Szalai megelőzte Vanczákot, és még idén utolérheti Grosicsot

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.03.30. 16:56
null
Szalai Ádám Belfastban a 80. válogatott meccsén szerepelt (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar labdarúgó-válogatott belfasti győzelme után összegyűjtöttünk néhány történeti és futballszakmai érdekességet, statisztikát.

 

Mióta Marco Rossi irányítja a válogatottat, sosem kezdtünk még naptári évet két vereséggel (igaz, két győzelemmel sem) – most sem, hiszen a szerbek elleni múlt heti, 1–0-s vereség után Észak-Írország ellen 1–0-ra győzött a magyar válogatott. Rossival 2019 óta ez a harmadik alkalom, hogy egy vereséggel és egy győzelemmel kezdtük az új évet. 2019-ben a szlovákiai, 2–0-ra elveszített Eb-selejtező után néhány nappal 2–1-re megvertük itthon a horvátokat, 2020-ban pedig Törökországban nyertünk 1–0-ra, majd itthon kaptunk ki az oroszoktól 3–2-re. Tavaly viszont öt veretlen meccsel kezdtüünk, a lengyelek elleni hazai 3–3 után megvertük San Marinót (3–0), Andorrát (4–1), Ciprust (1–0), majd ikszeltünk az írekkel (0–0).

A Rossi-érában az 1–0-s végeredmény a leggyakoribb, az északírek elleni volt a 11. 1–0-val záruló meccse az olasz szakembernek a magyar válogatott élén, ebből hatot megnyertünk, ötöt pedig elveszítettünk.

♦ Marco Rossi több mint három és fél éve irányítja szövetségi kapitányként a magyar válogatottat – 2018. szeptember 8-án a Tamperében a finnek ellen 1–0-ra elveszített Nemzetek Ligája-találkozón dirigált először. Az 57 esztendős olasz szakember töretlenül élvezi a szövetség bizalmát, tavaly márciusban 2025 végéig érvényes megállapodást kötött a válogatottat a részben hazai rendezésű, 2020-as Európa-bajnokságra kivezető trénerrel. Kedden kapitányi időszakának mérföldkövéhez ért, az Észak-Írország elleni csata volt neki a 41. a mieink élén, ezzel beérte a vonatkozó ranglistán ötödik helyezett Kiss Gyulát és Dietz Károlyt – megjegyzendő, utóbbiak nem hivatalos mérkőzéseken is irányították a csapatot, amelyeket nem vettünk számításba. Ha nem történik váratlan váltás, és a soron következő hat Nemzetek Ligája-meccsen is Rossi lesz a szövetségi kapitányunk, akkor Bicskei Bertalant (45 meccs) is megelőzve 47 mérkőzéssel az örökrangsor 4. helyére léphet előre (Baróti Lajos az első 117 meccsel, Sebes Gusztáv a 2. 69-cel, Mészöly Kálmán a 3. 61-gyel.

♦ Rossi mérlege 19 győzelem, 8 döntetlen, 14 vereség. A 19 sikerből a belfasti volt a nyolcadik idegenbeli győzelem. Vendégként három meccse veretlen a magyar válogatott, az északírek előtt megvertük a lengyeleket Varsóban, és ikszeltünk Londonban az angolokkal, viszont előtte, szeptemberben kikaptunk Albániában.

♦ Rossi mindeddig 57 labdarúgót küldött pályára, közülük 28-an érkeztek a magyar első osztályból, 29-en pedig külföldi egyesületekből. Regnálása idején 25-en mutatkoztak be a nemzeti csapatban (2021. március 28. óta tízen), legutóbb múlt hét csütörtökön, a Szerbia elleni vesztes felkészülési találkozón (0–1) a paksi Ádám Martin és az angol másodosztályú Barnsleyban szereplő Callum Styles.

♦ Szalai Ádám az északírek ellen 80. alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, ezzel a 79 meccset játszó Vanczák Vilmost megelőzve az örökranglista 11. helyére lépett előre. Ha ebben az évben a Nemzetek Ligája mind a hat mérkőzésén pályára lép, akkor 86 mérkőzéssel utoléri az Aranycsapat 7. helyen álló kapusát, Grosics Gyulát, és megelőzi többek között az aranycsapat kapitányát, a 85 meccsel 8. Puskás Ferencet is. A gólokat tekintve Szalai 25-nél tart, ez 17. helyet ér az örökrangsorban, amelyet Puskás vezet 84 góllal.

A Belfastban pályára lépők közül még egy játékos szerepel a válogatottsági az örökranglista top 40 játékosa között. Nagy Ádám az 59. meccsét játszotta a nemzeti csapatban, ezzel a 32. helyen áll. A 26 éves középpályás jó eséllyel még az idén olyan korábbi klasszisokat előzhet meg, mint Détári Lajos és Mészöly Kálmán, de lehagyhatja az ugyancsak 61 meccsen szerepelt Dárdai Pált is.

♦ Sallai Roland kedden a 6. gólját szerezte a válogatottban, Szalai Ádám után ő a második legeredményesebb játékosa a Rossi-érának.

♦ Végezetül egy-két érdekesség az InStat Sport elemzőcég adatiból. Tavaly szeptember óta az északírek elleni volt a kilencedik meccse a válogatottnak, és a kilencből ez volt a hatodik, amelyiken három vagy annál kevesebb kaput eltaláló lövése volt a csapatnak. Belfastban háromszor, előtte a szerbek ellen egyszer sem találtuk el a kaput, ősszel az angolok ellen idegenben és itthon is egyszer-egyszer, az albánok ellen kétszer-kétszer.

♦ A kaput eltaláló lövések száma mellett az eladott labdák számát kellene mindenképpen csökkenteni a hosszú távú eredményesség érdekében. Belfastban 66 eladott labdánk volt, még eggyel több is mint a szerbek ellen. Tavaly a három legnagyobb bravúr, vagyis az angolok elleni londoni döntetlen (1–1), valamint az Eb-n a franciák (1–1) és a németek elleni iksz (2–2) alkalmával mindannyiszor 65 alatt tudtuk tartani az eladott labdák számát (56, 62, 58), de például az albánok ellen mind a két vesztes meccsen hetven fölött volt ez a szám (72, 79).

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Észak-Írország–Magyarország 0–1 (0–0)
Belfast,
Windsor Park, 18 000 néző. Vezette: Harvey (ír)
ÉSZAK-ÍRORSZÁG:
Peacock-Farrell – Ballard (Hume, 82.), Cathcart, Brown – McNair, Davis (Saville, 60.),McCann,Lane (Dallas, 60.) – Whyte (Thompson, 68.), Magennis (Charles, a szünetben), McGinn (Lavery, 68.)
MAGYARORSZÁG:
Dibusz – Orbán, Lang (Kecskés, 82.), Fiola – Nego (Bolla, 82.), Schäfer, Styles (Vécsei, 82.), Nagy Zs. – Sallai (Gazdag, 72.), Szoboszlai (Nagy Á., 65.) – Szalai Á. (Ádám, 72.)
Gólszerző:
Sallai (56.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik