Aranycsapat: felavatták Kocsis Sándor emléktábláját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.21. 19:31
null
Szöllősi György, lapunk, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete is beszédet mondott (Fotó: Micheller Szilvia)
Felavatták Kocsis Sándor, az Aranycsapat legendás labdarúgójának emléktábláját volt ferencvárosi iskolájában, a Szent István Technikum és Kollégiumban. A hétfői megemlékezésre a KOCSIS90 emlékév keretében, annak zárásaként került sor. Az emlékév kezdeményezője, Kovács Barnabás – korábbi barcelonai főkonzul – kiemelte: az iskola diákja, Kocsis Sándor a világhírig jutott.

 

„Ez az egész emlékév abból indult ki, hogy barcelonai főkonzulként azon gondolkodtam, mivel tudnánk az ottaniak számára Magyarországot szerethetővé, még inkább ismertté tenni. Nem kellett messzire menni, mert a labdarúgást ott is nagyon szeretik, azon belül pedig már adta magát az FC Barcelona három magyar legendája, Kubala László, Czibor Zoltán és persze Kocsis. Ezt követően elkészült a film, amely bemutatta őket nemcsak játékosként, hanem emberként is”– mondta.

Kiemelte: Kocsis Sándor nagyon messziről, nehéz körülmények közül indult, és kitartással, tehetséggel jutott el a világhírnévig, valamint Barcelonáig, ennek köszönhetően pedig sok ember szívéig.

Az eseményen rövid részletet vetítettek a Kocsis Tibor rendezte Magyarok a Barcáért című filmből, illetve látható volt a Kocsis Sándor vb-góljaiból összeállított kisfilm is. Az avatón köszöntőbeszédet mondott Harmath Zsolt, az iskola igazgatója, a magyar szövetség képviseletében Gellei Imre volt szövetségi kapitány, továbbá Szöllősi György, lapunk, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete, valamint Kocsis Tibor filmrendező.

A legendás futballista fia, a Spanyolországban élő ifjabb Kocsis Sándor videoüzenetben emlékezett édesapjára, és mondott köszönetet emléke gondozóinak.

Az ünnepség zárásaként Kovács Barnabás vezetésével felavatták, majd megkoszorúzták az emléktáblát, illetve a volt főkonzul megnyitotta a KOCSIS90 fotókiállítást.

Bazsánt József és Gellei Imre (Fotó: Micheller Szilvia)
Bazsánt József és Gellei Imre (Fotó: Micheller Szilvia)

 

Kocsis Sándor Magyarországon a Ferencváros (1946–50) és a Bp. Honvéd (1950–56) játékosa volt, 1958 és 1966 között az FC Barcelonát erősítette, ötszörös magyar és kétszeres spanyol bajnok. Az olimpiai aranyérmes (1952) és világbajnoki ezüstérmes (1954) labdarúgó az utóbbi, svájci tornán öt meccsen szerzett 11 találatával gólkirály lett. A vb-k történetében ennél jobb gólátlagot azóta sem ért el senki.

A jobbösszekötő a válogatottban 68 mérkőzésen 75 alkalommal volt eredményes, 1953 novemberében végigjátszotta az Évszázad mérkőzését, amelyen a magyarok a Wembleyben 6:3-ra legyőzték a házigazda angolokat.

Kocsis „Kocka” Sándor 2019-ben lett volna 90 éves, a világklasszis játékosra Barcelonában és Budapesten különböző alkalmak keretében emlékezett a sporttársadalom. Kocsis Sándor 49 évesen, Barcelonában hunyt el, hamvait 2012-ben hozták haza Magyarországra, majd ünnepélyes újratemetés keretében helyezték örök nyugalomra a budapesti Szent István-bazilika kriptájában.

Legfrissebb hírek

Kilencven évvel ezelőtt született a góllövés mestere, Tichy Lajos

Magyar válogatott
2025.03.21. 07:37

NS-könyvbemutató: Aranycsapat a terror idején

Magyar válogatott
2025.02.21. 15:00

Csütörtök este mutatják be az Aranycsapat a terror idején című könyvet

Magyar válogatott
2025.02.19. 11:28

A tíz éve elhunyt Buzánszky Jenőre emlékezett az Aranycsapat Testület

Magyar válogatott
2025.01.11. 14:07

IFFHS: örökranglista a mesterhármast szerzőkről, három magyar is a legjobbak között

Minden más foci
2024.12.24. 11:27

Az Aranycsapat-korszak árnyoldalai

Minden más foci
2024.11.28. 18:36

Bozsik Péter: A Puskás Múzeum érzelmileg is megfogja az embert

Magyar válogatott
2024.11.26. 08:57

Puskás dicsérte a profi balettet

Népsport
2024.09.26. 09:41
Ezek is érdekelhetik