NL: Kanadában született újonc középpályás a bolgár keretben – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.10.06. 09:53
Helyi lapértesülés szerint bekerült a mieink elleni Nemzetek Ligája-playoffmérkőzésre készülő bolgár keretbe Dominik Jankov, a Ludogorec Razgrad húszéves labdarúgója.

A gong.bg információja szerint Georgi Dermendzsiev szövetségi kapitány meghívta Jankovot a csapatába. A fiatal középpályás hétfőtől együtt készül a válogatottal.

Jankovra – aki Kanadában született, s szerepelt az észak-amerikai ország korosztályos válogatottjában is – eredetileg az U21-es együttesben számítottak volna, ám jó teljesítményével felhívta magára a szövetségi kapitány figyelmét. A bolgár sajtó által tehetségesnek tartott futballista kilenc tétmérkőzésen játszott ebben az idényben a Ludogorec színeiben, összesen két gólpasszt adott.

Jankov még sohasem szerepelt a felnőttválogatottban. Korábban azt mondta, a kanadai és a bolgár válogatott közül azt választja, amelyik előbb hívja meg. gong.bg információja szerint Georgi Dermendzsiev szövetségi kapitány meghívta Jankovot a csapatába. A fiatal középpályás hétfőtől együtt készül a válogatottal.

Jankovra – aki Kanadában született, s szerepelt az észak-amerikai ország korosztályos válogatottjában is – eredetileg az U21-es együttesben számítottak volna, ám jó teljesítményével felhívta magára a szövetségi kapitány figyelmét. A bolgár sajtó által tehetségesnek tartott futballista kilenc tétmérkőzésen játszott ebben az idényben a Ludogorec színeiben, összesen két gólpasszt adott.

Jankov még sohasem szerepelt a felnőttválogatottban. Korábban azt mondta, a kanadai és a bolgár válogatott közül azt választja, amelyik előbb hívja meg.

NEMZETEK LIGÁJA, RÁJÁTSZÁS
ELŐDÖNTŐ
A-LIGA
20.45: Bulgária–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45: Izland–Románia (Tv: Sport1)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Védők: Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven – Belgium), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Loic Nego (Mol Fehérvár), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Apollon – Ciprus)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros)
Támadók: Könyves Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Szőke Adrián (Heracles Almelo – Hollandia), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

A BOLGÁR KERET
Kapusok: Nikolaj
Mihajlov (Levszki), Plamen Iliev (Ludogorec), Georgi Georgiev (Cserno More), Martin Lukov (Lokomotiv Plovdiv)
Védők: Vaszil
Bozsikov (Slovan Bratislava – Szlovákia), Sztrahil Popov (Hatayspor – Törökország) Anton Negyalkov (Ludogorec), Georgi Terziev (Ludogorec),Cicinho (Ludogorec), Krisztian Dimitrov (Hajduk Split – Horvátország), Valentin Antov (CSZKA Szófia), Dimitar Velkovszki (Cercle Bruges – Belgium)
Középpályások: Georgi Kosztadinov (Arszenal Tula – Oroszország), Todor Nedelev (Botev Plovdiv), Krisztijan Malinov (OH Leuven – Belgium), Galin Ivanov (CSZKA 1948), Alekszandar Cvetkov (Beroe), Birszent Karagaren (Lokomotiv Plovdiv), Janisz Karabeljov (Szlavija), Filip Krasztev (Szlavija), Boriszlav Conev (Levszki), Dominik Jankov (Ludogorec)
Támadók: Kiril Deszpodov(Cagliari – Olaszország), Bozsidar Kraev (FC Midtjylland – Dánia) Dimitar Iliev (Lokomotiv Plovdiv), Szpasz Delev (Arda Kardzsali), Iszmail Isza (Cserno More), Georgi Jomov (CSZKA Szófia)

Legfrissebb hírek

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
5 órája

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Jövőre Bulgáriában rajtol a Giro d'Italia mezőnye

Kerékpár
2025.08.07. 17:40

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49
Ezek is érdekelhetik