Magyar–izlandi: „Ez az őrület mérkőzése volt” – múltidéző, 3. rész

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.11.09. 11:50
null
Gera Zoltán a 2005-ös reykjavíki meccsen (Fotó: Nemzeti Sport)
Magyarország és Izland párharca a futballtörténelem sodrásában nem túl régi keletű, hiszen 1988-tól napjainkig tizenegy mérkőzést játszott a két válogatott. Vasárnapi számunkban a negyedik, ötödik és hatodik mérkőzés részleteit elevenítettük fel. Minisorozatunk következő részében a hetedik meccstől folytatjuk a múltidézést.


7. IZLAND–MAGYARORSZÁG 0–2 (0–0)
Felkészülési mérkőzés. 2002. szeptember 7., Reykjavík, 3000 néző. Vezette: Maisonlahti (finn)
Gólszerző: Lőw (81.), Dárdai (90.)

A 2002-es találkozó előtt a szakma, a közvélemény egyaránt úgy vélte, lenne miért visszavágni. Sorozatban elszenvedett három vereség után ideje volt a revansnak, Gellei Imre csapata fogadkozott is, hogy nem kap ki. Mintha valami megmozdult volna 2002 nyarán a honi labdarúgásban: a ZTE a Népstadionban 1–0-ra legyőzte a Manchester Unitedet, az FTC és az Újpest továbbjutott az UEFA-kupában, válogatottunk 1–1-es döntetlent játszott Spanyolországgal. Némileg szomorúan vettük tudomásul, hogy az MTV pénzhiány miatt nem közvetítette a meccset, így nem láthattuk, hogy az Eb-selejtezőre készülő együttes 2–0-ra nyer. „Hosszú idő után megtört a jég” – írta az NS. Gellei Imre így értékelt: „Csapatunk különösen a második félidőben remekelt.” Góljainkat az utolsó tíz percben értük el.

8. MAGYARORSZÁG–IZLAND 3–2 (0–1)
Vb-selejtező. 2004. szeptember 8., Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 7000 néző. Vezette: Övrebö (norvég)
Gólszerző:Gera (63.), Torghelle (75.), Szabics (80.), ill. Gudjohnsen (39.), Gyepes (78. – öngól)

A 2006-os vb-selejtezőre Lothar Matthäusszal a kispadon vágott neki válogatottunk, ráadásul az itthoni, Izland elleni találkozó előtt az első tétmérkőzésen 3–0-s vereséget szenvedtünk Horvátországtól. Az elvárás egyöntetű volt: Izland ellen muszáj javítani! Lothar Matthäus ezt mondta a mérkőzés előtt: „Szerdán olyan csapatot kell pályára küldenem, amely újra elhiszi, hogy győzhet.” Győzött, mégpedig 3–2-re. „Ez az őrület mérkőzése volt” – állt az NS tudósításának címében. A West Bromwich légiósa, Gera Zoltán vitte a hátán a csapatot, ő egyenlítette ki az izlandiak vezetését, majd gólpasszt adott Torghelle Sándornak. Végül Szabics Imre is hozta, amit tőle várni lehetett: győztes gólt szerzett, feledtetve „a vb-selejtező minden keservét”. A szaksajtó szerint Torghelle Sándor és Szabics Imre rászolgált a kapitány bizalmára.

9. IZLAND–MAGYARORSZÁG 2–3 (1–1)
Vb-selejtező, 2005. június 4., Reykjavík, 10 000 néző. Vezette: Batista (portugál)
Gólszerző: Gudjohnsen (18.), K. Sigurdsson (59.), ill. Gera (45., 56. – mind a kettőt 11-esből), Huszti (73.)

A 2005. június 4-én játszott világbajnoki selejtezőn Lothar Matthäus csapatának győznie kellett ahhoz, hogy foszlányaiban megmaradjanak a vb-részvételről szőtt álmai. Az idegenbeli 3–2-es siker után címlapján ezt írta a Nemzeti Sport: „Életben maradtak a vb-reményeink!” Együttesünk legjobbja, Bárányos Zsolt végig harcosan küzdött, „nem volt könnyű elvenni tőle a labdát”, ő harcolta ki mindkét tizenegyesünket. De dicséret illette Gera Zoltánt is, aki a megítélt büntetőket értékesítette. Más kérdés, hogy az izlandi győzelemről szóló tudósítás ezzel a mondattal zárult: „Ismét egy új válogatottal ismerkedhettünk meg...” A játék nem nagyon ment, Lothar Matthäus azt mondta, „félig-meddig csoda, hogy győzni tudtunk”. Azért az NS „odapörkölt” a kapitánynak, mondván: „rossz volt a hadrendünk”. A siker ellenére nem jutottunk ki a 2006-os vb-re.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik