A vasfüggöny leereszkedését követően, 1949 után bezárultak a határok a magyar futballisták és edzők előtt is, a többi állampolgárhoz hasonlóan ők sem dolgozhattak Nyugaton, aki megpróbált „disszidálni”, azt olykor halállal büntették, 1956 után pedig kiváltképp a főbenjáró bűnök közé sorolódott, ha valaki a szabad világot választotta. Ezért is számított rendkívülinek, hogy a játékos-pályafutását 1958-ban az MTK-ban befejező, majd ott egy évet edzősködő világklasszis csatárnak, Hidegkuti Nándornak a hatalom 1960-ban engedélyezte, hogy elfogadjon egy olaszországi állásajánlatot, és a Fiorentina vezetőedzője legyen. Bár ma már tudjuk a történeti levéltári dokumentumokból, hogy a kék-fehér klubnak 35 ezer dollár (óriási pénznek számított akkoriban!) lelépési pénzt jelentett, hogy az olaszok kivásárolták érvényes szerződéséből, és emiatt ideiglenesen a „szocialista erkölcsöt” is sutba lehetett vágni, ahogy ezt a „Bakos” fedőnevű ügynök is sérelmezte a levéltári adatok alapján – derül ki Takács Tibor „Szoros emberfogás – Futball és állambiztonság a Kádár-korszakban” című könyvéből.
Sokan vélik tudni, hogy az Aranycsapat középcsatára, a Wembley hőse (Hidegkuti a futball fejlődésének új irányt adó helyezkedésével, visszavont középcsatárként mesterhármast ért el a londoni 6:3-as diadal során 1953-ban), akinek soha senkihez nem volt egy rossz szava sem, azért mehetett ki, mert a kevés megbízható ember egyikének tartották.
A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!