A békeharc jegyében intéztük el lengyel barátainkat

A magyar–lengyel mérkőzés előtt a válogatott keret játékosainak nem kellett különösebben izgulniuk: a két ország között addig lejátszott tíz meccsből a mieink kilencet megnyertek. Egy héttel a magyar–lengyel előtt Puskásék a Heves megyei Lőrinciben játszottak edzőmérkőzést a helyi Vasas ellen, amely a Mátrai Erőmű csapata volt. A válogatottat többek között Jung Éva úttörő fogadta ezekkel a szavakkal: „Örömünk azért is nagy, mert látogatásotokkal lendületet adtok a Munkára Harcra Kész testnevelési rendszernek, amellyel ifjúságunk is erősödik szocialista hazánk építésére és békénk megvédésére.”   Igen, ez az időszak a békeharc jegyében telt. A Nemzetközi Birkózószövetség helsinki kongresszusán „leszavazták a magyar küldöttség békejavaslatát az imperializmus lakájai” . Történt, hogy a honi szövetség azt javasolta a kongresszusnak, hogy csatlakozzék a berlini békefelhíváshoz, azaz a világ békeszerető millióinak kívánságára az öt nagyhatalom kössön egymással békeegyezményt. Ám a lakájok „nyíltan a béke ellen szavaztak, nyíltan kiálltak a háború mellett”.

A pályán nem alakult ki nagy küzdelem, a Sándor, Hidegkuti, Szusza, Puskás, Czibor ötös fogat vezetésével 14:0 lett az eredmény, Mándi Gyula állami edző elsősorban a csatárok játékát emelte ki. Valóban, a támadók jó formát mutattak, egy héttel a válogatott meccs előtt a Honvéd az 1951-es bajnokság 12. fordulójában 8:2-re intézte el a Rákosi-rendszer által kiesésre ítélt Ferencvárost, amely ekkor éppen Bp. Kinizsi néven állta a csapásokat. A már honvédos Kocsis három gólt rúgott egykori együttesének, Puskás csak azért nem remekelt, mert Lakat Károly kiválóan semlegesítette, kis területre redukálta Öcsi játékát. A forduló válogatottjában Henni Géza, Kovács II, Börzsey, Kovács I, Kocsis és Szusza is helyet kapott azok közül, akik aztán pályára léptek a magyar–lengyelen. A keret a Dózsa vegyes ellen 16:1-re győzött, Titkos Pál, az OTSB labdarúgóosztályának vezetője teljes mértékben elégedett volt a fiúk játékával.

A mérkőzés napján megjelenő Népsport terjedelmes cikkben köszöntötte a második világháború óta Budapesten először pályára lépő lengyel válogatott játékosokat – akik a békeharc elszánt katonái is voltak egyben... A lap a lengyel elnök, Boleslaw Bierut szavait is tolmácsolta: „A sportmozgalmat tömeges jellegűvé kell tenni, és a Pártnak fokozott figyelmet kell fordítania a sport fejlesztésére.”   A Népsport az ellenfél dicsérete mellett leszögezte: „A mérkőzés esélyesének a magyar válogatottat tartjuk, mert a magyar játékosok egyénileg tapasztaltabbak és technikásabbak.”     Az ellenfél szövetségi kapitánya, Ryszard Koncewicz elismerve a mieink nagyobb tudását, nagy küzdelmet várt:   „Egészen más lengyel csapat lép a pályára vasárnap, mint az elmúlt években.”

Nos, ez utóbbi nem volt igaz, válogatottunk 6:0-ra győzött,   „a mérkőzés példásan sportszerű körülmények között a magyar–lengyel sportbarátság jegyében zajlott le” . A találkozó előtt – talán mondani sem kell – MHK-bemutatót rendeztek. Futballistáink a nagy melegre panaszkodtak, talán ennek tudható be, hogy a félidő elején támadásaink erőtlenek voltak. Borucz lapus hibájából Kocsis vezetést szerzett, aztán a jobbösszekötő átadásából Sándor lőtt gólt. A szakvezetőség elégedetlen volt a magyarok teljesítményével, Hegyi Gyula, az OTSB elnöke a szünetben a következő szavakkal lépett az öltözőbe: „Farkas Mihály honvédelmi miniszter elvtárs üzenetét hozom. Kéri, hogy lelkesebben játsszatok.”    Sebes pedig nagyobb lendületet kért labdarúgóitól. Mégis csupán az utolsó húsz perc hozott lehengerlő játékot, igaz, az ellenfél elfáradt. A Népsport nem mulasztotta el megjegyezni: „ A nagy gólarányú győzelem ellenére a magyar csapatnak számos hiányossága ütközött ki.”

Együttesünkből Grosics, Börzsey és Sándor játszott a legjobban, Sándor   „igen mozgékony volt (...), szemfülességével egy gólt szerzett” , Kocsis „a szokottnál halványabb teljesítményt nyújtott” , Szusza      „gyorsabb lehetett volna” , Puskás   „messze elmaradt legjobb formájától” , Hidegkuti  „frissen, nagy akarással küzdött” , Czibor  „többnyire nem kapott megfelelő labdákat (...) gólja védhetetlen volt” .

Sebes többek között így összegzett: „Az időjáráshoz kellett alkalmazkodni, nem volt igazuk azoknak a nézőknek, akik nagyobb iramot követeltek az első félidőben. A nagy melegben könnyen kifulladhatott volna a csapat, ha nem osztja be jól az erejét. Az utolsó húsz percben a nagy nyomás következtében azután megbomlott a lengyelek védelme, és ekkor már eredményes is volt a csapat.”   Koncewicz magukban kereste a hibát: „Gyengén játszottunk, különösen a csatársorunk fiataljai küzdöttek lámpalázasan.”      Puskás a melegre panaszkodott:   „Ha nem lett volna ilyen hőség, jobban ment volna a játék.”   Szusza viszont társait dicsérte: „Két ilyen jól passzoló fedezet előtt, mint Kovács Imre és Bozsik, nem nehéz csatárt játszani.”

A Népsport két nappal későbbi értékelésében a nézőkkel is foglalkozott, megemlítve, hogy nálunk általában nem a közönség lelkesíti a csapatot, hanem a csapat a közönséget. Ez most is így volt, amikor gyengébben ment a játék, a nézők fütyültek, s csak az utolsó húsz percben hangzott fel a biztatás, amikor már jól ment. Pedig éppen akkor kél el a biztatás, amikor gyengélkedik az együttes. Erre utalva a lapban megjelent egy karikatúra, amelyen Puskás a magyar–lengyel félidejében odafordul az ugyancsak az öltözőbe bandukoló Szuszához:  „Nehéz mérkőzés ez, barátom! Meg kell küzdenünk a hazai pálya hátrányával is...”

Az olimpiát megelőző évben mindössze három mérkőzést játszott válogatottunk, ezek közül a lengyelek elleni volt az első. A meccseken más-más kapus védett, Sebes az év végén úgy ítélte meg, a három kapuvédő, Grosics, Henni és Gellér közül Grosics a legtehetségesebb, a hátvédsorban a sérült Lórántot Börzsey jól helyettesítette, s azt is elárulta, noha jobbhátvédként Kovács II Józseffel számolt, ezen a poszton a bolgárok ellen jól bemutatkozó Buzánszky Jenő a favoritja. A fedezetsorban viszont voltak gondjai: három futballistát is próbálgatott, a Bástyából Kovács Imrét és Zakariás Józsefet, míg a Bp. Honvédból Bozsik Józsefet. Az   Örömök és csalódások   című önéletrajzi könyvében így írt:   „Nagyon kedveltem a Kovács, Bozsik fedezetpárt. Mindkettő ragyogó technikával rendelkezett, és kitűnő lövő is volt. Sajnos a későbbiek során jöttem rá, hogy ebben a párosításban nem megy nekik a játék.”

Valószínűsíthető, ekkor dőlt el, hogy a játékintelligenciája miatt nélkülözhetetlen Bozsik mellett Zakariás lesz a balfedezet. A csatársorban is akadtak problémái, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy a bőség zavara miatt várt a döntéssel. A jobb szélen Budai II-t és Sándort vette számításba, jobbösszekötőként Kocsist. „Középcsatárt azonban nem találtam megnyugtatót.”    A lengyelek ellen Szusza, a csehszlovákok ellen Palotás Péter lépett pályára, a finnek ellen a jobbszárnyon Sándor és Hidegkuti. A center Kocsis volt. Noha Sebes úgy látta,    „mind a három középcsatár sok hasznos, szép dolgot mutatott, de ez még mindig nem az volt, amit én kerestem, vártam. Egy középcsatár, aki mozgékony, nagy technikájú, gólerős, és olyan taktikai érzéke van, hogy megérti, be tud illeszkedni a két nagy tudású összekötő, Kocsis-Puskás gondolatvilágába.”

A balszárnyat viszont egyre összeszokottabbnak látta, mi több, „a világ egyik legjobb balszárnyává nőtték ki magukat” . Utólag könnyű okosnak lenni a centerkérdésben: a lengyelek ellen Hidegkuti balösszekötőt játszott, a csehszlovákok ellen Czibor helyére állt be a bal szélre, a finnek ellen pedig jobbösszekötő volt. Az „Öreg” tehát benne volt a pikszisben, nem egy alkalommal centerként lépett pályára, csak éppen Sebes még nem visszavont középcsatárként játszatta.

De az Aranycsapatból heten már a pályán voltak a lengyelek ellen.

 EMLÉKEZTETŐ     
Magyarország–Lengyelország 6:0 (2:0)     
1951. május 27., Budapest, barátságos mérkőzés     
Megyeri út, 42 ezer    néző.  Vezette:   Vlcek (csehszlovák)
Magyarország:    Grosics (Henni, 75.) – Kovács II, Börzsey, Lantos – Kovács I, Bozsik – Sándor, Kocsis, Puskás (Szusza, 75.), Hidegkuti, Czibor. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv
Lengyelország:    Borucz – Gedlek, Koszuba (Brzozowski, 75.), Glimas – Suszczyk, Wieczorek – Wisniewski, Aniola (Szymborszki, 75.), Breiter, Cieslik, Weselowski. Szövetségi kapitány:   Ryszard Koncewicz
Gólok:   Kocsis (27. 70.), Sándor (37.), Puskás (71., 75. – 11-esből), Czibor (82.)