Futballválogatottunk győzelemmel kezdett, a kapitány mégis nekikeseredett

Norvégiával, Bulgáriával és Franciaországgal sorsolták egy csoportba Magyarországot a labdarúgó Eb selejtezőjében, a csoportgyőztes a legjobb nyolc közé, azaz a negyeddöntőbe jutott, s egy oda-vissza vágós párharcban lehetett eljutni az 1972-es belgiumi négyes döntőbe. A mieink október 7-én a norvégok ellen kezdtek idegenben.

Hoffer József együttese felkészülési mérkőzésen Jugoszláviával (idegenben 2:2), Lengyelországgal (Népstadion, 2:0) és Svédországgal (Népstadion, 1:2) találkozott, ezt követte Uwe Seeler búcsúmeccse Nürnbergben (az NSZK 3:1-re győzött), s az akkoriban hagyományos Ausztria elleni mérkőzés (Népstadion, 1:1). Noha eleinte újoncok sora mutatkozott be csapatunkban, az NSZK elleni találkozó előtt egy tévévitában maga Hoffer sem zárta ki, hogy egy-két régi játékos (Mészöly Kálmán, a sérüléséből felépülő Albert Flórián) visszatérését.

Ezzel párhuzamosan egyre több olyan szakmai elemzés, cikk látott napvilágot, amely a tehetségek felszínre bukkanása mellett szükségesnek tartotta a rutinos futballisták újbóli előtérbe kerülését, mondván, prímhegedűsök ugyan vannak a csapatban, de hiányzik egy karmester. Hoffer éppen ezért már az NSZK ellen csereként reaktiválta Mészölyt, s szeptember 27-én a Népstadionban az osztrákok ellen beállította Göröcs Jánost, aki szintén ott volt a pályán a csehszlovákoktól Marseille-ben elszenvedett 4:1-es vereség során. Igen ám, de Titi az 1:1-re végződő mérkőzés második félidejében súlyos térdsérülést szenvedett, ölben hozták le a pályáról.

A szövetségi kapitány elgondolása az volt, hogy a tétmeccseken Göröcs lesz a karmester, ám az elképzelése egy rossz mozdulat miatt meghiúsult. A válogatott gerincét az újpesti labdarúgók adták volna, csakhogy a Dózsa nem sokkal a norvégok elleni találkozó előtt a BEK-ben 4:0-ra kikapott a Crvena zvezdától Belgrádban, s kiesett. A lila-fehér játékosokon a fáradtság jelei mutatkoztak, ezért Hoffer a rossz formába kerülő Dunai II Antalt kihagyta a keretből. Meghívta viszont az összetartásra az ugyancsak dózsás Nagy Lászlót, mondván,   „legalább vérbeli balszélső”  , és a Vasasból Müller Sándort, akiről azt mondta,„kétségtelenül szertelen a játéka, de nagyszerű adottságai vannak” . Hoffer a Képes Sportban úgy fogalmazott, a futballisták ereje a tavasszal mutatotthoz képest elfogyott, ezzel utalt a klubokban folyó munka intenzitására: „A nyári szünetben nem sokat tettek sehol sem annak érdekében, hogy a játékosok újra erőre kapjanak.” Lelkileg sem voltak jó állapotban, még mindig az 1:1-re végződő magyar–osztrákkal foglalkoztak. Érezhető volt a feszültség, a mieink azt hitték, hogy jó úton járnak, aztán jött az osztrákok elleni iksz, s főleg a nem megfelelő játék. A régi motoros, Mészöly fogalmazott pontosan: „Egyszerűen megsuhintotta a csapatot a félelem érzése, (…) megingott a fiúk önbizalma. Sőt, azt tapasztalom: megijedt mindenki. És ez érthető is. (…) Ha kikapunk, újabb csorba esne a magyar labdarúgás tekintélyén.”   

Talán csak Nagy László volt jókedvű, elmondta, alig néhány meccset játszott a Dózsában, amikor meghívták az olimpiai csapatba, s noha járt már a kerettel Brazíliában és Afrikában, talán most jött el az ideje, hogy bemutatkozzon a legjobbak között. „A válogatott keretbe könnyebben bekerültem, mint a Dózsába ” – summázta helyzetét a balszélső, akire nem vonatkozott, amit klubtársa, Noskó Ernő megjegyzett: „Csatáraink félnek a felelősségtől, nem mernek cselezni, bátran vállalkozni, keveset lőnek. És többen idegesek!”

Ennek is tulajdonítható, hogy az MTK tartalékcsapata elleni edzőmérkőzésre nem engedtek be nézőket.      

„Tudom, hogy a közönség ennek nem örül. De meg kell érteniük a szurkolóknak: a játékosok jelenleg nincsenek olyan állapotban, hogy könnyűszerrel elviseljék a bírálatokat. Ez nem használna megbolygatott idegállapotuknak”  – nyilatkozta a Népsportnak Hoffer. A keret 6:0-ra győzte le az MTK-t, az összeállítás érdekessége az volt, hogy Páncsics Miklós játszott balhátvédet. Az FTC védője jobban érezte magát középen, de ahogyan ő fogalmazott:  „Nem bánom én, akármit játszom, csak nyerjünk. S ha a csapat érdekei ezt követelik, szívesen vállalom ezt a megbízatást.”   

A zárt kapus meccsen azért Sándor Károly ott lehetett, az MTK korábbi remek jobbszélsője azért dohogott, mert nem volt mindenkiben elég szív. Mondta is a kapitánynak: „Nézd, Kocsis egyszerűen otthagyja a labdát… Ezt teszi Müller és Nagy Laci is. Ahelyett, hogy ismét megpróbálná visszaszerezni.”   Az viszont örömre adott okot, hogy Bene Ferenc nem érezte lovaglóizom-sérülését. A norvégok ellen várhatóan kezdő Müller arra az újságírói kérdésre, mi lesz Oslóban, ezt válaszolta: „Nyerünk.”   Nagy Laci pedig bólintott rá. A kolléga ezt így kommentálta: „Nem azt mondták, hogy győznek. Érzem a két kifejezés közötti különbséget.”

A norvég fővárosban eső várta a mieinket, s a Belgiumban légióskodó középpályás, Odd Iversen nyilatkozata: „Egészen biztos, hogy legyőzzük a magyarokat. Nem szeretik a kemény, test test elleni játékot, nem szeretik a gyors iramú mérkőzéseket, nem szeretik a szoros emberfogást, és zavarba jönnek, ha az ellenfél a széleken támad.”   Nem tagadta, ők erre építik a taktikájukat, s elárulta, a véletlen is nekik kedvez, ugyanis Göröcs megsérült: „Göröcs a mai magyar labdarúgás Bozsikja. Lehetetlen, hogy a magyarok egyik napról a másikra pótolni tudják a karmestert…”

 A szakíró, Borbély Pál úgy vélte, nem vagyunk teljesen esélytelenek. Idézte a svéd szövetségi kapitány, Orvar Bergmark szavait:  „Kemények, gyorsak, lelkesek a norvégok, és bár negyvenöt perc után kifulladnak, jó lesz vigyázni rájuk. Ha ők rúgják az első gólt, foggal-körömmel harcolnak az eredmény tartásáért.”   Bergmark a Képes Sportnak nyilatkozva már inkább a mi pártunkon állt: „Az oslói mérkőzést nem nyerhetik meg a norvégok. Csak a magyarok veszíthetik el.”

Nem ők rúgták az első gólt… A 6. percben Fazekas elfutását követően az újonc Müller Bene elé passzolt, aki 8 méterről megszerezte a vezetést. Nem kellett sokat várni a második magyar gólra, a 23. percben Fazekas fejesét még a kapufa mentette, de Nagy László jókor volt jó helyen. A második félidőben szépítettek a hazaiak, de egy norvég kapushiba egyértelművé tette, ki az úr a pályán. „Önzetlen volt a csapatjáték, időnként elég folyamatos is, mindenki lelkesen küzdött.”   

A Népsport értékelése szerint mégis„kevesen játszottak igazán jól” . Volt egy csípős utalás is az Eb-selejtezőt megelőző mérkőzésre: „  Végre találtunk egy olyan ellenfelet, amelynek tagjai nagyobb önbizalommal, sokkal nagyobb mellénnyel léptek pályára ellenünk, mint mi az osztrákok ellen.”    Hoffer örült a győzelemnek, de elmondta, futballistáinknak sokkal többet kell együtt dolgozniuk, mert „ezekből a játékosokból hiányzik a közös munka” . A norvégok csalódottak voltak.

 „Győzelmet vártam, és ez a győzelem nem is maradt volna el, ha Karlsen kapus nem véd olyan szerencsétlenül, még így is nyerhettünk volna – annak ellenére, hogy a magyar válogatott a vártnál sokkal jobban játszott   – mondta Iversen. Csapattársa, Björn Spydevold reálisabb volt: „Őszintén szólva nem sok alapja volt a bizakodásunknak. A játék azt igazolta, hogy a magyarok sokkal jobban értik ezt a játékot, mint mi. Az első félidőben azt hittem, katasztrofális vereséget szenvedünk.”   A Népsport azért figyelmeztetett:  „Mindaz ma is áll, amit például az osztrákok elleni gyenge játék után elmondtunk. Csak éppen most kevésbé van rossz szájíze tőle az embernek.”

Hoffernek viszont rossz lett a szájíze a kritikáktól. A Képes Sportban válaszolt a felvetésekre, írásának azt a címet adta: „Nekikeseredtem.”   A cím,  „Vannak még hibák”    jól tükrözte a látottakat, igaz, azzal zárult,  „lehetséges, hogy ez a két pont döntő jelentőségűnek bizonyul a franciák vagy a bolgárok ellenében”.

Volt benne valami.

EMLÉKEZTETŐ
Norvégia–Magyarország 1:3 (0:2)
1970. október 7., Oslo, Eb-selejtező
Ullevi-stadion, 15 ezer   néző.Vezette:  Bogens (holland)
Norvégia:    Karlsen – Pettersen, Thorsen, Spydevold, Slinning – Bornö, Iversen (Hasund, 86.) – Kvia, E. Olsen, Nilsen, T. Fuglset (Seemann, 46.). Szövetségi kapitány:  Öyvind Johannessen
Magyarország:   Rothermel – Noskó, Mészöly, Vidáts, Páncsics – Halmosi Z., Müller S. – Fazekas, Kocsis L., Bene, Nagy L. Szövetségi kapitány:    Hoffer József
Gólok: Iversen (50.), illetve Bene (6.), Nagy L. (23.), Karlsen (öngól, 69.)