U19: „Remélem, sokan látták ezt a gólt, mert mutatja, hogy vannak magyar tehetségek”

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.10.07. 06:48
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Fehéroroszországot a hazai rendezésű Eb-selejtező minitorna 1. fordulójában. A találkozó után az NSO Tv stábja Tímár Krisztián szövetségi edző mellett a fantasztikus gólt szerző csapatkapitánnyal, Németh Dániellel és a Juventusban védő kapussal, Senkó Zsomborral beszélgetett.

Tímár Krisztián szövetségi edző boldog volt a lefújás után.

„Szeretnék innen is gratulálni a csapatomnak. Nagyon nagyot küzdöttünk. Elég nehezen indult, mivel ugye volt egy áramszünet, ami miatt csúszott a mérkőzés, közben leszakadt az ég. Szóval voltak nehezítő körülmények, de összességében nagyon pozitívan láttam a meccset, mert a csapat jól helytállt. Jól reagáltunk arra, hogy teljesen másra készültünk az ellenféltől, más játékrendszerben lépett fel. Nagyon fizikális volt a csapatuk, de kontrolláltuk a találkozót, volt tizennyolc kapura lövésünk, vagyis próbáltunk nyomást helyezni a kapujukra, próbáltunk győzelemre játszani. Rúgtunk egy szép gólt, volt még nagy helyzetünk, úgyhogy összességében elégedett lehetek. Azt hiszem, maradt még szombatra bennünk egy-két gól.”

Videónkban Németh Dániel fantasztikus találatát is méltatta, ami szerinte azt mutatja, hogy vannak magyar tehetségek.

Például Senkó Zsombor is:

„Oda kellett figyelni az utolsó percekig, mert nem voltak rosszak támadásban ezek a fehéroroszok. A beadásaik veszélyesek voltak, de szerintem nagyon jól helytálltunk, nagyon jól teljesített a csapat, úgyhogy én is gratulálok mindenkinek. Mindenki nagyon jó formát hozott ezen a meccsen. Ugyanígy kell továbbmennünk, és akkor meglesz a továbbjutás.”

Senkó a Juventus U19-es gárdájában véd, és videónkban egy kis élménybeszámolót is tart Torinóról, elmeséli, milyen együtt edzeni a legnagyobb sztárokkal, akik már régi ismerősként üdvözlik őt.

Az összecsapás leglátványosabb jelenetét produkáló Németh Dániel csapatkapitány számított arra, hogy nem lesz egyszerű dolguk.

„De azért reménykedtünk benne, hogy nem lesz ennyire nehéz. Küzdöttünk az utolsó percig, egységesek voltunk, és így meg tudtuk szerezni a nagyon fontos győzelmet. Reménykedtem benne, hogy a gólom után már nem lesznek izgalmak, de sajnos így alakult. Aztán lecseréltek, és az öltözőben nagyon nehéz percek voltak, nem telt gyorsan a meccs vége.”

A VIDEÓT A KÉPRE KATTINTVA ÉRHETI EL! (Forrás: M4Sport)
A VIDEÓT A KÉPRE KATTINTVA ÉRHETI EL! (Forrás: M4Sport)

U19-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
3. CSOPORT, 1. FORDULÓ
FEHÉROROSZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–2 (0–1)

Győr, ETO-park
MAGYARORSZÁG: Senkó – Szujó, Csinger, Debreceni Á., Benczenleitner – Kovács Mátyás (Fodor P., 58.), Sztojka, Biben (Török Kevin, 90+2.) – Szendrei Á. (Kerezsi, 72.), Németh Dániel (Redzic, 72.), Nagy O. (Farkas Botond, 72.). Szövetségi edző: Tímár Krisztián
Gólszerző: Zinovics (61.), ill. Sztojka (19. – 11-esből), Németh Dániel (48.)

A magyar válogatott szombaton 17 óra 45 perctől fogadja az észteket Gyirmóton, jövő kedden 15 órától pedig Ausztria lesz az ellenfele Győrben. A csoport első két helyezettje jut a tavaszi elitkörbe. A 2022-es szlovákiai Eb-n nyolc csapat vesz részt.

A csoport másik mérkőzésén Ausztria 4–0-ra legyőzte Észtországot Gyirmóton.

Legfrissebb hírek

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
Tegnap, 12:02

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Tímár Krisztián: Ilyen egyéni hibák nem férnek bele az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 22:30

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15

Hornyák Zsolt az FTC elleni meccsről: „A következő fordulóban eldőlhet a bajnoki cím sorsa”

Labdarúgó NB I
2025.04.27. 10:21

Cristian Ramírez távolról egyenlített, Lenny Joseph Dibusz Dénes passzát váltotta gólra – így jutott döntőbe az FTC

Labdarúgó NB I
2025.04.23. 22:07

Tiszta apja! Remek szólógóllal jelentkezett Wayne Rooney legidősebb fia

Angol labdarúgás
2025.04.22. 17:33

Mutatjuk a BVSC-s Kelemen Patrik elképesztő győztes gólját a Vasas ellen

Labdarúgó NB II
2025.04.21. 18:23
Ezek is érdekelhetik