Woodward, Puskás, Dárdai – a magyar–angol válogatott mérkőzések 10 emlékezetes gólja

Woodward egy év alatt nyolcat vágott
Sűrű programja volt válogatottunknak 1909 május végén: 29-én és 31-én Anglia volt az ellenfél, a köztes napon Ausztria. A budapesti FIFA-kongresszus keretében rendezték pünkösdkor a tornát, az első magyar–angolhoz (1908, 0:7) képest a 29-i találkozón tisztes eredmény született (4:2-es vereség), bár az angolok ásza, Vivian Woodward két gólt szerzett, akárcsak 1908-ban. Sajnos a Tottenham csatára a két nappal később lejátszott meccsen már négy góllal terhelte meg a hálónkat a 8:2-es vereség során. Barátságos mérkőzésekről lévén szó a korabeli sajtóban nem lehet nyomát találni, melyik volt a legszebb a magyaroknak rúgott nyolcasa közül, a legfontosabbat viszont az 1912-es stockholmi olimpiai tornán szerezte (június 30.), ám nem Anglia, hanem Nagy-Britannia színeiben. A britek 3:0-s félidő után 7:0-ra győzték le Magyarországot a második fordulóban – statisztikánkban a meccs nem szerepel –, Woodward nevéhez két gól is fűződik, az első a Nemzeti Sport július 14-i számában is látható. A támadó ekkor már a Chelsea futballistája volt, a brit válogatott megvédte londoni olimpiai bajnoki címét. Hogy válogatottunk milyen játékerőt képviselt 1909-ben? Az angolok elleni két mérkőzés között Wagstaffe Simmons, az osztrákok ellen 1:1-re végződő találkozó játékvezetője úgy látta: „Immár nagyon kevés az, amire önöket taníthatjuk, a tanítványok közel vannak, hogy elérjék azt a nívót, amelyen a mestereik állanak.” Tény, 1909-ben sem az osztrákok, sem a németek nem tudták legyőzni a mieinket. Sőt, Bécsben Magyarország nyert 4:3-ra!

Avar nem hagyta magát elnyomni
Az 1934-es mérkőzés hozta az első magyar sikert: válogatottunk az Üllői úton 2:1-re nyert. A Nemzeti Sport a címlapon áradozott: „ Az angol futballmestereket legyőzték játékművészeink. Káprázatos iramú, végig legmagasabb színvonalú küzdelemben fölényesen győzött a csillogó tudású magyar gárda az utolsó pillanatig teljes erőbedobással küzdő angolok ellen.” A 0:0-s első félidőt követően az újpesti Avar István talált az ellenfél kapujába, a 69. percben a ferencvárosi Sárosi György dr. növelte az előnyt, nem sokkal a vége előtt Tilson csak szépíteni tudott. Avar „Ricsi” így szerezte gólját: „Toldi kissé bal oldalt állva, ahogy kapja a labdát, nyomban át is tolja Avarnak, ő szabadon áll, de erősen dőlnie kell, hogy a labdára jól lendíthesse a lábát. Így ken bele a hatoson a labdába és a lövése a későn vetődő és a lábaktól keveset látó, tehetetlen Moss mellett védhetetlenül megy be a hálóba. (...) 1:0.” Avar a találkozó után nyilatkozott „Csudára erősen játszanak az angolok, de nem hagytam magam elnyomni.” Az NS így értékelte teljesítményét: „Egy éve követeltük vissza a régi Avart, akitől nem pattan el a labda, aki nem csetlik-botlik a pályán és aki ötletekkel tud belekapcsolódni a támadásokba. Most a nagy feladat fellobbantotta Avarban is a régi lángot, és éppen ez számunkra a meccs legkellemesebb meglepetése. Örömmel láttuk, hogy Avar visszanyerte önbizalmát, vállalkozókedvét.”

„Puskás cselt csinál, lő… Gól!”
A Nemzeti Sport 2018-ban Ikonikus magyar gólok címmel sorozatot készített, amelyben a Wembleyben 1953. november 25-én 6:3-as magyar győzelemmel végződő találkozó harmadik magyar gólja vitte el a pálmát: Puskás Ferenc lőtt Merrick kapujába a már legendásnak számító visszahúzós csele után. Az NS-ben a Puskás-életrajz szerzője, lapunk főszerkesztője, Szöllősi György idézte fel a gólt, többek között az Aranycsapat tizenkettedik embere, Szepesi György segítségével: „Döbbenetes, hogy a végül az öt és feles sarkáról lövő Puskástól indult az akció a kezdőkörből, a magyar térfélről, és Szepesi, mintha ráérzett volna, hogy az akció leendő befejezése miatt minden szónak, minden előzménynek jelentősége lesz, és mintha előre tudta volna, hogy laposan, igazi magyaros passzokkal fog végigfutni az akció a pályán, elkezdte mondani: »Budai a magyar térfélen szerzi meg. Buzánszkynak adja hátra, ő Puskásnak teszi, Puskás a mi térfelünkön indul el vele, laposan gurítja Kocsis lábára, Kocsis laposan tovább Bozsiknak, Bozsik laposan tovább Hidegkutinak, Hidegkuti laposan tovább Budainak, így laposan, na most laposan Czibornak, Czibor elmegy a labdával, nincsen rajta senki, a jobbszélső helyén van e pillanatban, Czibor most az alapvonalról most Puskásnak adja, Puskás cselt csinál, lő... Gól, három egy, gól, gól, gól, gól!« (...) Ha van tökéletes, soha meg nem ismétlődő, minden részletében hibátlan műalkotás, akkor ez a performansz a balszélső létére a jobb oldali szögletzászlónál a totális futball előképeként feltűnő Cziborostul, az akció elején a jobbhátvéd helyén passzoló Budaistul, Puskásostul, Szepesistől, százezer nézőstül, sőt Billy Wrightostul az volt! Persze, ki miként értelmezi a látottakat ugye, hiszen Wright egyik volt játékosa, az Arsenal későbbi utánpótlásedzője mesélte nekem, hogy amikor a hatvanas években az Arsenal menedzsere volt az egykori 105-szörös válogatott half, és együtt videózott a csapat, a kívánságlista élén a szemtelen játékosoknál mindig a 6:3 szerepelt, amelyet Szuper 8-as filmtekercsen kereskedelmi forgalomban lehetett kapni akkoriban az öniróniára mindig hajlamos Angliában.”
Hozzáteszem, a mozdulatsor szakmai szempontból példaértékű, futballtörténeti szempontból pedig szimbólummá vált. Ebben a trükkben benne van az a veleszületett virtuozitás, ötletesség, amely nemcsak Puskást jellemezte, hanem a magyar futball esszenciája volt.

Hidegkuti előretolt meglepetése
Az Évszázad mérkőzésének már az első gólja is páratlan volt: az 1. percben Hidegkuti Nándor a kaputól 20 méterre egy testcsel után tolt egyet a labdán, majd a jobbösszekötő helyéről 15 méterről hatalmas lövést zúdított a kapuba. Az NS leírásában: „Az első perc végén a partdobás után Bozsik szerzi meg a labdát, vezeti egy két lépést, aztán betolja Hidegkutinak. Hidegkutit Eckersley támadja, középcsatárunk azonban egy csellel kifelé fordul s aztán 15 méterről – nem a legjobb szögből – hatalmas lövést ereszt meg. A labda védhetetlenül vágódik a jobb felső sarokba. 1:0 Magyarország javára.” Tényleg védhetetlen volt, a kapuvonal előtt három méterrel Merrick hiába vetődött. Hidegkuti az Óbudától Firenzéig című önéletrajzi köny­vében megemlítette, az angolokat meglepte, hogy ő nem a hátravont középcsatár szerepkörében játszott, hanem előretolva. „Elöl kell játszanom, erre nem számítanak, lám, a jó öreg Johnston, amikor felém fut, milyen meglepett és kétségbeesett, bizony nem számított ilyesmire.”

Az Öreg visszavonhatatlan bizonyossága
Még mindig a 6:3, s még mindig az Öreg, a hatodik magyar gól: Budai II fejjel továbbított, labdáját Kocsis ugyancsak fejjel tette vissza a kaputól 17 méterre álló Puskásnak, aki ballal a mellére emelte a labdát, majd ballal az öt és feles sarkához érkező Hidegkuti Nándorhoz passzolt, a középcsatár egyből vágta a hálóba. Ahogyan a gól után Szepesi fogalmazott: „Emelgették a fiúk a labdát.” Hidegkuti könyvében így emlékezett: „Ennél a gólnál, az utolsónál már átfutott valami rajtam. Valami, ami közvetlenül nem tartozott a játékhoz. Ez: »Most már biztos!... Most már visszavonhatatlanul biztos, hogy legyőztük tanítóinkat. A győzelem a miénk...«”

Albert és a „gógyis” magyar gól
Csapatunk a 6:3-at (és 7:1-et) követően 1960-ban a Népstadionban ugyancsak barátságos találkozón 2:0-ra győzött Anglia ellen, ezért nem okozott sokkot, hogy az 1962-es chilei vb-n egy csoportba kerültünk. A rancaguai mérkőzésen 2:1-re győztünk, Albert Flórián szerezte a győztes gólt. Mondjuk, az első magyar gól nagyobb volt, de a Fradi középcsatáráé fontosabb. Tichy Lajos a tőle megszokott bődületes erővel lőtt a léc alá, ezzel megszereztük a vezetést, de Flowers 11-esből egyenlített. Majd következett a 73. perc, idézzünk Barcs Sándor A magyar csapattal Chilében című könyvéből: „Albert, mint a vércse csap le a labdára, és rohan a kapu felé. Springett kétségbeesetten jön ki a kapuból, Albert azonban »elfekteti«, és elhúzza mellette a labdát. Közben azonban középcsatárunk egészen az alapvonalig sodródott ki. (…) Albert passzoló cselt csinál és beljebb jön. Mi lesz most? Megint egy passzoló csel – Sándor és Wilson ördögi pozícióharcot folytat bent –, és a magyar középcsatár megint beljebb »lopja« magát. Aztán következik a harmadik passzoló csel. A hideg futkároz rajtam, mert most valóban passzolni kell már hiszen Springett is egészen közel van, és a többi védő is rohan vissza. És Flóri passzol. De nem Sándornak, hanem a kapuba. Olyan egyszerűen és mégis olyan utolérhetetlen nagyszerűséggel. Tipikus »gógyis« magyar gól.”

Brooking és a pipába ragadt labda
Az 1982-es vb-selejtezőben egy csoportba kerültünk az angolokkal. Válogatottunk jól kezdte a sorozatot, Svájcban 2–2-es döntetlent ért el, Romániát a Népstadionban 1–0-ra, Norvégiát idegenben 2–1-re győzte le, nem csoda, ha a Népstadionban 1981. június 6-án 68 000 néző várta Kevin Keeganéket, bár ne feledjük, az öregfiúk előmérkőzésén pályára lépett az 1956 óta először hazalátogató Puskás Ferenc, amit a politika ugyan nem vert nagydobra, de az emberek között futótűzként terjedt a hír. Trevor Brooking vezető gólját Garaba Imre még az első félidő vége előtt kiegyenlítette, ám az ellenfél ritkán látható góllal szerezte meg a vezetést: a 60. percben Keegan látványos perdítése után Brooking olyan gólt rúgott a jobb felső sarokba, hogy a labda a szó szoros értelmében beragadt a pipába, a kapufa és a hálótartó vas közé. Aztán Keegan is szerzett egyet tizenegyesből (1–3), ám sem ez, sem a Wembleyben elszenvedett 1–0-s vereség nem jelentett akadályt, Mészöly Kálmán együttese kijutott a spanyol­országi vb-re.

Lee lecsapott, majd bebombázta
Az 1984-es Eb-selejtezőben is összehozott minket a sors. Együttesünk Luxemburgot idegenben és a Népstadionban is 6–2-re győzte le, aztán a Wembleyben 2–0-ra veszített, majd siralmasan folytatta a sorozatot: a görögöktől itthon 3–2-re, Dániában 3–1-re kapott ki. Mészölyt Mezey György váltotta a szövetségi kapitányi poszton. Angliát a Népstadionban fogadtuk 1983. október 12-én, nem volt esélyünk, hogy kijussunk a franciaországi Eb-re – sajnos az angolok ellen sem. Glenn Hoddle már a 14. percben csavart egy hatalmas gólt Kovács Attila kapujának jobb felső sarkába, de a Liverpool középpályása, Sammy Lee még rajta is túltett. Az NS gólleírása: „A 20. percben Hoddle végezhetett el szögletrúgást a jobb oldalról. Beívelt labdája védőinkről kipattant, majd Burcsa kapásból akart felszabadítani, ez azonban nem sikerült, a labda Lee elé pattant, aki egyből, 20 méterről nagy lövést küldött a kapu bal sarkába. 2–0.” Ritkán látható lövés volt, Lee annyiban tett túl Hoddle-on, hogy játékhelyzetből lőtt, nem pedig szabadrúgásból.

Sammy Lee gólja 0:20-tól

Hrutka János tanári nyesése
A 2000-es Eb-selejtező Szlovákia elleni pozsonyi (0–0) és a románok elleni Bukarestben 2–0-ra elvesztett találkozója között voltunk, Angliát fogadtuk felkészülési meccsen. Alan Shearer a 21. percben betört a 16-oson belülre, Halmai Gábor akasztotta, Fröhlich játékvezető büntetőt ítélt, amelyet a sértett értékesített, ezzel Anglia 1–0-ra vezetett. „ A 76. percben szabadrúgáshoz jutott a magyar válogatott a jobbösszekötő helyéről, 22 méterről. A labdának Hrutka futott neki, és jobbal védhetetlenül nyesett a bal felső sarokba. Seaman repült a levegőben, de csak ujjheggyel tudott beleérni a remekül helyezett labdába. A magyar válogatott 18 év után szerzett gólt Anglia ellen, ezzel lett 1–1.” Az NS Hrutka János értékelésénél még hozzátette: „Szabadrúgásgólja igazi mestermunka volt.” A Fradi védője a lövés előtt remekül lépett a labda mellé, úgy, ahogyan azt korábban az Üllői úton edzője, bizonyos Varga Zoltán mutatta neki. Hrutka az elhunyt Fodor „Foci” Imre emlékének ajánlotta gólját.

Dárdai Pál: váratlanul, páratlanul
A 2006-os angol–magyart Manchesterben, az Old Traffordon rendezték. Bozsik Péter együttese nem játszott rosszul, ahogy mondani szokták, a házigazda nehezen tudta érvényesíteni a papírformát. Anglia 2–0-s vezetése után az 55. percben Dárdai Pál parádés gólt lőtt. „Az angol térfél közepén Tóth Balázs tolta Dárdai elé a labdát, a magyar csapatkapitány átvette, csinált egy cselt visszafelé, majd 26 méterről, váratlanul nagy erővel elcsavarta a labdát az előtte álló Owen Hargreaves mellett, a labda ágyúként csapódott a bal felső sarokba.” Dárdai így látta: „Tényleg szép találat volt. Habár kevés gólt rúgok, ám akkor, amikor betalálok, általában nagyon tetszik a közönségnek. Nagy titka nincs ennek a találatnak: jó helyen voltam, jó helyen volt előttem a labda, hát ellőttem, és bement.” Ilyen egyszerű ez.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. augusztus 28-i lapszámában jelent meg.)