MLSZ: Csányi Sándort online választhatják újra elnökké

Vágólapra másolva!
2020.04.14. 17:56
null
Ha a jelölteket újraválasztják, akkor Csányi Sándor elnök (szemben, balról a második) és a jelenlegi elnökség is folytathatja munkáját (Fotó: szovetseg.mlsz.hu, archív)
Mint beszámoltunk róla, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a terveknek megfelelően április 21-én 10 órai kezdettel megtartja éves küldöttközgyűlését. A közgyűlésre – melyen az elnökről és az elnökség összetételéről is szavaznak a tagok – elektronikus formában kerül sor. Ennek részleteiről Sipos Jenő, a szövetség szóvivője tájékoztatta a Nemzeti Sportot.

 

„Folyamatban van a technikai egyeztetés, hogy a küldöttközgyűlést elektronikus formában lehessen megtartani – tájékoztatta lapunkat Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. – Évente nagyjából nyolcvan-száz fő személyes jelenléte mellett tartjuk meg a közgyűlést, és ezúttal is legalább ekkora érdeklődésre számítunk az elektronikus hírközlőeszközökön keresztül, ezért a technikai háttér biztosítása különös előkészületeket igényel. Ugyanakkor a napirendi pontok ismertek, vagyis a járványhelyzetben – az egészségügyi előírásokat betartva – semmi sem indokolná a közgyűlés elhalasztását.”

Az MLSZ honlapján elérhető, a küldötteknek szóló tájékoztatóból kiderül,hogy a jelenlegi elnök, Csányi Sándor lesz az egyetlen elnökjelölt a tisztújító közgyűlésen, és ugyanarra a nyolc személyre érkezett jelölés az elnökségi tagságra, aki eddig is az elnökség tagja volt. Vagyis, ha a küldöttek ismét megválasztják őket, akkor Csányi Sándor mellett Anthony Radev, Balogh Gabriella, Bánki Erik, Berzi Sándor, Dankó Béla, Garancsi István, Nyilasi Tibor és Török Gábor is folytathatja a munkát az MLSZ elnökségében. A jelölések alapján ugyancsak változatlan összetételű maradhat a felügyelő bizottság is.

A Nemzeti Sport nemrégiben összeállítást készített arról, miként hat a koronavírus-járvány a hazai sportági közgyűlésekre – azt a cikkünket ide kattintva olvashatják el.

Legfrissebb hírek

MLSZ: ezek voltak az NB I 21. fordulójának legszebb góljai – videó

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 14:54

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39

Elkészült az NB I 23. és 24. fordulójának pontos programja

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 09:39

Elfogytak a jegyek a törökök elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.18. 18:15

MLSZ: ez a gól lett a 20. forduló legszebbje

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 14:33

Az MLSZ megadta az NB III-as indulási jogot a Haladásnak, de egy tiltást még fel kell oldani

Labdarúgó NB II
2025.02.12. 15:06

Bukovi Mártonra emlékeztek halála negyvenedik évfordulóján

Magyar foci
2025.02.11. 17:34

Pénteken kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott isztambuli NL-mérkőzésére

Magyar válogatott
2025.02.04. 21:12
Ezek is érdekelhetik