Gyász: Az egyik gyerekkori bálványom volt – Mészöly Géza Kardos Józsefről

„Amikor az Újpesthez kerültem, fél évig együtt laktam vele a BM-szállóban, jó barátok lettünk. Több poszton bevethető, sokoldalú labdarúgó volt. Emlékszem, ezerkilencszáznyolcvanháromban az AEK Athén elleni KEK-meccsen mi ketten voltunk kijelölve tizenegyesrúgónak, s amikor büntetőhöz jutottunk, kérdeztem, mi legyen. Azt mondta, majd elvégzi – berúgta. Aztán kaptunk még egy tizenegyest, megint néztem rá. Elvállalta azt is – berúgta természetesen. Vagány volt. Négy egyre nyertünk, és négy hármas összesítéssel továbbjutottunk” – Kisznyér Sándor, az Újpest korábbi középpályása.

„Nehéz feldolgozni a hírt, mert ha rá gondolok, mindig nagy termetű, jókedvű, mosolygós fiatalembert látok, aki imádja az életet. Minden csínytevésben és poénban benne volt, de azért tudta, kivel meddig mehet el. Az ellenfelekkel sem volt haragtartó, volt a természetében és a mosolyában valami kisfiús, ami miatt nem lehetett haragudni rá. A pályán etalonnak számított, nem véletlenül jutott el a válogatottságig. Szomorú, hogy Törőcsik András után most őt is elveszítette az Újpest-család” – Víg Péter, az Újpest korábbi középpályása, jelenlegi másodedzője.

„Nem tudom elhinni… Utoljára április végén találkoztunk, amikor MLSZ-ellenőrként dolgozott a Csákvár–Haladás meccsen. Megöleltük, meglapogattuk egymást, most pedig itt hagyott minket. Mindig felnéztem rá, gyerekként többször voltam labdaszedő a meccsén, a kettős rangadókon figyeltem a játékát. Sokat fejlődtem mellette abban az idényben, amikor a Vasashoz igazolt. Az egyik gyerekkori bálványom volt, nagyon jó érzékkel lépett a támadásokba. Amikor a nagy testével megindult, lendületből kicselezett három-négy embert, no meg remek rúgótechnikája volt. Emlékszem, mennyire felspannolta az öltözőt. »Igyál vért! Legyél kemény!« – ezt kiabálta a meccsek előtt. Nagyon sokat tudott erről a játékról, örülök, hogy a csapattársa lehettem” – Mészöly Géza, a Vasas korábbi 18-szoros válogatott hátvédje.

„Kirázott a hideg, amikor meghallottam a hírt. Még túl fiatal volt ahhoz, hogy itt hagyjon minket, nem is találom a szavakat. Emlékszem, a kiesés ellen küzdöttünk, amikor a kérésemre Vácra került. Némi súlyfelesleggel érkezett, futni sohasem szeretett, ezt mindenki tudta róla, de a labdával extra volt. Emiatt az edzések után kint maradtam vele, íveltem a kapu elé a labdákat, ő pedig akár kétszázszor is érkezett rá lendületből. Ezeknek a gyakorlatoknak köszönhetően idővel lefogyott, és vélhetően a későbbi diadalmenetből is kivette volna a részét, ha a nyári felkészülés közben, egy egyszerű ívelésnél nem bicsaklik ki a korábban műtött bal térde. Ordítást hallottam, aztán elterült a földön. Sajnos ezt követően már nem tudta ismét felépíteni magát, évtizedekig emlegette, milyen balszerencsés volt, mert a következő években mennyi sikerben lehetett volna része… Mégsem a sérülés, hanem a sok anekdota jut róla eszembe. Nagy tréfamester volt, minden napra jutott egy jó sztori” – Csank János, a Váccal 1994-ben bajnoki címet nyerő korábbi vezetőedző.