Szalai nélkül is nyerni kell; 16 magyar érem Tokióból

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2021.09.04. 23:24
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

A vasárnapi albán–magyar vb-selejtező előtt interjút adott lapunknak Myrto Uzuni. A Ferencváros 26 éves albán légiósa, aki pályafutása során először léphet pályára Magyarország ellen, elmondta, a szülei háromnegyed órányi autóútra laknak az elbasani stadiontól, ezért ő már hetekkel ezelőtt egyeztetett a szövetség vezetőivel, hogy legyen helyük a lelátón. Sőt, néhány barátjának is sikerült jegyet szereznie. A szélső nem bánja, hogy nem Tiranában lesz
a mérkőzés, mert az Elbasan Arenában szerezte első válogatottbeli gólját.     
A vasárnapi albán–magyar vb-selejtező előtt interjút adott lapunknak Myrto Uzuni.
A Ferencváros 26 éves albán légiósa, aki pályafutása során először léphet pályára Magyarország ellen, elmondta, a szülei háromnegyed órányi autóútra laknak az elbasani stadiontól, ezért ő már hetekkel ezelőtt egyeztetett a szövetség vezetőivel, hogy legyen helyük a lelátón. Sőt, néhány barátjának is sikerült jegyet szereznie. A szélső nem bánja, hogy nem Tiranában lesz
a mérkőzés, mert az Elbasan Arenában szerezte első válogatottbeli gólját.     

A Ferencvárosnál eltöltött hét eredményes év után a nyáron új kalandba vágott bele Háfra Noémi, aki az FTC legnagyobb hazai riválisánál, a Győri Audi ETO KC-nál folytatja pályafutását. A 22 esztendős átlövő tagja volt a tokiói nyári játékokon hetedik helyet szerző magyar válogatottnak is, de már a klubidényre készül: tíznapos edzőtábor után vannak túl, Balatonbogláron készültek. Háfra úgy érzi, új csapattársai máris befogadták. Beszélt az ETO céljairól és arról is, miképp töltötték el az időt Bogláron a „Partners” nevű társasjátékkal.

A kétszeres Európa-bajnok szerb Nevena Jovanovicsnak az idei magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes Sopron Basket már a negyedik magyar csapata, mégis boldog, hogy a leghűségesebb városba szerződhetett. A 31 éves hátvédet arról is faggattuk mennyire volt húzós a nyara az Európa-bajnoksággal és az olimpiával, hiszen április 20-án csatlakozott a válogatott keretéhez, s aztán csaknem négy hónapot töltött együtt a társaival, ami élete leghosszabb ilyen időszaka volt. Beszélt arról is, miként értékeli a tokiói negyedik helyet.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
2025.08.18. 23:45

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40

Gyulai Memorial: Világsztárok Budapesten; Molnár Rajmund: Mentális játék a tizenegyesrúgás

E-újság
2025.08.11. 23:39
Ezek is érdekelhetik