„Sajnos néhányan nincsenek megfelelő formában” – a kapitány nem ígért, de remélt

Az újvidéki FK Novi Szad ellen vívta utolsó itthoni felkészülési mérkőzését a futballválogatott a chilei labdarúgó-világbajnokság előtt. Baróti Lajos szövetségi kapitány nem tudta a tervezett összeállításban pályára küldeni csapatát, mert Grosics Gyula a derekával bajlódott, Sándor „Csikarnak” csonthártyagyulladása volt, Fenyvesi Máté pedig rúgást kapott a törökök elleni meccsen (2:1).

„Lehetséges, hogy játék közben cserélünk” – jelentette be a kapitány, s olyannyira úgy lett, hogy a szünetben hat játékost küldött a pályára, magyarán: valamennyi egészséges mezőnyjátékostól elbúcsúzhatott a húszezres (!) nézősereg. Amely élvezte a játékot, hiszen könnyedén nyert 9:0-ra a csapat, a szünet (4:0) után tartóssá vált a fölénye.

Ezek után jókedvű futballisták utaztak Olaszországba, ahol még két mérkőzés várt rájuk a Dél-Amerikába utazás előtt. Ferihegyen sokan búcsúztatták a fiúkat, szeretettel köszöntek el tőlük, semmi tréfálkozás, „talán azért, mert szerények az igények, talán, mert a viccelődés rontotta volna a meghitt hangulatot” – kommentált a Népsport.

Bariban kellemes idő (25 fok) és nagy érdeklődés várta a csapatot. Az olasz B-válogatott elleni meccsre minden jegy elkelt elővételben. A válogatott nem szolgált rá a kíváncsiságra, az 5. percben már 2:0-ra vezettek az olaszok. Utána már csak arra futotta a fiúk erejéből, hogy tisztes vereségre mentsék a meccset. „A legnagyobb hiányosság talán az volt, hogy nem volt az ötösfogatnak olyan irányító játékosa, aki összefogta volna ezt a sort. (...) Belső hármasunk képtelen volt kibontakozni, mert főleg Göröcs és Albert feltűnően lassúnak és enerváltnak bizonyult” – így a tudósítás, amelyből kiderül még, hogy „Rákosi volt az egyetlen csatár, aki korszerűen játszott. (...) Szentmihályi két gólban is ludas. Az elsőnél lassan lépett közbe, a harmadik előtt pedig bent ragadt a kapuban. (...) Solymosi végig fáradt játékos benyomását keltette” – ami nem éppen biztató, hiszen – mint Baróti is mondta – „ha olyan kulcsemberek, mint a kapus, a jobbfedezet és a csatárok egyike-másika csődöt mond, azt a magyar együttes még mások kiemelkedő játékával sem tudja pótolni”.     

Következett Torino és a Juventus, két klasszisa, Omar Sívori és John Charles nélkül. Itt már nem volt nagy szám a magyar csapat, „ebből is rájöhetnek labdarúgóink, hogy azokat, akik sovány eredményekkel kerülnek be a lapok hasábjaiba, könnyen elfelejtik” – figyelmeztet a Népsport. Ráadásul Sándor „Csikar”, miután felgyógyult, fürdés közben beverte a lábát a csapba és leszakadt a körme, így maradt a lelátón.

A Juventus elleni győztes meccs volt (2:0), ám „Akárcsak Bariban, most is nehezen lendült játékba a magyar csapat és sokáig bizonytalankodott, megilletődötten küzdött. Már a játék első időszakában is vezettek ugyan a mieink formás támadásokat, de a kaput túlságosan lassan közelítették meg, s mire lövőhelyzetbe kerültek, valaki mindig közbe tudott lépni. A sok felesleges labdaállítgatás is gyakran megtörte a támadások folyamatosságát. A magas labdákat az olaszok rendre elfejelték, s futásban is gyorsabbak voltak. A hátsó alakzatok tagjai sem játszottak kifogástalanul. Baróti figyelmeztetése ellenére sem fogtak szorosan embert, amikor pedig a Juventus csatárai megszerezték a labdát, már nehéz volt őket szerelni” – ez volt az értékelés, miközben a játékosok közül csak Grosics, Sipos Ferenc és ezúttal is Rákosi Gyula emelkedett ki.

A mérkőzés másnapján a küldöttség elutazott Milánóba, hogy onnan vágjon neki a nagy utazásnak. Amíg az Albergo Ambasciatori elé érkező autóbuszra vártak, a Népsportot tudósító Tabák Endre leült beszélgetni a kapitánnyal, úgy vélve, „talán jó is, hogy erre a beszélgetésre a szövetségi kapitánnyal éppen az indulást megelőző órákban kerül sor, hiszen közben észrevétlenül telik az idő, s túljutunk az utazás előtti izgalmak egy részén.”     

Baróti nem kertelt, egyből a lényegre tért: „Az előkészületi mérkőzések akkor szolgálták volna igazán a célt, ha a válogatott keret minden tagja megfelelő formában játszott volna. Sajnos néhányan – Szentmihályi, Mészöly, Göröcs, Solymosi, Tichy, Fenyvesi dr. – nincsenek megfelelő formában. Különösen az aggaszt bizonyos tekintetben, hogy Solymosi és Fenyvesi dr. esetében – ide sorolhatom még Göröcsöt is – a túljátszottság állapota mutatkozik, s erre vezethető vissza gyenge formájuk. Ez befolyásolja egyébként az előkészületi mérkőzések teljesítményét is, persze csak részben.”     

Kiderül, hogy azért választottak olasz csapatokat edzőtársul, mert ők a Nyugat-Európában honos felfogásban – ide számítva első vb-ellenfelünket, Angliát is – futballoznak, „ennek a játékmódnak egyik jellemzője, hogy kemény, harcos felfogásban ügyelnek arra, hogy ne kapjanak gólt!”     

Eddig rendben is lenne, a gond az, hogy nem volt ellenszere a csapatnak az ismert harcmodor ellen     . „A 16-osig Bariban is, Torinóban is könnyűszerrel eljutottunk, mégpedig ügyes, formás kombinációkkal. Ezekkel azonban nem értünk sokat, mert a támadások sok esetben sok húzásra épültek, s nagyon lassúak voltak” – folytatja a kapitány, aki az okokról is beszél: „Hiányoztak azok a csatárok, akik képesek lettek volna betörni az ellenfél védelmi gyűrűjébe. Nekünk vannak ilyen csatáraink, például Tichy, Albert és Sándor is ilyen. De Sándor nem játszhatott, Tichy és Albert pedig felesleges dolgokra is elfecsérelte az erejét.”     

A nagy kérdés persze az, hogy a világbajnokságig történhet-e változás. „Ezt persze nem tudhatom bizonyosan, de az az érzésem, hogy a hátralévő idő elegendő lehet a játékosok felhozására” – reménykedik a kapitány, aki a tudósítónak elárulja, hogy sok benne a bizonytalanság az angolok elleni meccs összeállítását illetően. A közvetlen védelem (a kapuban Grosics, előtte Mátrai, Mészöly és Sárosi) megvolt, ám Solymosi játéka kérdéses (Nagy vagy Menczel léphet a helyére), a csatársor pedig esetleg ez lehet: Sándor, Monostori, Albert, Tichy, Rákosi. „Taktikai okokból” – teszi hozzá Baróti, hogy aztán azt a csapatot küldje pályára Anglia ellen, amelyet eleve tervezett.