„Előbb az Európa-bajnokság, majd az olimpia heteiben is megfigyelhettük, hogy az ország mennyire magáénak érezte a sportolóit. Reméljük, hogy ez a fajta egység a mindennapokban, a társadalomban is jelentkezik – mondta Marco Rossi, majd beszélt saját kötődéséről. – Úgy hiszem, egy szövetségi kapitánynak, különösen ha külföldi, tisztelnie kell a válogatottal képviselt országot és a megbízó szövetséget. Például azzal, hogy ott él, nem pedig a saját hazájában, tíznapos villámlátogatásokkal oldva meg a feladatát. Szerintem ez a tisztelet jele. Semmiből nem állna otthon nézni a meccsfelvételeket, megvannak a bejáratott módszerek, ezekkel néha muszáj is élni, de egész más a képernyőn figyelni valakinek a játékát, mint élőben. A tisztelet nem a szavak, hanem a tettek szintjén számít igazán. Ugyanolyan ez, mint a gyereknevelés. Ismételgetheted a gyermekednek, hogy ezt így kell csinálni, azt úgy kell csinálni, valójában csak a saját példáddal tudsz utat mutatni neki.”
A szövetségi kapitány beszélt a külhoni magyar játékosok kérdéséről is.
„A határokon túli, magyar kisebbség által lakott régiók labdarúgói közül jó néhányan szerepelhetnek akár a magyar válogatottban, akár annak az országnak a válogatottjában, ahol élnek. A szövetség segítségével figyeljük azokat a játékosokat, akik szóba kerülhetnek a magyar válogatottnál, lehetőséget teremtve arra, hogy adott esetben valóban pályára lépjenek. A szememben meghatározó szempont – túl azon persze, hogy az illető valóban válogatott minőséget jelent-e –, hogy a futballista motivált-e, valóban akar-e a magyar válogatottban játszani. Ne én legyek az, aki meggyőzi őket, hogy nálunk szerepeljenek. Legyenek ők azok, akik meggyőznek engem arról, hogy rászolgálnak a válogatott behívóra. A magyar válogatottban játszani jelentsen valami olyasmit, amit belül kell érezni. Büszkeséget, amire vágysz. Ha nekem edzőként győzködnöm kell a játékost, aki feltételeket szab, akkor valami már nem jó.”
Szóba került a szeptember 2-i, angolok elleni világbajnoki selejtező is, meg persze a két válogatott történetének leghíresebb összecsapása is.
„Reméljük, nem azt fogják felemlegetni az angolok, hogy 6:3-ra megvertük őket... Az angolok ellen a papírforma alapján a siker, még a döntetlen esélye is közel áll a nullához, a futballistáik értéke, klubjaik szintje legalábbis erre mutat. De a dolgok a pályán dőlnek el, a kilencven perc alatt, és ott számos előre nem látható tényező közrejátszhat az eredmény alakulásában. A magyar válogatottnak csakis az adhat esélyt, ha a mérkőzés minden percében megmarad igazi csapatnak. Senki se higgye, hogy egyedül megoldhatja a problémákat, csakis a társakkal együtt juthat előbbre. Ha egységesek vagyunk, és elhisszük, hogy képesek vagyunk rá, egyedül az lehet célravezető. Franciaország és Németország semmivel sem rosszabb csapat az angolnál, mindkettő ugyanazt a szintet képviseli, úgyhogy akár az is megismétlődhet, ami ellenük sikerült. Viszont ehhez minden körülménynek stimmelnie kell.”
Molnár Mátyás kérdésére válaszolva az 56 éves szakember elmondta, az Európa-bajnokság után csábították más csapatokhoz is, de a hűség vezérelte: „Komoly ajánlatokat utasítottam vissza. Egyszerű okból: nem hittem és most sem hiszem, hogy tisztességes lett volna a Magyar Labdarúgó Szövetséggel és az országgal szemben, ha elmegyek. Egy út felénél járunk, a világbajnoki selejtezősorozatból még hátravan hét meccs, ilyen pillanatban távozni az én olvasatomban nem lett volna egyenes lépés. Vallom, a tisztesség a legfontosabb, nem csak a futballban. Úgy érzem, ennyi jár tőlem a szövetségnek és az országnak, amely lehetőséget adott arra, hogy ilyen szinten dolgozhassak.”
AZ NSO TV BESZÁMOLÓJA A BESZÉLGETÉSRŐL