Koronavírus: elhalasztják a bolgár–magyart – hivatalos!

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.03.13. 19:25
null
Marco Rossi együttese később kényszerül lejátszani a kulcsfontosságú pótselejtezőt (Fotó: Meder István)
Az MLSZ a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a bolgár parlament döntése értelmében nem rendezhetik meg a Bulgária–Magyarország találkozót zárt kapuk mögött sem az eredetileg kiírt március 26-ai időpontban.

 

„A Bolgár Parlament a pénteki nap folyamán vészhelyzetet hirdetett ki az országban, a Bolgár Egészségügyi Minisztérium és a Nemzeti Krízisközpont pedig március 29-ig megtiltotta minden tömegrendezvény, kulturális, szórakoztató és sportesemény megrendezését. Ennek értelmében a bolgár–magyar válogatott mérkőzést sem rendezik meg, így a válogatott keretének hétfőre tervezett kihirdetése is elmarad” – fogalmaz a Magyar Labdarúgó-szövetség közleménye.

Bár a hivatalos kommüniké erre nem tér ki, a döntés alapján több mint valószínű, hogy négy nappal az eredetileg kiírt időpont után Magyarországon sem lehet mérkőzés – a magyar válogatott esetleges győzelme esetén március 31-én a Puskás Arénában csapott volna össze az Izland–Románia párharc továbbjutójával.

Korábban már beszámoltunk róla, a francia L'Équipe információi szerint nemcsak a pótselejtezőket, hanem az egész Európa-bajnokságot elhalaszthatják a koronavírus jelentette válság miatt. A tornát 2020 nyara helyett egy évvel később, 2021 június-júliusában tartanák meg. Az Európai Labdarúgó-szövetség jövő kedden az 55 tagállam bevonásával tart majd videokonferenciát a vírus terjedésének megfékezését célzó, közös fellépésről.

Legfrissebb hírek

Ismét Olaszország a világbajnok a férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.28. 23:31

Férfi röplabda-vb: Bulgária és a címvédő Olaszország vívja a döntőt

Röplabda
2025.09.27. 14:59

Férfi röplabda-vb: kétszettes hátrányból fordítottak az amerikaiak ellen a bolgárok

Röplabda
2025.09.25. 17:10

Férfi röplabda-vb: Bulgária tizenöt év után jutott nyolc közé

Röplabda
2025.09.22. 12:19

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

Jövőre Bulgáriában rajtol a Giro d'Italia mezőnye

Kerékpár
2025.08.07. 17:40

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
2025.03.28. 09:12
Ezek is érdekelhetik