Emlékezés: Albert Flórián csak az Aranycsapat tagjaihoz mérhető

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.09.15. 18:41
null
Nevezetes esemény Albert életében: 1959. június 28-án a svédek ellen 3:2-re megnyert meccsen bemutatkozott a válogatottban
Albert Flórián csak az Aranycsapat tagjaihoz mérhető a magyar labdarúgásban – mondta id. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke azon az eseményen, amelyen az éppen 80 esztendeje, 1941. szeptember 15-én született labdarúgóra, a Nemzet Sportolójára emlékeztek.

Az Aranycsapat Testület és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület rendezvényén az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó egykori csapattársai közül megjelent például Juhász István és Szőke István, továbbá ott voltak az FTC Baráti Körének tagjai, a kiváló focista tisztelői.

Id. Lomnici Zoltán idézte Szepesi György legendás rádióriporter, az Aranycsapat krónikása véleményét, mely szerint Albert Flórián befért volna az Aranycsapatba, ha korábban születik, majd hozzátette, hogy a népszerű Flóri csak Puskásékkal mérhető össze. Pályafutásából kiemelte, hogy 1968-ban és 1973-ban világválogatott, 1972-ben Európa-válogatott volt.

Takács Tibor, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke arról beszélt, hogy együtt ünnepelhették a legendás játékos 50., 60. és 70. születésnapját, a 60. alkalmából egy könyvet is kiadtak.

„Jó apa volt, bár nem töltött sok időt velünk, mert sokat volt edzőtáborban” – mondta az ünnepség díszvendége, Albert Magdolna, az Aranylabdás lánya, és megjegyezte, hogy édesapja mindig vidám volt, sokat nevetett.

Id. Lomnici Zoltán, Albert Magdolna és Takács Tibor (Fotó: Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület)
Id. Lomnici Zoltán, Albert Magdolna és Takács Tibor (Fotó: Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület)

 

Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Ekitiké túl az orvosi egy részén a Poolnál, Gyökeres gyakorlatilag az Arsenalé – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.22. 22:33

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28
Ezek is érdekelhetik