Puskás-évforduló: „Add ide a labdát, vagy valagba rúglak”

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.11.17. 18:56
null
Jobbra Raduly József (Fotó: Puskás Intézet)
Puskás Ferenc halálának tizenötödik évfordulóján a korábbi játékostárssal, Raduly Józseffel olvasható interjú a legendás tízesről a Puskás Intézet honlapján.

 

„Kölyökkoromban minden szombaton elkísértem vásárolni édesanyámat Kispestre. Az egyik alkalommal észrevettem, hogy egy salakos pályán fiatal gyerekek játszanak. Ott álltam, néztem őket, aztán valaki – később kiderült, hogy Bozsik József – megveregette a vállamat, és megkérdezte, nem akarok-e beszállni, mert páratlanul vannak. Rögtön mentem játszani. Azt gondolták, nem vagyok olyan ügyes, mint ők, de tévedtek, rájuk cáfoltam. Mondták, hogy jöjjek máskor is, s ettől kezdve rendszeresen játszottam Puskás Ferencékkel” – idézi a honlap Raduly Józsefet.

„Már akkor elképesztő volt” – jellemezte Puskás játéktudását a legidősebb magyar válogatott labdarúgó, aki az 1955-ös Vasas–Honvéd kupadöntőről is megosztotta emlékeit.

„Nagyon jól játszottunk azon a mérkőzésen, Puskásék pedig nem tudták azt hozni, amire képesek voltak. Óriási élmény volt a Népstadionban annyi ember előtt pályára lépni. Én rúgtam a csapatunk második gólját, miután kényszerítőztünk Csordás Lajossal. Három kettőre vertük a Honvédot, így megnyertük a kupát. Öcsi Hunyadinak hívott végig a döntőben, mert elmeséltem neki, hogy a II. világháborúban a Hunyadi páncélosokhoz kellett bevonulnom. A döntő folyamán ezzel próbált kibillenteni. Aztán a döntő után külön gratulált nekem.”

Raduly Józsefnek a válogatottból is vannak emlékei Puskás Ferencről:

„Kétszer futballoztam a nemzeti csapatban, mindkétszer Puskás Öcsi oldalán. A svédek elleni meccsen azt mondta nekem: »Add ide a labdát, vagy valagba rúglak«. Akik hallották a nézőtéren, jót nevettek, nekem ez rosszulesett. A meccs végén bocsánatot kért, sosem volt köztünk harag. A pályán csibész volt, de azon kívül rendes, tisztelettudó embert ismertem meg.”

Miután Puskásék a rendszerváltozás után hazaköltöztek, a két korábbi labdarúgó többször találkozott, főleg meccseken, olyankor elbeszélgettek a régi időkről. De összefutottak már 1958-ban, Madridban is:

„A Vasas a Real Madriddal játszott a Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) elődöntőjében, Puskás akkor még nem játszhatott, de már ott volt az együttes körül. Östreicher Emil beszélte rá, hogy látogasson el az edzésünkre, és jöjjön el a vacsoránkra. Szerintem félt, hogy mit fogunk gondolni róla az emigráció miatt. Aztán a vacsorán segítőkész volt velünk, elmondta, hová menjünk, mit nézzünk meg. Jó ember és jó barát volt az Öcsi.”

Legfrissebb hírek

„Nagyon örülnék, ha láthatná, hogy az egyik tanítványa egy európai kupadöntőben meccsel” – Ange Postecoglou Puskás Ferencről

Európa-liga
2025.05.21. 13:30

NS-filmbemutató: az ausztrál Puskás

Magyar válogatott
2025.04.28. 23:26

A Puskás Múzeumban jártak a Puskás Akadémia ifistái

Magyar válogatott
2025.04.23. 18:26

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28

Ki minden idők legjobb futballistája Szoboszlai, Kerkez és Dzsudzsák szerint?

Magyar foci
2025.04.09. 11:10

Emléktábla kerül a házra, ahol Puskás Ferenc utoljára lakott

Egyéb egyéni
2025.04.03. 13:12

A Puskás Akadémia U17-es csapata 2025-ben ismét elhódítaná a Puskás–Suzuki-kupát

Minden más foci
2025.04.01. 21:14

Világhírű klubok érkeznek az idei Puskás–Suzuki-kupára is

Minden más foci
2025.04.01. 19:25
Ezek is érdekelhetik