És eljött a miniszter, avagy Klebelsberg Kuno gróf a futballszövetségben informálódott

Kray István báró, egyben MLSZ-elnök köszöntő szavai kissé talán túlzóak voltak      („Ez a nap örökké emlékezetes marad a magyar labdarúgás történetében...”),  igaz, az illusztris vendégseregletnek kijárt a hódolat. Klebelsberg társaságában ugyanis a szövetségbe, a magyar futball vezérkarához látogatott Karafiáth Jenő dr., az Országos Testnevelési Tanács elnöke (másfél évvel később éppen Klebelsberg egyik utódja a miniszteri poszton), Prém Lóránd dr., az OTT főtitkára és Tárczay Felicides Román dr. kultuszminiszteri tanácsos is. (Mivel Klebelsberg csak az előző napon kelt ki betegágyából, okkal idegeskedtek az MLSZ-ben a látogatás elmaradása miatt, de az aggodalom végül feleslegesnek bizonyult.)

„A Magyar Labdarúgók Szövetsége, annak országos elnöksége, a szövetségünk kebelébe tartozó alszövetségek és testületek, valamint az egész magyar labdarúgósport nevében mély tisztelettel és hódolattal üdvözlöm Nagyméltóságodat abból az alkalomból, hogy szövetségünk otthonát magas látogatásával kitüntetni és ezzel a magyar futball iránti szeretetét és megbecsülését nyilvánítani kegyeskedik”   – üdvözölte Kray báró a vendégeket.

És gyorsan arra is emlékeztetett, hogy a magyar labdarúgósport  („amely a leghatalmasabb sportág ebben az országban”)   a maga ötszáz sportegyesületével a múltban amolyan mostohagyermeknek számított az ország vezetői és a magyar sportirányítás hatalmasságai körében is. „Éppen azért mély hálával tartozunk Nagyméltóságodnak, aki jelenleg legfőbb őre és irányítója a magyar sportnak, hogy mint első megtörte a jeget, szakított az eddig szinte futballellenes felfogással.”

Klebelsberg Kuno eleve nem volt vádolható sportellenességgel, a testmozgást a kultúra részének tekintette, márpedig „a magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá”.   Kultuszminiszteri regnálása idejére esett 1925-ben a Magyar Királyi Testnevelési Főiskola megnyitása, a margitszigeti Nemzeti Sportuszoda 1930-as átadása, és az első nagy stadionterv-pályázatot is ekkor írták ki, miután 1924-ben törvényt hoztak egy új nemzeti stadion építésére, és a terv megvalósításának megtámogatására sportadót is kivetettek.

A futball azonban már akkor is más volt. Először is az elitet tekintve profi sport, hiszen 1931-ben már ötödik éve működött két osztállyal a professzionális bajnokság, továbbá ebbéli minőségében élesen különvált az olimpizmustól. (Ez utóbbi Klebelsberg alatt azért veszített a jelentőségéből, a nemzetköziséget szimbolizáló MOB 1928. január 1-jei hatállyal elveszítette függetlenségét, midőn német mintára az Országos Testnevelési Tanács IV. számú szakbizottságává minősítették vissza.)

„Mi Nagyméltóságod mai látogatásában egy jobb kor hajnalhasadását üdvözöljük, egy megértőbb felfogás érvényesülését reméljük tőle a magyar futballal szemben és egy olyan korszak kezdetét ennek a sportnak a történetében, amely után a magyar futball régóta vágyik és sóvárog”    – hajolt mélyre Kray báró Klebelsberg előtt, egyben fogadalmat is tett, hogy az MLSZ hűséges követője lesz a miniszternek, tőle telhetően támogatni fogja törekvéseiben  „és abban a titáni munkában, melyet Nagyméltóságod csonka hazánk határain belül és messze azokon túl a magyar kultúra fejlesztése és drága magyar hazánk újraépítése érdekében kifejt. Erre a nagy munkára kérjük a Magyarok Istenének bőséges áldását. Isten hozta! Isten tartsa! Isten vezérelje Nagyméltóságodat, a magyar kultúra legfőbb őrét és a magyar sport hivatott vezérét!”

Klebelsbergtől sem állt távol a korra amúgy is jellemző pátosz, de válaszában azonnal vissza is helyezte a földre az MLSZ potentátjait.

„A múltban csupán a szellemi kultúrát ismerték el, ámde a modem gondolkozó felismerte az erkölcsi és fizikai erők teljes jelentőségét is, annál inkább, mert ezek az erők döntötték el a háborút is. Nekünk egyenlő gondot kell fordítanunk úgy a szellemi, mint az erkölcsi és a fizikai nevelésre, mert a testnevelés és a sport egyenrangú tényezője a magyar kultúrának. A sportban csak akkor lehet béke, ami nélkülözhetetlen a komoly munkához, ha minden sportág olyan elismerést és megbecsülést szerezhet magának a közönség körében és a vezetőkörökben, amilyent végzett munkájával és működésének erkölcsi és fizikai eredményeivel kiérdemel. Azok a sportágak, amelyek csupán kiválasztottak szórakozásának tekinthetők, lényegében holt sportok.”

Éppen ezért azt javasolta, hogy a többi sportág mellett a Magyar Labdarúgó-szövetség is a Szövetségi Házban működjön, ha már egyszer vitathatatlanul képes volt a legszélesebb rétegeket megnyerni a maga számára. „Éppen ezért én a legnagyobb szeretettel foglalkozom a labdarúgósport problémáival”   – tette hozzá a kultuszminiszter. Aki a futball minden nyűgét is onnan származtatta, mint az országét: a gazdasági világválságból.

Stílszerűen kilencven percig tartott a miniszter látogatása, és ebbe a másfél órába a profi-amatőr ellentét megvitatásán, az MLSZ pénzügyi helyzetén, a túlságosan is akkurátus átigazolási szabályzaton túl természetesen a nemzeti stadion építése is belefért. Klebelsberg 70 ezres arénát tartott indokoltnak, tekintettel arra, hogy az Üllői úton 38 ezernél többen akkortájt nem fértek el, és a régi, falelátós Fradi-pálya sokszor kicsinek bizonyult a válogatott számára.

„Nekem most nincsen pénzem”   – mondta Klebelsberg gróf, aki jelezte, hogy először is a „téli sportcsarnok” ügyét kell tető alá hoznia. Az új stadion megvalósításához sorsjátékot kívánt bevezetni    („Valamikor így építették a Bazilikát is...”),   amihez magának a kormányzónak a támogatását is megígérte. A kultuszminiszter kétpengős sorsjegyek kibocsátására gondolt, amelyeket az egész országban a sporttestületek útján terjesztenének, és a játék jövedelméből elkezdődhetne a stadion építése. De Klebelsberg további tízmillió pengőt akart gyűjteni a sorsjátékból a vidéki sporttelepeket megépítésére is. Majd a hat órakor kezdődő minisztertanács-ülésre hivatkozva befejezte látogatását.  „Klebelsberg gróf feláll és búcsúzni kezd. A hangulatban már nyoma sincs semmiféle ceremoniális feszességnek, a magyar labdarúgósport legigazibb barátja búcsúzik a futballvezérektől.”

A miniszteri vizitet másfél hónappal később, február 28-án viszonozták Krayék a parlamentben. Mégpedig az úgynevezett vigalmi adó eltörlése ügyében. „A Magyar Labdarúgók Szövetsége, az összes alszövetségek, mintegy hatszáz egyesület, 75 000 játékos és a labdarúgósportot szerető sok százezernyi közönség nevében mély tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat, hogy egy vajúdó ügyünket felkarolni méltóztassék. (...) Engedjék el a labdarúgósport vigalmi adóját úgy Budapesten, mint a vidéki városokban. S arra kérjük Nagyméltóságodat, hogy ezt a kérésünket az illetékes helyeken pártfogolni méltóztassék. A memorandumokból kitűnik, hogy a labdarúgósport összesen több mint 50 000 pengő vigalmi adót fizet évente, holott terhei a múlt esztendőben harmincöt százalékkal megnövekedtek.”

Klebelsberg azonban ebben már nem segíthetett. Miniszteri mandátumából ekkor fél év sem volt hátra, hiszen Bethlen István csak 1931. augusztus 24-ig maradt kormányfő. A gróf a szokásjog szerint vele együtt távozott hivatalából, az ezt követően felálló Károlyi-kormány viszont több minisztertársával ellentétben az ő munkájára nem tartott igényt – vallás- és közoktatásügyi miniszterként utódja Ernszt Sándor római katolikus pap lett.

A hihetetlen munkabírása miatt politikai ellenfelei által is nagyra tartott Klebelsberg ezután már csak egy évet élt, 56 évesen egy fertőzéses bélhurut következtében elhunyt. Nemzeti Múzeumban felállított ravatalánál tízezrek rótták le kegyeletüket.

A magyar futballra pedig beköszöntött az első aranykor, amely a Ferencváros és az Újpest Közép-európai Kupa-sikereiben és a válogatott 1938-as világbajnoki ezüstérmében csúcsosodott ki.