Válogatott: Ha több ajánlat érkezik, átgondolnám azokat – Rossi

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.16. 16:18
null
Marco Rossi szerint valami megtört az albánok elleni vereség után (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi az olasz Calcio Newsnak adott exkluzív interjút, amelyben elmondta, a nyári Európa-bajnoki sikerek után egy Premier League-ben szereplő klub is szerződtette volna, ám ő gondolkodás nélkül visszautasította az ajánlatot. Az olasz szakember ugyanakkor hozzátette, ha több ajánlat is befutna a jövőben, akkor átgondolná a lehetőségeit.



Terjedelmes interjúban faggatták a magyar válogatott szövetségi kapitányát, aki elárulta, hosszúra nyúló kapcsolata van Magyarországgal, s ennek is köszönhető, hogy a maradás mellett döntött a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság után.

„A nagyapám nagy rajongója volt az Aranycsapatnak, számomra pedig kiemelkedő élmény volt a Honvédot irányítani és 2017-ben bajnoki címre vezetni, úgy, hogy a bajnokságban mi rendelkeztünk a legkisebb anyagi erőforrásokkal – mondta Marco Rossi, majd hozzátette, ilyen mélyen gyökerező kapcsolatot nehéz csak úgy elszakítani. – A sikeres Európa-bajnoki szereplésünket követően két ajánlatot is kaptam Angliából: az egyiket a Championshipben, a másikat a Premier League-ben szereplő csapattól. Gondolkodás nélkül visszautasítottam mind a kettőt, mivel nem éreztem úgy, hogy itt az ideje távozni.”

A kontinenstornát követő vb-selejtezőknél ugyanakkor azt érezte az 57 éves szövetségi kapitány, hogy valami megtört.

„Az albán válogatott elleni vereségnél megtört valami. Mindig azt mondom, hogy a futball hálátlan sport. Hosszú távú szerződésem van (2025-ig érvényes – a szerk.), de ha több lehetőség is adódik a jövőben, akkor átgondolnám azokat. Sok ember tisztában van azzal, mit értünk el a válogatottal. Legutóbb például döntetlent harcoltunk ki a Wembleyben. Az érkezésem előtti két évben Magyarország Andorrától és Luxemburgtól is kikapott. Érzem a bizalmat a felsőbb körökben, ám kezd terhet róni rám a túlzott elvárás. Bejutottunk a Nemzetek Ligájában az A-ligába, a legjobb nemzeti csapatokkal nézünk majd farkasszemet, de már előre látom, hogy rossz kedv uralkodna el, ha nem szereznénk itt-ott pontokat.

Rossi újra kitért arra, hogy Magyarországon nem túl nagy a merítési lehetőség a keret kiválasztásánál, ugyanakkor van néhány játékos – Szalai Attilát és Schäfer Andrást is megemlítette a szakember –, aki készen állna a Serie A-ban is bizonyítani.

„Korábban is elmondtam, olyan csoportból, amelynek Anglia és Lengyelország is tagja, nem kvalifikálhatunk a világbajnokságra. A magyar válogatottban csupán négy játékos van, aki az európai topbajnokságok egyikében szerepel – mindegyikük a Bundesligában.

A kapitány azt is elárulta, nem igazán szeretne Olaszországban munkát vállalni.

Külföldön jobban szeretek dolgozni. Ha Spanyolországból, Angliából, Franciaországból jönne ajánlatom, nem térnék haza. Minden tisztelettel: a Premier League és az olasz bajnokság között ég és föld a különbség.”

Legfrissebb hírek

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
2 órája

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
21 órája

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
Tegnap, 10:30

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
2025.09.10. 17:18

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
2025.09.10. 11:24

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05
Ezek is érdekelhetik