélekkel magyarázkodtak, de – a Nemzeti Sport szerint – „kíváncsiak volnánk azonban, mit felelnének, ha egy alapos bécsi kudarcért kerülnének a közvéleménynek az ítélőszéke elé”.     

A mi számlálásunk szerint az 50. meccsünk volt Ausztria ellen, az osztrákok még csak 49-nél tartottak, mert nem ismerték el hivatalosnak az 1917. július 15-én, a török félhold megsegítésére rendezett jótékonysági mérkőzést, amelyet egyébként 4:1-re megnyertünk Bécsben. Maradva a 49-nél, mi így álltunk: 25 győzelem, 9 döntetlen, 15 vereség, a gólarány: 111:91.

Nem rossz, de aktuálisan a Nemzeti Sport nem volt optimista: „Ezúttal Bécsbe kíséri aggódó szeretetünk a magyar fiúkat és mindenki érzi, hogy ez az aggódás valami speciális érzés, amely csak az osztrák válogatott mérkőzések előtt fog el bennünket. Valami egészen különös ambíció sarkall bennünket, ha arra gondolunk, hogy az egykori »sógor«-nak kell megmutatnunk: ki a legény a csárdában?! Sajnos az előjelek nem alkalmasak arra, hogy aggodalmunkat letompítsák, hogy nyugtalanságukat lecsitítsák.”     

És az aggodalom csak nőtt, amikor Bécsbe érkezve azt tapasztalta a küldöttség, hogy lekicsinylően beszélnek a magyar futballról, olyannyira, hogy a többség 6:0-s győzelemről ábrándozott. Ha a tetemes különbségnek nem is, a felhőtlen optimizmusnak volt alapja, már csak azért is, mert a magyar csapatból hiányzott Orth György, Molnár György (mindkettő MTK) és Blum Zoltán (FTC), újoncként lépett pályára középfedezetként Tóth Gyula (KAOE), a legendás jobbszélső, Braun „Csibi” pedig összekötőt játszott.

Óriási volt az érdeklődés, a Hohe Wartén 65 ezren voltak kíváncsiak meccsre. A Hohe Warte egyébként – mint a Nemzeti Sport írja – „a legjobb akarattal sem mondható stadionnak, úgy, mint a mi UTE-, vagy akár az FTC-, MTK-pályánk. A Hohe Warte pályát nem építész talentuma, hanem egy kitűnő üzletember leleményessége teremtette meg. Adva volt egy kb. 30 méter magas, megfelelő lejtésű, félköralakban húzódó domboldal, s ennek alján fekvő sík terület. Ebbe a 30 méter magas domboldalba lépcsőfokokat vágni, ezt cementtel leönteni – lent pedig a pályára gyeptéglákat fektetni – gyerekjáték volt, csak pénz kellett hozzá, s kész volt az új monstre Hohe Warte pálya.”      

Mindenesetre esetünkben 58 620 volt a fizető néző, a szövetségről pedig a 20 százalékos forgalmi adó jóvoltából azt írták, hogy Ausztria legjobb üzeme a futballsport.

A magyar csapat autóbuszon ment ki szállásáról, a Hotel France-ból a pályára, „a borongós időben 3 óra negyven percet mutatott az óra, amikor a meggypiros dresszes magyar csapat a pályára lépett. A gyöngébbeket megillető szívélyes és udvarias taps fogadta fiainkat, akiknek azonban ekkorra már az elszántság, magyar mivoltuknak a büszke tudata s a forró, győzelmes csaták emléke megacélozta az erejét.”

Enyhén szólva, ugyanis a végén az osztrákoknak kellett megküzdeniük az egyenlítésért.

De menjünk sorjában.

A 16. percben „Kertész II trükközik, elveszti a labdát, a könnyelműség Fogl II-re is átragad. Kuthan tiszta helyzetbe kerül és 10 méterről borzasztó erővel kapura lő. Amsel érinti a labdát kezével és vállával, de nem bírja feltartani. 1:0! Az osztrákok vezetnek!”

Hamar kiegyenlítettünk, a 22. percben„Hirzer szép hosszú labdával szökteti Pauluszt, aki lefut, pontosan centerez, és Priboj a későn vetődő Ostricek mellett a gólba helyezi a labdát. 1:1.”

Vezethetnénk is a szünetben, de a rendkívül indiszponált Braun kihagyja ziccereit, ám aztán a második félidő elején a magyar támadások egymás után ismétlődnek, az iramot a csapat a végsőkig erősíti. Válaszul az osztrákok durva játékba kezdenek. Brandstätter csúnyán hasba rúgja Kertész II-t, „a bírónak azonban nincs érzéke sem a durvaságokhoz, sem az offszájdokhoz”.     

A 70. percben aztán „Tóth kiadásával Weisz megszökik és befelé húzva centerez. Ostricek abban a hitben, hogy Weisz lőni fog, ráfut, azonban Weisz pontosan Priboj elé passzol, aki gólba lő! Mi vezetünk! 2:1!”     

Öt perccel később az örök hiba: a magyar csapat őrzi az eredményt, teljesen hátrahúzódik. Az osztrák egyenlítés logikus, ám a kölni bíró, Peco Bauwens reakciója nem, így a 80. percben: „Kuthan faultolja Fogl II-t, Preszler határbíró int, Bauwens azonban semmit sem vesz észre, Kuthan Wessely elé passzol, aki a balszélről hihetetlenül erős, ritkán látott lövéssel pontosan a jobbsarokba lövi az osztrákok kiegyenlítő gólját. 2:2.”      

Az utolsó percekben a mieink már a fülükön veszik a levegőt, ám az osztrákok sem frissek, így 2:2 a vége, ami kifejezetten siker nekünk.  „Tizenegy magyar fiú szilaj kedve, dacos akarata, szittya lélekből fakadó harcos tüze »csak azért is« megmutatta a tengernyi tömegnek, hogy mi a magyar virtus”  – áradozik a Nemzeti Sport, ám a legnagyobb dicséretnek azt tartja, hogy az osztrák kapitány, Hugo Meisl mosolyogva gratulált, s „később megmondotta, hogy meg van elégedve az eredménnyel. A magyar csapatnak, azt hiszem, nem kell ennél nagyobb dicséret a 6: 0-ás bécsi tippelések után.”     

Ami a játékosokat illeti,„Fogl II-őt, a védelem oszlopát a mezőny legjobb emberének mondhatjuk, (...) Tóth Gyula, akinek beállítását kevés reménnyel fogadták, szerezte a legnagyobb s egyben legkellemesebb meglepetést. Fogl II mellett ő volt a mezőny második legjobb embere. (...) Priboj Istvánban, őszintén szólva, nem bíztunk eléggé, annál jobban esett látni agilitását, szemfülességét, a labdák okos osztogatását s ami a legfontosabb, lélekjelenlétét a gólok elérésében.”

A legnagyobb csalódás Braun, aki „a mezőny leggyengébb embere, sem stoppolni, sem passzolni, sem lőni nem tudott, legalább tíz biztos gólalkalmat mulasztott el”. Később azzal védekezett, hogy két számmal nagyobb cipő volt a lábán…

Nem lettek volna magyarok a Bécsben megjelentek, ha nem találtak volna kifogást. Nevezetesen, hogy fakó volt a meggypiros a mez. Kiderült, hogy van már másik, szebb, de nem merték elővenni, mert a futballbabona szerint az új trikó balszerencsét hoz. El is döntötték, hogy a legközelebbi triálon azt osztják ki, s akkor a babonának annyi.

Kiss Gyulának sokan szorongatták a kezét a bécsi döntetlen után. A Nemzeti Sportot tudósító Földessy János joggal teszi hozzá: „Remélem, hogy ezentúl is a játékosok értéke és nem a kritikusok fogják irányítani válogatásában, s akkor nyugodtan nézhetünk szembe a jövővel.”     

Nos, két hónappal később jött a visszavágó az Üllői úton, s vereség (1:2) az 51. vagy az 50. magyar–osztrákon – ahogy tetszik.

De ez már egy másik mese.

EMLÉKEZTETŐ
Ausztria–Magyarország 2:2 (1:1)
1922. szeptember 24., Bécs
Hohe Warte, 65 ezernéző, vezette:Bauwens (német)
Ausztria: Ostricek – Beer, Blum – Kurz, J. Brandstätter, Nitsch – Cutti, Swatosch, Kuthan, Fischera, Wessely. Szövetségi kapitány: Hugo Meisl
Magyarország:Amsel – Fogl II, Fogl III – Kertész II, Tóth Gy., Peics – Paulusz, Braun, Priboj, Hirzer, Weisz Á. Szövetségi kapitány:Kiss Gyula
Gólok: Kuthan (16.), Wessely (80.), illetve Priboj (22., 70.)