Eb 2020: „Nagyon remélem, hogy Hahn János lövi az első gólunkat!”

P. K., V. J.P. K., V. J.
Vágólapra másolva!
2021.06.05. 15:04
Teljesen véletlenül szólaltatta meg az NSO Tv stábja a Ciprus elleni felkészülési mérkőzés előtt a magyar labdarúgó-válogatottban ezen a találkozón debütáló Hahn János édesanyját, aki nemcsak azért volt boldog, mert a fia kezdőként lépett pályára a Szusza Ferenc Stadionban, hanem természetesen azért is, mert a meccs napján megszületett az unokája. 

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A Ciprus elleni meccset követően egyébként Hahn János is nyilatkozott mozgalmas napjáról.

„Kaotikus volt a napom, reggel huszonhat nem fogadott hívásom volt, amiből már sejtettem, hogy ma jöhet el a nagy nap és siettem a kórházba. Két héttel később vártuk a kisbabánkat. Amikor megszületett és a hasamon volt, jött az SMS, hogy kezdő leszek. Akkor mondtam a feleségemnek, hogy visszaadom, mert nekem dolgom van. Azóta is mosolygok, nagyon boldog vagyok”– mondta az egyszeres válogatott csatár, újdonsült édesapa..

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–CIPRUS 1–0 (1–0)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion.Vezette:Matej Jug (szlovén)
Magyarország:Gulácsi (Dibusz, a szünetben) – Botka, Lang (Orbán, 60.), Szalai A. – Lovrencsics (Bolla, 60.), Kleinheisler (Nego, a szünetben), Sigér (Nagy Á., 79.), Schäfer, Varga K. – Hahn (Nikolics, 60.), Holender.Szövetségi kapitány:Marco Rossi
Ciprus:Mihail – Karo (Andreu, 78.), Szotiriu, N. Joannu – Avraam, Kasztanosz (Kiriaku, 63.), Artimatasz (Gogic, 71), Pszaltisz (Panajotu, 71.) – Pittasz, Hrisztofi (M. Elia, 63.), Papulisz (Loizu, 71.).Szövetségi kapitány:Nikosz Kosztenoglu
Gólszerző:Schäfer (36.)

Legfrissebb hírek

Népsport: Nyilasi Tibor mesterötössel avatta fel a Rohonci úti tribünt

Népsport
2025.10.19. 09:23

Juhász Roland szerint reális volt a portugálok elleni döntetlen

Magyar válogatott
2025.10.17. 20:00

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Marco Rossi: Lisszabonban játszottuk az elmúlt két év legjobb meccsét

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:50

A magyar válogatott karnyújtásnyira a vb-pótselejtezőtől – íme, az esélyeink

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:48

Vb-selejtezők: Spanyolország egy meccsre Brazília világrekordjától; jó sorozatban a magyar válogatott

Minden más
2025.10.15. 12:40

„Minden jól ment, amíg Szoboszlai leckét nem adott Portugáliának” – lapszemle

Magyar válogatott
2025.10.15. 07:47

Megvan, milyen mezben játszik Lisszabonban a magyar válogatott

Foci vb 2026
2025.10.14. 15:59
Ezek is érdekelhetik