Mindig hatost dobtunk Bulgáriában, Izland ellen biztosan több kell

Lehet-e egy győzelem egyszerre biztos és szerencsés? Igen. A magyar válogatott biztosan győzött Szófiában Bulgária ellen – a második félidőben tulajdonképpen nem kellett izgulni –, ugyanakkor egy extra kapusteljesítményre és Fortuna hathatós támogatására is szüksége volt a sikerhez. Marco Rossi csapata egy olyan társasjátékozóhoz hasonlított, aki nem elég, hogy jól gazdálkodik a lehetőségeivel, még minden egyes kritikus pillanatban hatost is dob.

Ez persze aligha fenntartható. Nem véletlen, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány és a mezőny egyik (ha nem a) legjobbja, Gulácsi Péter gondolatai egybecsengtek: az eredmény jó (és ez a legfontosabb), de a csapatjáték minősége elmaradt a várakozástól. Ez a győztes mérkőzés után egyből megfogalmazott önkritika nem mellesleg az egyik leghasznosabb dolog is, ami történhetett. Viszont nem lett volna eredmény, ha a csapat nem csikarja ki azt, ha kell, szenvedve, ha kell, minden apró lehetőséget megragadva.

Izland ellen ugyanilyen játék csak akkor lehet elég, ha ugyanekkora szerencse társul mellé, erre nem lehet alapozni, viszont a magyar válogatott már bizonyította Rossi kapitánysága alatt, hogy a most látottnál sokkal jobb teljesítményt is tud nyújtani. Otthon ráadásul sokkal veszélyesebb, mint idegenben.

ÖT ÉVE NEM LÁTTUNK ILYET

A magyar válogatott a 2016-os Európa-bajnokság óta csak három mérkőzését tudta megnyerni idegenben (3–3–10-es mérleg), a találkozók felén gólt sem szerzett, s csak négy olyan meccs volt, amelyen először talált be, tehát kedvezően alakult a meccsforgatókönyv. A gyenge idegenbeli mutató miatt is fontos volt a szeptemberi, törökországi győzelem – ami aztán a szófiai mérkőzés előképeként szolgált sok mindenben. A bulgáriai győzelem azt jelentette, hogy válogatottunk először nyert meg egymás után két idegenbeli mérkőzést 2014–15 (Feröer, Finnország) után!

Immár egyértelmű, Marco Rossi végleg letette a garast a három belső védős formáció (3–5–2/3–4–2–1) mellett, és igyekszik ugyanazt az egységet játszatni. Ez azt jelentette, hogy a csapat szinte megegyezett a Törökországban pályára lépővel: Gulácsi Péter előtt a védelemben Willi Orbán, Lang Ádám és Szalai Attila, előttük Nagy Ádám, Sigér Dávid, a két szélen (erre még visszatérünk) Fiola Attila és „tükörszárnyvédőként” Holender Filip, elöl pedig Szalai Ádám és Sallai Roland, az egyetlen kényszerű csere a Szoboszlai Dominik–Kalmár Zsolt-váltás volt.

Kalmár aztán olyannyira meghálálta a bizalmat, hogy a Whoscored.com értékelése szerint a mezőny legjobbjának bizonyult góljával és gólpasszával. Mivel a három belső védős formáció igen jó kommunikációt igénylő, „kényes egyensúlyú” felállás, fontos az összeszokottság. Ezt a válogatottnál sokkal nehezebb elérni, mint klubcsapatoknál, így Rossi a későbbiekben aligha variál nagyot – előbb legyen képes az „alapcsapata” pontosan megvalósítani az elképzeléseket.

A formáció érdekessége, hogy bizonyos szempontból „aszimmetrikus”: a jobb oldalon sokkal defenzívebb, mint a balon. A három belső védős felállások kényes pontja a két szél, és mivel Holender Filip jóval előrébb helyezkedik és kalandozik a bal oldalon, ráadásul hajlamos befelé kanyarodni, ezért a jobbon Fiola Attila konzervatívabb szerepkört kap és ha társa „elmegy egy támadással”, ő negyedik védőként gyakran visszamarad.

A Whoscored.com hőtérképe ezt nagyon jól mutatja: míg Fiola labdaérintései a felezővonaltól hátra és előre számított nagyjából 25-25 méteres zónában koncentrálódnak a jobb szélen, Holender labdaérintései elsősorban az ellenfél térfelén gyűlnek, ő sokkal többször megjátszható a támadóharmadban, elindul befelé is, viszont kevesebb akciója van a védőharmadban.

A 3–5–2 és hasonló formációk nagy előnyének a nagyon stabil gerincet, a középpálya közepén kialakuló, illetve kialakítható létszámfölényt és az ebből következő kontrollt tartják. Ezért is érdekes, hogy Szófiában a magyar csapat passzai alapján mért hat legerősebb játékkapcsolat (ki passzolt kihez a legtöbbször?) egyikében sem szerepel középső középpályás neve. Az előre irányuló átadásoknál ugyanez a helyzet – a két leggyakoribb játékkapcsolat a jobb oldali belső védő–jobb oldali szárnyvédő (Orbán–Fiola), valamint a bal oldali belső védő–bal oldali szárnyvédő (Szalai A.–Holender) volt. Ez önmagában nem meglepő, hiszen egy megszokott labdajáratási út, viszont a törökök elleni veszélyesebb játékot többek között az tette lehetővé, hogy akkor az egyik legerősebb játékkapcsolat a Szoboszlai–Holender volt, tehát egy középső, kreatív ember is nagyon aktív szerepet vállalt.

Kontrollról Szófiában leginkább az első harminc percben lehetett szó, amikor a magyar válogatott több mint hatvan százalékban birtokolta a labdát, korán vezetést szerzett és nem engedte helyzetig a némiképp sokkolt bolgárokat. Az, hogy a házigazda nem egyenlített ki a félidő hajrájában, leginkább a két hatalmas védést bemutató Gulácsi Péternek volt köszönhető, a másodikban meg már hiába billent át (a mérkőzés alakulását nézve természetes, hogy ez történt) a labdabirtoklás, a bolgárok csak futottak az eredmény után és lélekölő pillanatokban kapták a gólokat.

NÉGYBŐL HÁROM

A magyar csapat négy kapura tartó kísérletéből három bement – az ilyen adatokhoz hasonlóra mondjuk, hogy ez aligha fenntartható mutató, és itt lép be kézzelfoghatóan a már emlegetett szerencse. 2016 óta (év elejétől számolunk) 44 mérkőzést játszott a válogatott, és csak két olyan eset fordult elő, hogy a kaput eltaláló kísérletek legalább háromnegyedéből gól született: a bolgárok elleni találkozón (3/4) és az Uruguay elleni stadionavatón (1/1). Az egyből egy még nem akkora „csoda”, de négy, kaput találó kísérletből nagyon ritkán esik három gól.

Pláne, ha a háromból csak egy született akcióból kidolgozott, tiszta helyzetből. A Wyscout adatai szerint amióta Marco Rossi irányítja a válogatottat, idegenben általában mérkőzésenként egy tiszta ziccert tud kidolgozni a csapat – most ezt két csere tökéletesen játszotta ki, Hangya Szilveszter beadásából Nikolics Nemanja fejelt szép gólt. Ettől eltekintve a magyar csapat által kidolgozott lehetőségek minősége (0.78-as xG) elmaradt a bolgárokétól (1.31), a találkozó négy nagy helyzetéből (0.2 xG vagy fölötte, tehát legalább 20% a modellezés alapján a gólszerzési esély) három a házigazdáké volt. „Csak” Gulácsi a háromból kifogta az első kettőt.

Ha kevés az akcióból kidolgozott lehetőség (továbbra is probléma a helyzetek kialakítása nyílt játékból, a center helyzetbe hozása), felértékelődik a pontrúgások szerepe. Marco Rossinak okozhatott némi fejfájást, hogy az elmúlt két évben a kapuközeli szabadrúgások 78 százalékát vagy Dzsudzsák Balázs, vagy Szoboszlai Dominik végezte el – két olyan játékos, aki most nem szerepelt.

Itt lépett színre Kalmár Zsolt, aki előbb szögletből gólpasszt adott Willi Orbánnak, majd a második félidő elején egy megpattanó szabadrúgással megszerezte a második magyar gólt – mondhatni, tökéletes pontrúgóválasztásnak bizonyult. A 2019-es és 2020-as évben a magyar válogatott 16 gólt ért el, ennek fele közvetlen és közvetett szabadrúgások, illetve szögletek után született – három közvetlen szabadrúgás volt, három szöglet után közelről a hálóba továbbított labda, egy beívelt szabadrúgás után született, egy pedig egy röviden tisztázott szögletet követő átlövésből esett.

Itt kell szót ejtenünk Willi Orbánról mint a magyar válogatott egyik legveszélyesebb fegyveréről. Az RB Leipzig védője ha nem is nagyüzemben, de megbízhatóan „termel” a klubfutballban, a legutóbbi kilenc bajnoki idény mindegyikében szerzett gólt. A válogatottban viszont kiváló a mutatója: eddig 15 találkozón 4 gólt szerzett, ha betalált, akkor a magyar csapat minden alkalommal győzni is tudott.

Ami még fontosabb: a 15 alkalom közül csak 6 olyan volt, amelyen egyáltalán nem került helyzetbe, s több olyan mérkőzést játszott a magyar válogatott, amikor szöglet-, illetve szabadrúgás-kombinációk után Orbán előtt adódtak a legmagasabb minőségű lehetőségek. A középhátvéd nyolc mérkőzésen került helyzetnek minősíthető (0.1 vagy nagyobb xG) szituációba. Kiválóan érkezik a kapu elé és gyakran van jó helyen jó időben – ahogy Szófiában is.

EXTRA A KAPUSTÓL

Gulácsi Péter kvalitásairól mindent elmond, hogy a világ egyik legjobb bajnokságában védi az egyik élcsapat kapuját – időnként mégis előkerül vele kapcsolatban az, hogy nem „bravúrkapus”, kevés igazán látványos, lélegzetelállító mentést mutat be. Szófiában az RB Leipzig kapuvédője aztán kétszer is bizonyította, hogy mennyire kulcsfontosságú a jelenléte: a 37. percben Todor Nedelev közeli fejesét kapta ki a rövid alsó sarok elől, az első félidő utolsó pillanataiban pedig Bozsidar Kraev sarokkal kapura tett labdáját hatástalanította lábbal, rendkívüli bravúrral.

Tulajdonképpen Kraev megmozdulása éppolyan bravúros volt – kicsit mögé jött Cicinho labdája, így ez volt az egyetlen lehetséges megoldás, amit tökéletesen hajtott végre –, mint a védés, nagyjelenetük mindenképp kiérdemli a mérkőzés kulcspillanata címet.

OTTHON – ÉS JOBBAN?

November 12-én a válogatott a Puskás Arénában, Izland ellen válthatja meg indulási jogát az Európa-bajnokságon. A csütörtökön Romániát felülmúló ellenfél kétségkívül jobb minőséget képvisel, mint a bolgár válogatott. Európa talán legösszeszokottabb nemzeti csapatáról van szó, amely utolsó nagy dobására készül. A románok ellen meghívott játékosok közül tizennégyen betöltötték már a harmincat, tizenkét játékos szerepelt ötvenszer vagy többször, kilenc hetvenszer vagy többször nemzeti mezben.

A románok ellen pályára küldött izlandi kezdőcsapat (Halldórsson – Pálsson, Árnason, R. Sigurdsson, Magnússon – Gudmundsson, Gunnarsson, Bjarnason, Traustason – A. Finnbogason, G. Sigurdsson) tagjai összesen 718 válogatottsággal bírnak, ha megvágják őket, vér helyett tökéletesen begyakorolt 4–4–2 folyik belőlük. Ugyan a csapat alighanem már lefelé tart a zenitről (2016-os Eb, 2018-as vb), de még mindig nagyon veszélyes. Izland 2018-ban csak Indonéziát tudta legyőzni (kétszer), ám ez részben abból is következett, hogy a világbajnokságon és a Nemzetek Ligájában topkategóriás ellenfelei voltak. Az elmúlt két évben egy kivételével csak topcsapat tudta megverni az izlandiakat: kétszer a világbajnok Franciaország, egyszer a vb-bronzérmes Belgium, egyszer a vb-negyedik Anglia, egyszer pedig meglepetésre Albánia.

Ugyanakkor az izlandiak idegenbeli eredményei az utóbbi időben elég gyengék – 2018 óta csak Indonéziában, Andorrában és Moldovában tudtak győzni, a magyarhoz hasonló játékerejű csapatot nem tudtak felülmúlni (most ne a hideglelős emlékű andorrai–magyarból induljunk ki…). Szerencsére a mérkőzést a Puskás Arénában rendezik – de ne felejtsük el, az izlandiak hozzá vannak szokva a kiélezett kulcsmérkőzésekhez. Csapatuk többsége pályán volt akkor, amikor legyőzték a törököket, a hollandokat, az angolokat, a horvátokat vagy a cseheket. Mindent láttak és mindent tapasztaltak, tudják, hogy bármilyen meglepetésre képesek – pont ezért lesznek rendkívül veszélyes ellenfelek.

Van-e reális esélye a magyar válogatottnak hazai pályán legyőzni Izlandot az Eb-kvalifikációért? Mindenképpen van. Van-e reális esélye legyőzni Izlandot azzal a játékkal, amelyet Szófiában nyújtott? Ez már kérdéses. Fortuna aligha áll minden kulcspillanatban a mieink mellé – a bepattanó első és megpattanó második gólnál, a tizenegyesgyanús eseteknél –, s aligha dobunk hatost még egyszer minden kritikus helyzetben. Gulácsi nem tud mindig két elképesztően nagyot védeni ziccerben. Kontrollban, támadójátékban, helyzetkidolgozásban többet kell nyújtani.

De tud-e a magyar válogatott jóval többet nyújtani a szófiainál? A válasz erre is igen. Bizonyította itthon Horvátország vagy idegenben Törökország ellen. S ha bizonyítja Izland ellen is – nos, akkor tényleg reális közelségben lesz az Európa-bajnoki részvétel.

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
A-LIGA, ELŐDÖNTŐ
BULGÁRIA–MAGYARORSZÁG 1–3 (0–1)
Szófia,Vaszil Levszki Nemzeti Stadion,2000néző.Vezette:Marciniak (lengyel)
Bulgária:P. Iliev – Cicinho, Terziev, Bozsikov, Nedjalkov – Karabeljov, Malinov – Karagaren (Deszpodov, 58.), Nedelev (Jankov, 80.), Ivanov (Jomov, 30.) – Kraev (Isza, 80.).Szövetségi kapitány:Georgi Dermendzsiev
Magyarország:Gulácsi – Orbán, Lang, Szalai A. – Fiola (Botka, 82.), Sigér, Nagy Á. (Gazdag, 82.), Kalmár (Hangya, 70.), Holender (Nego, 70.) – Szalai Á. (Nikolics, 59.), Sallai R.Szövetségi kapitány:Marco Rossi
Gólszerző:Jomov (89.), ill. Orbán (17.), Kalmár (47.), Nikolics (75.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

A másik elődöntőben
Izland–Románia 2–1

DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
20.45:Magyarország–Izland, Puskás Aréna

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósította:Babják Bence, Kocsmár-Tóth István(szöveg),Nagy-Pál Tamás(videó) ésSzabó Miklós(fotó)