MLSZ: Ha újraválasztanának, lemondanék Csányi javára – Kisteleki

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.07.06. 08:58
null
Kisteleki István már nem lenne az MLSZ elnöke, szerinte van rá jobb ember, meg is nevezte (Fotó: Török Attila)
A Magyar Labdarúgó-szövetséget négy éven át, 2010-ig irányító Kisteleki István szerint a jelenlegi elnök, Csányi Sándor a legalkalmasabb a szervezet irányítására.

„Rögvest lemondanék, és kijelenteném: jöjjön Csányi Sándor, mert ő már bizonyította, mindannyiunknál jobban irányítja a szövetséget” – felelte Kisteleki István a Borsnak arra a kérdésére, mit tenne, ha újra megválasztanák az MLSZ elnökének.

A jelenleg az NB III-as BVSC igazgatójaként dolgozó Kisteleki elmondta, jó kapcsolatot ápol az MLSZ-szel, rendszeresen jár a válogatott mérkőzésekre. Marco Rossit is dicsérte.

„Csak jót mondhatok a csapatról és a kapitányról egyaránt. Rossi kiválóan összerakta a gárdát, pedig az elején kapott hideget-meleget. Mindenhez idő kell, varázsütésre alig valami változik. Csak így tovább!” – mondta Kisteleki.

A magyar futballban néhány dolgot megváltoztatna, a legfontosabb, hogy növelné az NB I-es csapatok létszámát.

Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
22 órája

A Szolnoké a bronz a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.09.28. 18:14

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 17:54

Felavatták a Csepel SC megújult épületszárnyát

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 10:46

Büntetett az MLSZ a múlt heti kupa- és a bajnoki fordulók után

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 20:46

Egy nap alatt elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar–örmény vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.09.23. 13:52

Reagált az MLSZ: nem volt és nincs is vita a kupalebonyolítás kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 08:48

Folytatódott a zuglói mélyrepülés, az eddig nyeretlen Misleny is győzni tudott a fővárosban

Labdarúgó NB II
2025.09.20. 20:51
Ezek is érdekelhetik