...és akkor eszembe jutott, hogy a nemzeti összetartozás napja van.
...és akkor eszembe jutott, hogy a nemzeti összetartozás napja van.
Labdarúgó-válogatottunk június 4-én a Nemzetek Ligája A-ligájában 1–0-ra legyőzte Angliát, a 22 mérkőzés óta veretlen brit oroszlánt, amelyet legutóbb az 1962-es chilei vb-n vert meg, 2:1-re. A mostani győzelem után a nemzeti csapat Szalai Adám vezetésével felállt a kezdőkörben, majd elénekelte a Himnuszt. A csapatkapitány hamar feltalálta magát – legalább olyan gyorsan reagált, mint amikor a meccsen 45 méterről Jordan Pickford kapujára ívelte a labdát –, mivel a Puskás Aréna zárt kapus mérkőzésén a beengedett fiatalok nem az egyik kapu mögé zsúfolódtak, a kezdőkör bizonyult optimális helyszínnek. Ezt követően futballistáink aláírást osztogattak, meg persze a mezüket.
A győzelmet a nézősereg euforikusan fogadta. Meggyőződésem: az iskolás gyerekek jó esetben hallottak Trianonról, nem mindenki tudja közülük, mit jelképez az összetartozás napja. Most megélhették, mit jelent magyarnak lenni, ezzel testközelben azonosulni. Ilyen erőt csak a sport képes indukálni, azon belül is a futball. Mondhatni, a labdarúgás nevelőereje hatékonyabb, mint a tanintézményeké...
S beszéljünk arról is, mi az, ami eggyé kovácsolta a csapatot és a szurkolótábort. Mondjuk ki, az NL csoportmérkőzései előtt még az is benne volt a pakliban, hogy válogatottunk nem szerez pontot. Ettől már nem kell tartani: a csapat a tavalyi Eb-mérkőzésekhez (Franciaország, Németország) és a vb-selejtezőn az angolok ellen a Wembley-ben elért 1–1-hez viszonyítva is érettebben játszott. Futballistáink néhány labdakihozatalt leszámítva megfontolt, taktikus játékkal vették fel a küzdelmet, a Marco Rossi-érában tapasztalható rend és fegyelem határozta meg a stílust.
Ám az olaszok ellen Cesenában új mérkőzés következik. Önbizalommal kell kiállni, nem mondom, hogy nincs mit veszteni, mert egyre inkább nő a presztízs. Ez még akkor is így van, ha az angoloknak, az olaszoknak és a németeknek púp a hátukon az NL – csak éppen erre nem hivatkozhatnak. Arra sem, hogy Roberto Mancini olasz kapitány az olasz–németen az argentinoktól elszenvedett 3–0-s vereséget követően tíz helyen változtatott a csapatán.
Hogy azért tudjuk a helyünket: az olaszok ellen huszonkét éve szereztünk pontot tétmeccsen (2000, vb-selejtező, 2–2), más kérdés, hogy legutóbbi találkozónkon győztünk – de annak is már tizenöt éve (2007, 3–1).
Evés közben jön meg az étvágy, de legyünk mértékletesek: ha ki is kapnánk, de jól játszunk, szombaton a magyar–németen a Puskás Arénában ismét összehoz a futball.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!