Válogatott: tíz mérkőzés óta veretlenül – 20 éve nem volt ilyen

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.06.06. 08:41
null
A magyar válogatott az oroszoktól a Nemzetek Ligájában elszenvedett 3–2-es vereség óta nem talált legyőzőre (Fotó: Török Attila)
A Ciprus elleni győzelemmel (1–0) már tízmérkőzéses a magyar labdarúgó-válogatott veretlenségi sorozata, hasonlóan jó teljesítményre legutóbb húsz esztendeje volt példa.

 

Bicskei Bertalan szövetségi kapitány irányításával 2000 márciusa és 2001 áprilisa között tizenkét mérkőzésen maradtunk veretlenek, négy győzelem mellett nyolc döntetlen a mérleg, igaz, ezek közül csupán három volt tétmérkőzés. A mások mellett Filippo Inzaghival és Franceso Tottival felálló Olaszország elleni 2–2 után Litvániában 6–1-re nyertünk Fehér Miklós mesterhármasának is köszönhetően a 2002-es világbajnoki selejtezőcsoportban, illetve utóbbi válogatott ellen hazai pályán 1–1-es döntetlenre végeztünk. A remek sorozat 2002 júniusában ért véget, a Románia elleni idegenbeli 2–0-s vereséggel.  

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–CIPRUS 1–0 (1–0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 10 000 néző. Vezette: Jug (szlovén)
Magyarország: Gulácsi (Dibusz, a szünetben) – Botka, Lang (Orbán, 60.), Szalai A. – Lovrencsics G. (Bolla, 60.), Kleinheisler (Nego, a szünetben), Sigér (Nagy Á., 79.), Schäfer, Varga K. – Hahn (Nikolics, 60.), Holender. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Ciprus: Mihail – Karo (Andreu, 78.), Szotiriu, N. Joannu – Avraam, Kasztanosz (Kiriaku, 63.), Artimatasz (Gogic, 71.), Pszaltisz (Panajotu, 71.) – Pittasz, Hrisztofi (M. Elia, 63.), Papulisz (Loizu, 71.). Szövetségi kapitány: Nikosz Kosztenoglu
Gólszerző: Schäfer (36.)

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
16 órája

Belga játékvezető dirigál a magyar–portugál vb-selejtezőn

Magyar válogatott
18 órája

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Írország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
18 órája

Ötvös Bence: A kiállítás teljesen megváltoztatta a meccset

Magyar válogatott
19 órája

Callum Styles: Mindkét csapat azt érezheti, hogy veszített

Magyar válogatott
20 órája

Három 7-es, egy 4-es – Nemzeti Sport-osztályzatok a dublini vb-selejtező után

Magyar válogatott
21 órája

Marco Rossi: A játékvezető úgy döntött, futballmeccs helyett birkózómérkőzést vezet

Magyar válogatott
2025.09.06. 23:52

Varga lábbal, Sallai fejjel volt eredményes – ezekkel a gólokkal vezettünk Dublinban

Foci vb 2026
2025.09.06. 21:18
Ezek is érdekelhetik