Bulgária: Nem tudom elképzelni, hogy ne győzzünk – Sztoicskov a pótselejtezőről

Vágólapra másolva!
2020.10.03. 21:14
null
Hriszto Sztoicskov egykori klubja színeiben, egy gálamérkőzésen (Fotó: AFP)
A korábbi világklasszis bolgár labdarúgó, Hriszto Sztoicskov interjút adott az Indexnek, ebben kitért a közelgő Bulgária–Magyarország Eb-pótselejtezőre is.

 

A legendás egykori Barcelona-játékos jelenleg Miamiban dolgozik egy sportcsatorna szakkommentátoraként – ő közvetíti majd a Bulgária–Magyarország mérkőzést is. Mint mondta, még sokat kell készülnie a találkozóra:

„Be kell vallanom, egyetlen játékost sem ismerek a mai magyar futballból.”

A korábbi kiemelkedő magyar labdarúgók közül már többet is fel tudott sorolni Sztoicskov, név szerint említette Détári Lajost és Király Gábort is – a legtöbb emléke viszont a barcelonai kötődésű magyarokhoz fűződik.

„Barcelonában sokszor találkoztam Kubala Lászlóval, pontosan tudom, hogy ha ő nincs, nem játszik a Barcában, akkor most nem állna a Camp Nou, mert úgy tartják a katalán fővárosban, hogy »Lászi« építtette a Camp Nout, ő volt az első szupersztár, az ő játéka miatt kellett építeni egy majdnem százezres arénát. Természetesen tudok Kocsis Sándorról és Czibor Zoltánról is, utóbbit is ismertem, Kocsist sajnos nem, mert ő korábban eltávozott az élők sorából.

A bolgár klasszis megígérte: október 8-ra már minden jelenlegi magyar válogatott játékost alaposan ismerni fog. Sztoicskov azt is kijelentette: a mérkőzés győztesének egyértelműen hazája együttesét várja.

Dermendzsiev fantasztikus szövetségi kapitány, játékosnak is nagyszerű volt, edzőnek is az. Jó tíz évvel idősebb nálam, nem ért össze a pályafutásunk, de mélységesen tisztelem. Fiatal, tehetséges játékosokból áll a válogatott, a legtöbben a bolgár bajnokságban játszanak.”

A bolgár válogatott az elmúlt két évben 13 meccsből mindössze egyet nyert meg, és csak négyszer ért el döntetlent. A csapat a világranglistán jelenleg a 60. helyen áll, nyolc hellyel Magyarország mögött. Sztoicskov szerint utóbbi tény biztosan nem határozza meg a mérkőzés kimenetelét:

„A ranglistahelyezés csak egy szám. Szófiában lesz a meccs, a Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban. Kint lesz húszezer szurkoló, mind bolgár, ők lesznek a válogatottunk tizenkettedik játékosa, nem tudom elképzelni, hogy ne győzzünk. És utána akár Izland, akár Románia lesz az ellenfél, őket is otthon fogadjuk. Ott leszünk az Európa-bajnokságon. (Sztoicskov elszámolta magát, a Vaszil Levszki Stadionban a jelenlegi szabályok szerint nagyjából 13 ezer néző lehet majd jelen – a szerk.)”

AZ EB-PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA
A-LIGA

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
20.45:
Izland–Románia
20.45:Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
20.45: Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

Legfrissebb hírek

Odahaza verték meg Fehéroroszországot az északírek, mindhárom pontot elvitték Luxemburgból a bolgárok

Minden más foci
2024.11.15. 23:02

Nem ment női kosarasainknak, a bolgárok 15 ponttal nyertek a miskolci Eb-selejtezőn

Kosárlabda
2024.11.07. 20:00

Sztoicskov megvált klubrészvényeitől, hogy a FIFA-nál dolgozhasson

Minden más foci
2024.09.11. 14:41

NL: szépségdíjas góllal nyertek a fehéroroszok Luxemburgban; Könnyedén győzött Szlovákia

Minden más foci
2024.09.08. 20:05

NL: elképesztő siker, San Marino 20 év és 140 meccs után újra nyert!

Minden más foci
2024.09.05. 22:45

Cristiano Ronaldo (egyelőre?) megúszta, több klasszisnak nem volt ilyen szerencséje

Foci Eb 2024
2024.07.04. 16:16

Felkészülés: ikszeltek odahaza a szlovénok

Foci Eb 2024
2024.06.08. 17:18

Utolsóként Lengyelország jutott ki a labdarúgó Európa-bajnokságra

Foci Eb 2024
2024.03.26. 23:34
Ezek is érdekelhetik